Ungváry Zsolt: Je suis Csorba Attila

Csorba Attilát 2006. október 23-án este egy azonosító nélküli, rendőrnek látszó „tárgy” 15 méterről, célzottan fejbe lőtte. Kómába esett, napokig küzdöttek az életéért, a bal szemgolyóját el kellett távolítani, szétroncsolódott arccsontja megsebesítette az agyát is. A fiatalember rosszkor volt rossz helyen, ugyanis szerette volna ünnepelni az ötvenhatos forradalmat, amelynek ötvenedik évfordulója éppen egy hazug, erőszakos, nemzetellenes kormány regnálására esett.

A diktatúrák áldozatairól azért emlékezünk meg nagy tisztelettel és együttérzéssel, mert akár mi is lehetnénk azok. Helyettünk haltak, sebesültek meg, helyettünk szenvedtek; helyettünk tették tönkre az életüket, nekik jutott, ami nekünk is jut(hat)ott volna.

2006. október 23-án a levert forradalomra és szabadságharcra, a sortüzekben és utcai harcokban agyonlőtt ezrekre, a kivégzettek százaira, a bebörtönzöttek, az elmenekülők, a tönkretett életűek százezreire, millióira akartunk emlékezni.

Én is ott voltam három pici gyerekkel az Astoriánál azon a napon. Szerencsére nem a Deák, hanem a Kálvin tér felé indultunk haza, így nekünk nem esett bajunk. Csorba Attilának helyettünk lőtték ki a szemét, sokakat helyettünk is vertek és megaláztak. Révész Máriuszt, aki minket képviselt (hiszen ez volt a dolga, a foglalkozása, erre választottuk) helyettünk verték véresre. A rendszerváltás utáni parlament legsötétebb pillanata volt, amikor az akkori kormánypártiak ahelyett, hogy térden állva bocsánatot kértek volna tőle és rajta keresztül a nemzettől, amelyet újra megvertek és meggyaláztak, még gúnyolódtak is rajta. Azóta sem követték meg Révész Máriuszt.

Az emlékezés nem oldhatta békévé az őseink által vívott harcot, mert az elnyomók, a diktátorok, a nemzetet sárba tiprók, az önös érdekeiket és külső hatalmak elvárásait képviselők ismét lőttek a nemzetre.

Nem lehet, hogy Haynau, Szamuely, Goebbels, Göring, Berija, Rákosi, Apró és társainak szellemi és/vagy vérrokonai befolyással legyenek annak az országnak/népnek a sorsára, amellyel szemben a kegyetlenségeket elkövették.

Nyilvánvaló, hogy hová kell állni 1849-ben, 1956-ban, 2006-ban. Magától értetődő, hogy magyar ember nem Haynaut, hanem az aradi vértanúkat tartja hősének; a pesti srácoknak állít emléket és nem az ÁVH-nak; a nemzeti ünnepre érkezőkkel érez együtt, nem pedig Gyurcsány gyáva, azonosítatlan pribékjeivel.

Néhány éve, az akkor még ép elméjüket úgy ahogy őrző jobbikosok közül valaki, így október 23-a táján, azért az abszurd helyzetért bírálta az Országgyűlésben a kormányt, hogy Gyurcsány még mindig parlamenti képviselő lehet. Csakugyan, hiszen a Jobbik 2010-ben azzal a programmal került be a Tisztelt Házba, hogy Gyurcsány Ferencből Gyurcsány fegyenc legyen. Ma közös képviselőkkel, közös listával készülnek közös kormányzásra (pillanatnyi állás szerint egy párt- és képviselők nélküli fantom miniszterelnökkel). Ha hatalomra kerülnek, jövő ilyenkor már közösen fognak lövetni?

Szél Bernadett azt vizionálta 2018 márciusában, hogy ha Orbán győz, őt biztos börtönbe fogja záratni.

Orbán győzött (nem kicsit), azóta eltelt 1292 nap, és Szél Bernadett még mindig szabadlábon van. Ilyen az, amikor az orbáni diktatúra van hatalmon. Hogy milyen a gyurcsányi, arról Csorba Attila mesélhetne. Ha nem lett volna öngyilkos 2013-ban…

 

Kiemelt képünkön Szél Bernadett független parlamenti képviselő beszédet mond a közmédia Kunigunda úti székháza előtt tartott demonstráción 2020. október 23-án. A tüntetést Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő szervezte. MTI/Mónus Márton

Iratkozzon fel hírlevelünkre