Ungváry Zsolt: A jólét megtermi méltó gyümölcsét

A felmérések alapján nem kizárt, hogy tavasszal az úgynevezett ellenzéki összefogás megnyeri a választást. Ez bármennyire érthetetlen és abszurd számunkra, jó lenne nem tétlenül várni az áprilisi döbbenetet, és újraélni 2002 letargiáját.

Történelmi tapasztalat szerint a baloldalnak ahhoz, hogy megbukjon, beismerten hazudnia kell, csődbe vinnie az országot, lövetnie a népre, esetleg megszálló idegenek érdekeit fegyveresen képviselnie, akasztania stb.

A jobboldalnak ugyanehhez a bukáshoz elég egy prosperáló ország, némi családtámogatás, határvédelem, rezsicsökkentés és a nemzeti szuverenitás megerősítése.

A pillanatnyi állás szerint a közös jelölt valószínűleg a pusztán fantom párttal rendelkező Márki-Zay Péter lehet. A különböző közvélemény-kutatók és elemzők úgy vélik (bár eddig az előválasztás forgatókönyve mindegyikükre rácáfolt), hogy a hódmezővásárhelyi polgármesternek nagyobb az esélye egy ki-ki meccsen Orbán fölébe kerekedni, mint a Rákosi- és Kádár-rendszerek működtetésében fontos szerepet játszó Apró Antal unokájának (aki egyben a szemkilövető, hazug Gyurcsány felesége). Nem vigasz, de Márki-Zay a magyar közjogi keretek között nem fog tudni kormányozni, hiszen minden döntése és minden törvény mögé oda kell állítania a parlamenti többséget, amely egy borzasztó heterogén társaság lesz, s csak két dolog tűnik biztosnak:

a DK-sok lesznek a legtöbben és az MZP-nek alig lesznek képviselői (ha egyáltalán…). Minden bizonnyal pár hónap vagy egy év után le is cserélik például Dobrevre.

Márki-Zay versenyben maradása rámutat a baloldal borzalmas káderhiányára. A Gyurcsány családon kívül évtizedek óta csak külső embereket tudtak jelölni. (Az ugyan állampárti múltú, de MSZP-n kívüli Medgyessyt, aztán Bajnait, Karácsonyt és most Márki-Zayt.) A legfrissebb üdvöskéjük indítása melletti fő érv, hogy meg tudja szólítani a jobboldaliakat és elszipkázza őket Orbántól. De könyörgöm: akkor kire szavazzanak a baloldaliak?

Vagy Magyarországon ennyire nem lehet építeni baloldali szavazókra, hogy a baloldali ellenzék egy szélsőjobboldali párttal és egy állítólag keresztény konzervatív miniszterelnök-jelölttel akarja legyőzni a keresztény-konzervatív kormányt?

Ne legyen kétségünk, a leendő koalíció (ha hatalomra kerül) a miniszterelnök személyétől függetlenül ugyanazt fogja tenni. (E tekintetben akár Karácsony vagy Jakab is befuthatott volna.) Inkább azt kellene végiggondolni: kinek miben hoz változást egy esetleges kormányváltás. Sokan azt hiszik, ami most jó, az mind úgy is marad, ami meg rossz, az biztos jó lesz. Pedig nem törvényszerű, hogy Európában mi fizetjük az egyik legalacsonyabb rezsiköltséget, hogy rendszeresen (és nem csak választási évben!) nyugdíjprémium, rezsiutalvány érkezik, újabb és újabb családtámogatási programok és változatos adókedvezmények születnek. Ezek helyett könnyen jöhet vagyonadó, felpörgő infláció; már elfelejtettük a Gyurcsány időszak 6-8 vagy a Horn-éra 28 százalékos pénzromlását, és kétségbe esünk, ha véletlenül 3 százalék. Hallunk az igazságosnak beharangozott többkulcsos adóról, és az irigy lelkeknek jól esik a „fizessenek a gazdagok” szlogen; csakhogy aki többet keres, az most is többet adózik. Százezer forint után tizenötezer, egymillió után 150 ezer az szja. A 20-30-40 százalékos kulcsokkal azt érjük el, hogy büntetjük a nívósabb és a többlet munkát, elvesszük a kedvet és a lehetőséget a feltörekvéstől. Pedig az mozgat egy országot, s abból lesz hosszú távon a sok adó.

A pénz onnan van, hogy kitermeljük. Nem az égből pottyan le.

Ha beruházások (akár vadászati kiállítás) helyett odaadjuk a nyugdíjasoknak, abból a gazdaság pörgése nélkül jövőre nem lesz, amit ki lehetne osztani. Ráadásul a baloldal teljesen dilettáns, ezt a tapasztalataink mellett maga Gyurcsány is elmondta az őszödi beszédben. (Ld. pl. a fékezhetetlen agyvelejű Surányit, aki azt sem tudta, mi az adójóváírás. A legendás szürkeállományról mindig kiderül, hogy valóban szürke.)

Egy esetleges kormányváltással megint elveszik tőlünk azt, ami 1998 és 2002 között először felcsillant: hogy mi is lehetne, ha a nagyhatalmak, a multik, a befolyásos pénzemberek, a mindenkori elnyomóink békén hagynának minket.

Annyi előnye talán lesz, hogy a káoszra szavazó fiataljaink legalább nem fognak belefásulni a jólétbe – voltak erre utaló tendenciák –, az életért-megmaradásért folytatott küzdelem ugyanis edzi a lelket. Nem fognak pótcselekvésként kitalált genderekbe, kihalófélben lévő állatokba és pusztuló gleccserekbe beleszerelmesedni; nem az lesz a fő gondjuk, hogy pizzázni ugorjanak-e el Milánóba vagy vegavacsorára Koppenhágába; hogy mikor cseréljék le a telójukat és hány lájkot nyomjanak Fluor Tominak; hogy milyen tetkót csináltassanak a pirszingjük alá, hogy kisbaba helyet kutyát vállaljanak-e inkább (aminek mellesleg a karbonlábnyoma legalább akkora, mint egy gyereké), hanem harcolni fognak a túlélésért, a normalitásért, a szabadságért és a szerelemért.

Nem szívesen mondom, de a kommunizmus jót tett nekünk, mert nem hagyta, hogy konzumidióta agyhalottá váljunk.

Ha túl jól ment a sorunk, és már-már kezdtünk volna elkényelmesedni, a történelem mindig gondoskodott rólunk, hogy ne érezzük magunkat olyan jól.

Bár elég nagy hülyeségre vall, ha ezt önként akarjuk választani.

Ungváry Zsolt: Amikor a saját szabályait sem érti az ellenzék

 

Ungváry Zsolt: Könyörgöm, mi a jó az ellenzéki koalícióban?

 

Ungváry Zsolt: A szélsőségesek már a spájzban vannak

Kiemelt képünkön Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) miniszterelnök-jelöltje a DK XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén, a Budapest Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!