A politikában (sőt az élet egyéb területein is; művészetektől a sportig) szívesen dobálóznak egyesek a „szélsőséges” minősítéssel. Ez azonban megfoghatatlan, egyáltalán nem objektív jelző, mert valamihez képest lehet csak értelmezni.
Ságvári Endre gyilkos gonosztevő (szélsőséges) figura volt, a Kádár-korszakban mégis utcák viselték a nevét. Ha valaki Napóleont 1813-ban Párizsban korzikai fenevadnak nevezi, éppen olyan szélsőséges megítélés alá esik, mint az, aki Waterloo után „őcsászári felsége”-ként hivatkozik rá. Az európai fősodor 2000-ben szélsőségesnek minősítette Wolfgang Schüssel osztrák kormányát, 2019-ben már Schüsselt delegálta az Európai Néppárt a „szélsőséges” Fideszt és Orbán Viktort vizsgáló bizottságba. A harmincas években idehaza szélsőségesnek számított, aki kommunista volt, az ötvenes években szélsőségesnek számított, aki nem volt kommunista. A Jobbikot a baloldali sajtó évekig szélsőségezte, ma azokat szélsőségezi, akik bírálják a Jobbikkal szövetségre lépőket.
Van azonban egy igazi szélsőségesünk, ez pedig a DK.
(Akár a Demokratikus Koalíciót, akár Dobrev Klárát gyanítjuk a betűk mögött.) Az Indexnek adott interjújában Klára asszony seregnyi lábjegyzetet produkál a majdani A szélsőséges DK dicstelen szerepe a magyar történelemben című szakdolgozathoz, ebből kettőt azonban mindenképpen ki kell emelni. Az egyik a jogállam, a törvényesség el nem ismerésének deklarálása, ami egy parlamentáris demokráciában mindenképpen szélsőséges gondolatnak számít:
„Abban az esetben, ha 2022-ben megnyerjük a választást, még ha egyszerű többségünk is van a parlamentben, azokat a kétharmados szabályokat, amelyek akadályozzák a demokratikus népakarat megnyilvánulását, nem fogjuk az országra nézve kötelezőnek tekinteni. Ugyanígy járunk majd el a megválasztott tisztviselőkkel szemben is, egyszerűen nem fogjuk legitimnek tekinteni a legfőbb ügyészt vagy a médiatanács tagjait.”
A másik idézet az előzőn is túllépve konkrét fizikai erőszakkal fenyeget:
hirdetés„Jövő áprilistól békét kell teremteni az országban, de ahhoz, hogy béke legyen, először erőre van szükség.”
Mondhatnánk, hogy csak írói munkásságának részét képezi, ezért nem kell komolyan venni az erő eme fitogtatását, de gondoljunk arra, hogy von Haus aus van némi affinitása az erőszakhoz. Férje kormányfőként belelövetett az ellene tüntetőkbe (igen, ő volt a felbujtó, mert különben felelősségre kellett volna vonnia az elkövetőket), nagyapja pedig az 56-os forradalom utáni megtorlásokban játszott gyalázatos szerepet.
Abban bízhatunk egyedül, hogy az erőszak mellett a hazugság is öröklött és tanult része a személyiségének, mert amiképpen férje sem mondott soha igazat (és ezt legjobban tőle magától tudjuk), nagyapja is úgy fogalmazott ’56 október 6-án, Rajk László rehabilitációs újratemetésén, hogy „Soha többé”, aztán két év múlva már Nagy Imréék kivégzését jelentette be a Parlamentben.
Ilyen családi háttérrel Dobrev Klára szavai alkalmasak arra, hogy másokban félelmet keltsenek, ami meglehetősen szélsőséges viselkedési mód.
Ungváry Zsolt
Szerzőnk további írásait ide kattintva olvashatják.
Kiemelt képünk forrása: MTI Fotó/Mohai Balázs
