Katolikus Zenei Tábor idén nyáron is lesz

Jellemzően katolikus

A Katolikus Zenei Tábor szervezőinek célja a korábbi évekhez hasonlóan, hogy a katolikus egyházi könnyűzenét megfelelő és magas színvonalú szakmaisággal közelítsék meg. Az egy héten keresztül tartó nyári eseményen hivatásos zenészek adják át tapasztalataikat a résztvevőknek. A képzést az országban működő egyéb keresztény zenei iskoláktól és műhelyektől megkülönbözteti a tipikusan katolikus egyházi jellege.

Emiatt az egyes kurzusok során központi helyet foglal el a liturgikus aspektus. A hivatalos zsoltárszövegek énekes megszólaltatására ezért különleges hangsúlyt fektet a tábor, hiszen a liturgiában ennek kiemelten fontos szerepe van.

Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben


Hirdetés
Egyéni és csoportos órák

Az egyéni énekórák mellett lehetőség nyílik a közös zenélés gyakorlatában részt venni. A tábor elején felmért tudásszint alapján, csapatokba rendeződve készülnek fel a hallgatók, hogy a záró koncertre megfelelően magas színvonalon tudjanak két dalt együtt előadni a színpadon. Ez nagyon fontos része a tábornak, mert a templomi zenélés alapvetően közösségi megszólalás egy adott csapat keretein belül. Meg kell találni az egyes hangszerek vagy szólamok funkcióját és helyét a különböző művek előadásakor.

Hangszerrel vagy hangszer nélkül, akár nagymamáknak is

A táborban minden este kóruspróbát tartanak jellemzően az Emmánuel közösség dalainak segítségével, hiszen a templomban sem egy valaki vezeti az éneket, hanem a kórus ad elő. Az itt elsajátított új, többszólamú művek és dalok az ország különböző pontjairól érkezettek otthoni kórusának repertoárját gazdagíthatja azután. 

A táborra bárki, akár nyugdíjasok is jelentkezhetnek. Mindez jól mutatja, hogy a katolikus könnyűzene köznyelv lett az egyházban.

Egyetlen generációt sem zár ki a templomban alkalmazott modern zenei stílus. Hangszerrel és hangszer nélkül is lehet jelentkezni. A szólóhangszeresek (hegedű, fuvola, stb.) órákra beosztottan tanulnak dallamimprovizációt a saját hangszerükön. Ez különleges segítség abban, hogy a megszólalások ügyes hangszereléssel gazdagodhassanak a liturgia szolgálata közben. Az énekesek énekórákon vehetnek majd részt. Ütősök jelentkezését is szívesen fogadják.

Tápláló szent kenyér – az Oltáriszentségről szóló dal bejárta a Kárpát-medencét

A nyári Katolikus Zenei Tábor megvalósulását a Magyar Katolikus Püspöki Kar saját programjaként támogatja az Ifjúsági Bizottságon keresztül, amely jól mutatja, hogy a könnyűzenei stílus otthon van az egyházban, és immár nem üldözött az egyházzenében. A részvételi díjról, az étkezés és a szállás körülményeiről az esemény honlapján értesülhetünk. 

Kiváló képzési lehetőség a kínálkozó alternatívák közül

A Szikra Projekt tehetségkutatójával, a Dics-Suli csapatával, a református Sófár zenei képzéssel, a Szalézi Zenetáborral vagy a Kovács K. Zoltán Alapítvány képzéseivel, illetve a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási programmal a Kazetta Tábornak kevés kapcsolódási pontja van.

Közös pont, felekezetközi irányban a dicsőítéscentrikus megszólalások területén, a jellemzően katolikus irányban a liturgikus és paraliturgikus alkalmak zenei kíséretében fedezhetők fel, amelynek egyik kiemelkedő példája volt a Kazetta-Pengető minikonferencia és képzés. A Kazetta katolikus jellege ellenére azonban szívesen fogadnak más felekezetekből érkezőket is.

 

 

Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben

Gregorián vagy gitáros ének egyazon lelkülettel – Ott Gergely a Vasárnapnak

Ifj. Sapszon Ferenc: Értékben gondolkodom és kétféle nyelvezetben

'Fel a tetejéhez' gomb