Elkezdődött a Pengető-Kazetta szakmai nap Budapesten

Kazetta-Pengető címmel a keresztény könnyűzenéről tartanak  ma szakmai minikonferenciát szombaton a budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpontban.

 “A kormány mindent megtesz azért, hogy a magyar keresztény könnyűzenei kultúra tovább fejlődjön. A könnyűzene nyelve fontos közvetítő nyelv a fiatalok számára, hogy közelebb kerüljenek a transzcendenshez” – fogalmazott az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára az eseményen tartott köszöntőjében.

Sölch Gellért kiemelte: tavaly indult 905 millió forintból az a támogató program, amely pályázatokkal, támogatásokkal segíti a keresztény könnyűzenét.

A képre kattintva galéria nyílik!

Kifejtette, hogy a kezdeményezésnek több eleme van: a 25 év alattiakat célzó Hangszert a kezdőknek program, a zenekarok működését segítő Hangszert a profiknak program, a határon túli magyar fiatalok zenélését és képzését támogató program, de szerveznek tehetségkutatókat és van forrás a hangszerek felújítására is.

“A keresztény könnyűzene közösségépítő és -szolgáló tevékenység, amelyben a fiataloknak kiemelt szerepe van” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A szakmai nap előadói balról jobbra: Gável András, Marcell Márton, Gável Gellért, Mező Misi, Csanády Lőrinc. Forrás:Vasárnap.hu

A szakmai nap  hírportálunk minikonferencia-sorozatának második állomása, amely a Kazetta – Katolikus Zenei Tábor és a Pengető keresztény könnyűzenei rovat szervezésében valósult meg, együttműködésben a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alap által támogatott Sacro Song Oktatási Projekttel felhasználva a képzés során annak szakmai tapasztalatait. 

Az egész napos elméleti és gyakorlati program során a templomi gitáros zenét művelők vehetnek részt workshopokon.

Az előadásokon, beszélgetések szereplője Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, Gyárfás István gitáros, Fodor Tamás, a Só keresztény együttes énekese, Gável András és Gellért az Eucharist zenekarból, Balogh Bori énekesnő, valamint Marczell Márton, a Boanergész zongoristája.

Elkezdődött a Pengető-Kazetta szakmai nap Budapesten!

Gepostet von Pengető am Samstag, 19. September 2020

 

(MTI)

Kiemelt képünk forrása a Vasárnap.hu

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre