Igenlők és ellenzők; a kétosztatú magyar politika

A politika nem más, mint közösségünk, városunk, hazánk (a „polisz”) ügyeivel való foglalkozás. Szép lenne, ha egy választás eszmékről, tervekről, gyakorlati megvalósításokról, életformákról szólna. Ehelyett mostanra nagyjából leegyszerűsödött arra kérdésre, hogy Orbán vagy Nemorbán.

A Nemorbán mögött pedig ott érezzük, nem alaptalanul, a megtestesült Nemorbánt: Gyurcsányt. Akivel mindenki siet összefogni, s  „tülekednek, hogy – mintegy szerencsehozó talizmánként – megérinthessék” a pápaszemes kígyózó vezér isiászos szemüvegkeretét. Köztük a Jobbik elnöke is, akinek pártja alapító okiratában pedig írva vagyon, hogy soha többé Gyurcsány! (Lásd még a Lehet Más a Politikát, amely saját nevét cáfolta meg, amikor Gyurcsány keblére hanyatlott.) Mivel harmadik utat nem tudnak elképzelni, nyíltan felvállalták valamennyien, hogy inkább Fleto Fletonovics, mint Viktor.

Vagyis jobb

a trükkök százaival és hazugságokkal kormányzó és választást nyerő; az ellene tüntetőkre a nemzeti ünnepen lovasrohamot és azonosító nélküli szemkilövetőket vezénylő; az elcsatolt területeken élő nemzettestvéreink ellen uszító; a lakosságot az IMF karmai közé lökő; a rendszerváltás zűrzavarában politikai tőkéjét valódi tőkére váltó; a legsötétebb kommunista nomenklatúrába beházasodó; az országot már a világválságot megelőzően a gazdasági összeomlásba kormányzó; a svájci frank hitelekkel az embereket adósságcsapdába hajszoló; a nőket (öregecskedő feleségek jogfosztása), a hívőket (rendszeresen bérmálkozva), a fiatalokat (el lehet menni) megalázó szenvedélybeteg Gyurcsány,

mint

a jelenlegi határokon kívül rekedteknek állampolgárságot adó; a családtámogatási rendszer megannyi elemével a gyermekvállalást és -nevelést segítő; a 2008-as válságot felszámoló (ld. pl. lakossági megszorítások helyett szektorális különadók); a rezsicsökkentéssel a lakosság megélhetési körülményein javító; a kontinensünket etnikailag és civilizációsan átrajzolni készülő migrációt (legalábbis hazánk viszonylatában) megállító; az elhibázott EU-s vakcinabeszerzés okozta hiányokat példamutatóan kipótoló Orbán.

A politikai kétosztatúság mögött kétféle embertípus lelhető fel. Az egyik az igenek képviselője, aki azt mondja, mit szeretne, a másik a tiltakozásé, aki azt tudja kifejezni, hogy mit nem akar. (Az egyik hisz valamilyen teremtőben, eredendő erkölcsben, célban, értelmes tervezésben; erre építi világnézetét. A másik identitása pusztán annyi, hogy mindezt tagadja.)

Sokan jól érzik magukat, elégedettek a kormánnyal, a rendszerrel, a világgal. Nem elvtelen virágos jókedvűek, hanem megfontolt, értékkel bíró, elkötelezett szemléletű, vízióval rendelkező, alapvetően a folyamatokat jónak tartók.

És vannak az elégedetlenek, idegesek, gyűlölködők, akik utálják a kormányt, Orbánt, a gazdagokat, a sikereseket, az olimpikonokat és a focistákat. Az ő identitásuk az elutasítás. Sokfélék, de egyben azonosak: álmok nélküliek, pesszimisták, irigyek és önzők, nem hisznek örök értékekben. Ha nekik valamiért rossz (vagy legalábbis így gondolják), akkor legyen rossz másnak is. Ha neadjisten eljön majd a szivárvány kormány, azt is utálni fogják, mert erre vannak szocializálva. Csak amíg most az ország egyik fele legalább elégedett és alkotó kedvében van, úgy akkor a teljes országot elborítja majd a nihil. Hogy ez mennyire így van: emlékszünk a Horn- vagy Gyurcsány-érából eufórikus, elégedett baloldalra? A szakközépiskolában, ahol akkoriban tanítottam, a legbalosabb kollégáim nyavalyogtak legjobban a Bokros-csomag után, és mentek ki a saját kormányuk ellen tüntetni valami oktatási törvénynél. Persze azért ’98-ban megint az MSZP-re szavaztak fanyalogva, dünnyögve, rosszkedvűen.

Választásainkat az érzelmi alapú politizálás és szavazás dönti el. A protest-embereket intellektuálisan, az eredmények felsorolásával nem lehet meggyőzni. Ennek felismerése és a kampányba való megfelelő átültetése lehet a győzelem záloga.

Enélkül nem fog menni.

Ungváry Zsolt

Kiemelt kép forrása: MTI/Kovács Tamás

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre