A kétezres évek elején volt egy idős bácsi, aki a fejébe vette, hogy rocksztár lesz. Elbájoló naivsággal, de idegesítő modorossággal énekelt bántóan gyenge, a hetvenes évek lakodalmait idéző műdalokat. A produkció annyira rossz volt, a bácsi pedig annyira lelkes, hogy a közönség felkapta, tévéműsorokban és fesztiválok tízezres közönségei előtt lépett fel, miközben nála ezerszer tehetségesebb művészek ilyesmiről csak álmodozhattak. A tömeg azonban remekül szórakozott, és Uhrin Benedek népszerű lett. Miközben mindenki rajta nevetett, ő egyre komolyabban vette magát. Legitimálta őt a rengeteg szereplés, idővel komoly fellépti díjakat kért. Ahogy Rejtő írta: „Ha kinevették: azt hitte, hogy kacagtatott.”
Ez jutott eszembe, látva a Gyurcsány-videót, amelyen a DK elnöke valami fontosat készül mondani, de nem tudja megtenni, mert a háttérben a kis Marci dúdolgat, és zavarja a felvételt. A képernyőn látható idős, szeretni való bácsi pedig rá-rászól az unokára (valójában a kisfia), ezzel keltve maga iránt szimpátiát és szeretetet.
Vagy legalábbis, gondolom, így képzeli. Azt most hagyjuk is, hogy került Brüsszelbe; EP-képviselő felesége idehaza koronavírusos lett, ezért a pártelnök utazott ki a belga (EU) fővárosba, hogy vigyázzon a hatéves Marcira, aki ott jár óvodába. (Irigylésre méltó családi állapotok.) Nézzük azonban pusztán a videót.
Egy nyilvánvalóan elrontott felvételt látunk, hasonlót azokhoz, amik bakiparádékban néha előbukkannak, de alapvetően nem kerülnek nyilvánosságra. Nem egyenes adásban készült, tehát Gyurcsány utólag döntött úgy, hogy felteszi az internetre. Vagyis úgy vélte, ez számára hasznos: ő itt pozitív, aranyos, cuki, gondoskodó képet mutat. Ez bizonyos önértékelési zavarokra utal.
Nem a gyereket látjuk (aki bizonyára csakugyan aranyos), hanem egy püffedt, rossz arcú, öregecskedő férfit, akinek a megjelenése sokakban eleve fájdalmas emlékeket hív elő.
A felvétel úgy indul, hogy indokolatlan agresszivitással rákiált valakire, aki igazából nem is zavaró, talán észre sem vennénk. Úgy érezzük, Gyurcsány szándékosan hívja fel rá a figyelmet, túlexponálva, ami egyenesen azt a gyanút kelti, hogy ez nem is spontán, hanem már eleve megtervezetten „aranyos videó”-nak készült.
hirdetésEgy értelmes, jól nevelt hatéves gyerek csöndben marad, ha megkérik. („Marcikám, apa dolgozik, most egy kicsit játssz halkan a másik szobában!”) Óvodában is kibírja, a bábszínházban is.
Tipikusan a szeretethiányos gyerekre jellemző ez a típusú figyelemfelkeltés. (Odajön, ha a felnőttek beszélgetnek, hirtelen mesélni kezd, leveri a vázát, pisilnie kell stb.) „Oké, imádlak, csillagom” – szól oda a böszme bácsi, ami idegenek (a felvételt készítők) előtt modorosnak, őszintétlennek érződik. Az ember a gyerekét különben sem „imádja”; ezt a szót mi magyarul a Teremtőnek, feltétlen hódolatunk tárgyának tartjuk fenn, akihez imádkozunk.
Régen rossz az, ha a gyerek mint valami megkérdőjelezhetetlen transzcendens mindenható áll a család középpontjában, és szeretet, nevelés, értelmes korlátok felállítása és önfeláldozó gondoskodás helyett egyszerűen „imádjuk”.
Rögvest kiderül azonban, hogy súlyos teológiai anomáliák burjánzanak a gyurcsányi fejben, mert miután tisztázta, hogy náluk a Teremtő helyett a teremtményt imádják, így szól: „Ne dúdoljál már, áldjon meg az Isten.” (Hoppá, ehhez vajon mit szól Békés Gáspár, aki szerint a kereszténység nem része mai világunknak, kultúránknak. Hiszen még ez a szerencsétlen materialista ateista is a szájára veszi. Ki sem vágja utólag, észre sem veszi, annyira természetes neki.)
A videó végén megjelenik a párt logója:
DK – A legeurópaibb párt. Hol? Magyarországon? Európában? A világon? Mit jelent az európai, ki számít európaibbnak, és vajon mitől lesz valaki a legeurópaibb?
Sajnos Feri bácsi alapvetően ripacs (ezt láttuk már sokszor, amikor például elsírja magát egy vonatbaleset bejelentésénél vagy Hugh Grantet imitálva táncol), de nem lóg ki az ajtónak rohanó Kunhalmi, a lyukas zokniban éjszakázó Hadházy, a földön tekergőző Varju, a krumpliszsákkal házaló Jakab, a sípoló Szél, a bábozó Szabó, a füstgránátot hajigáló Fegyőr imponáló sorából.
Nálunk a politikusok szívesen színészkednek, cserébe viszont a színészek szívesen politizálnak. Reméljük a hidegburkolók és az agysebészek nem fognak ugyanígy helyet cserélni. (Ki szeretné, ha a csempéző szaki operálná a tumorját vagy az egyetemi prof végezné a fürdőszobája felújítását?)
Az egész felhajtás persze a szavazókért folyik, a százalékokért, mandátumokért, a hatalomért.
Mindeközben viszont a programjukról, az országgal, a gazdasággal, oktatással, egészségüggyel, külpolitikával kapcsolatos terveikről nem sokat hallunk. Mintha az orvosok nem a betegséggel foglalkoznának, hanem azzal, ki a fessebb, ki milyen köpenyt hord, kinek van otthon nagyobb akváriuma, és mennyire utálja a bőrgyógyász a fül-orr-gégészt.
Gyurcsány tehát nem tagadja meg magát: ripacskodik, hazudik, megtéveszt, a felejtésre és a manipulációra épít. Igyekszik minél több fellépést vállalni, mint a botcsinálta rocker. Egy nagy különbség azért van: szegény Uhrin Benedek nem ártott senkinek. Gyurcsány viszont a hazánkat, a megszokott életünket, a békénket készül tönkretenni. Ne nevessünk rajta! Inkább bízzunk Istenben, és tartsuk szárazon a puskaport!
Ungváry Zsolt
A szerző további írásai itt érhetők el.
Kiemelt képünk forrása: MTI/Kovács Tamás
