A kommunista rendszer pálfordulásának hangjai a hazai keresztény könnyűzenében
A zenei korszakhatárokat is kötni szokták valamilyen jelentős zeneszerzői tevékenységhez. A hazai keresztény könnyűzene kezdete egyértelműen a Mátyás-templomban 1968-ban bemutatott Szilas-beatmiséhez köthető, még akkor is, ha már léteztek korábbi megszólalások is, például Győri János Sámuel munkássága révén. A kommunista berendezkedés ellenére az államegyházi hivatal által felügyelt egyházi elöljárók megadták az engedélyt a dob, gitár és billentyű kíséretében, nagy kórus előadásában bemutatott darabhoz.
Győri János Sámuel: Ahol a keresztény könnyűzene, ott ébredés van
Szilas Imre néhány évvel később, egy szerencsétlenül alakult helyzet folytán külföldre menekült a rezsim elől. Idehaza, az ő hatására is, más szerzők vették át a stafétabotot. Sillye Jenő 1969-ben szerzi első gitáros énekét, amelyet az ezt követő években és évtizedekben sok-sok újabb dal és nagyobb lélegzetvételű oratorikus, nagy zenekarral és kórussal bemutatott a „Kristályóriás” című, zenés oratóriumhoz hasonló léptékű mű követett.
A hetvenes években – Jenő páratlan munkásságának eredményeképpen – egyre többen kezdtek el dalokat szerezni. A titokban összegyűlt, odaadó életű atyák által vezetett kisközösségekben a gitáros dalok egész kincsestára lett. Mintegy fél évszázad alatt hatalmasra duzzadt ez a gyűjtemény. A később született énekek és darabok mindig magukon viselték a könnyűzenei stílus újabb és újabb változásait.
Frissülést hozott a stílusban Julia Winterberg munkássága, aki az Amerikában a Szilas-féle beatmisével nagyjából egyidőben útjára induló Continental Singers stílusát csempészte be Magyarországra a Jubilate kórus neve alatt már a nyolcvanas években. A dicsőítő, dús vokállal előadott koncertekre és a személyes tanúságtételekre Isten szeretetéről a vasfüggönytől keletre nagy szomjúság mutatkozott. Az egyes művészeti és evangelizáló csoportok szinte mit sem tudtak egymás létezéséről. A kommunizmus elmúltával meglepődve csodálkozta rá, hogy a Szentlélek hányféle módon és közösségben indította el ugyanazt a megújulási folyamatot.
Julia Winterberg: Nagyszerű élmény volt Istent dicsőíteni a nehéz körülmények között is
A rendszerváltozást követő években azok a megszólalások, amelyeket eddig titokban és fenyegetett állapotban a remény dalaiként lehetett énekelni, a kommunizmus összeomlása után győzelmi indulókká változtak.
A feltámadás és a hit dalai új feladatot kezdtek betölteni: a „mindent szabad” szédítő világában a „nem minden használ” üzenetét fogalmazták meg.
A keresztény könnyűzene evangelizációs és közösségteremtő erejét idejében felismerő egyházi gitáriskola egyik alapítója a változásokra is reagálni akart. Ennek egyik emblematikus eseménye volt a már „szabadságban alkotó” Iváncsits Tamás zeneszerző „Damaszkusz” című rockoperája, amely Szent Pál életét és megtérését varázsolja elénk.
A darab bemutatójának modernizáló öltözékei visszapillantót kívántak tartani egy letűnt diktatúra még igencsak közeli emlékére. Az igazi megtérésre irányították a hallgatóság figyelmét a hazai keresztény könnyűzenei palettán addig teljesen ismeretlen megformálásban.
Sillye Jenő oratórikus művei ugyan már előre jelezték ennek a megfogalmazásnak az előbb vagy utóbb beköszönő megjelenését, ám a színtisztább, karakteresebben színpadi forma Iváncsits Tamás munkásságának volt köszönhető.
„Volt egy nagyobb durranás is. A Pécsi Hittudományi Főiskola hallgatói Iváncsits Tamás Damaszkusz című oratóriumát, zenés színjátékát adták elő, amely Pál apostol életútjáról szólt. Hogy a darab bemutatója létrejöhessen, eladtam az autómat, amelynek árából kibéreltük a Petőfi Csarnokot. 1996-ban egy szombat délután és este, két telt házas előadás erejéig megtöltöttük a PeCsát. A végén nem is fizettünk rá a rendezvényre: bejött az autó ára – mondta el korábban lapunknak adott interjújában Kemper Miklós, az Életünk Krisztus Gitáriskola alapítója.
Az iskola megálmodója és a rockopera rendezvényszervezője hozzátette: „Ebben az időben már messze túl voltunk a klasszikus beat-korszakon. A fiatalokban az egyházon belül is feléledt egyfajta belső lázadás, hasonlóan a világban már végbement folyamatokhoz. Ez leginkább a hiteles formák és a saját nyelvezet keresését jelentette.
Egy ilyen rendhagyó hangvételű darab az egyházi körökben megtestesítette annak a vágynak a beteljesülését, hogy »mi vagyunk az egyház«.”
A múltra reflektáló jelleg a darab felépítésében is megmutatkozott, hiszen a főhős Pál apostol a börtönben beszélget fogolytársaival. Visszaemlékezéseiben újra átélhetjük a megtérésének folyamatát és hittérítő munkásságát. Találkozunk az utolsó vacsora titkának elbeszélésével, amelynek zenei lenyomatai a szentmise állandó részeinek liturgikus szövegezésű betétdalai. Hallhatjuk a jézusi nyolc boldogság tanítását, és az apostol isteni szeretetről megfogalmazott gyönyörű himnusza is felcsendül megzenésített változatban.
A Damaszkusz tehát egy olyan korban keletkezett, amikor egyre égetőbb szükség mutatkozott a személyes tanúságtételre, hiszen sokan akkoriban fedezték fel, hogy a templom nem csak egy múzeum, hogy a nagyszülők tényleg hihettek valamiben, ami meghatározta az életüket, de ezzel kapcsolatos tapasztalatokból a sok is kevés lett volna az istentelen kommunizmus pusztításai után.
A rockopera ma is elérhető felvétele ugyan magán viseli a mögöttünk hagyott három évtized patináját, ám éppen ettől különleges üzenettel is bír. Felébreszti bennünk a kérdést: vajon megtaláltuk-e már valódi szabadságunkat, és nem felejtettük-e el a mindennapi megtérés gyakorlatát? A darab üzenete ma is tökéletes aktualitással bír.
Gável András
Szilas Imre a Vasárnapnak: Felajánlottam a tehetségemet Istennek
Nem tudhattuk, mi jön ki ebből – hangzott el a Kismarosi Találkozókért hálát adó ünnepségen
A Királyt akartam szolgálni, nem a Királynőt – Tornay András a Vasárnapnak
A kiemelt kép forrása: Máy Péter (Iváncsits Tamás Facebook-oldala)
