A következő megállóhely: „Mátyás-templom, beatmise!”

Szilas Imre Húsvéti Beatmiséjének Mátyás-templomban tartott bemutatóján még a falakon is lógtak a fiatalok.

A kommunizmus idején a rendőrség telefonos fenyegetése ellenére is megtartották Szilas Imre zeneszerző Húsvéti Beatmiséjének bemutatóját a Mátyás-templomban. A fiatalok özönlöttek a helyszínre a futótűzként terjedő hír hallatán. Amikor a várbusz – amely 1968 húsvétján jó párszor megtelt fiatalokkal – a Mátyás-templomhoz ért, a buszvezető csak ezt mondta be: „Mátyás-templom, beatmise.”

Szilas Imre három misét komponált: 1967-ben a Húsvéti Beatmisét, 1968-ban a Karácsonyi Beatmisét és 1997-ben az Abonyi misét – az első misekompozíció évfordulójára.

1967 Fehérvasárnapján szólalt meg Abonyban a Húsvéti Beatmise. Akkor Zöldi Sándor atya volt ott a káplán, aki örömmel fogadta a fiatalokat – mert a megszülető darabot alkalmasnak látta arra, hogy azzal a fiatalokat el lehessen érni. Az abonyi ősbemutató után 1968 húsvétján a Mátyás-templomban is bemutatták a darabot. Erre az eseményre már a rendőrség is felfigyelt, mert özönlöttek a helyszínre az eseményről tudomást szerzett – nem csak keresztény – fiatalok.

A Karácsonyi Beatmise ’68 karácsonyán szólalt meg.

Ezeket a miséket aztán többször is előadták a Mátyás-templomban, egészen 1972-ig. Ebben az évben azonban Szilas Imre elhagyta az országot az állandó rendőrségi fenyegetés miatt.

Részlet a beat-mise televíziós felvételéből.

A hazai keresztény könnyűzene egyik kezdeti eseményének tekinthető, emblematikussá lett Mátyás-templomi bemutató idején a gyönyörű helyszín éppen felújítás alatt állt. A felállványozott beltérben mutatták be a szentmisét. Olyan sok érdeklődő érkezett, hogy jó páran

még az állványzatokra is felmásztak.

Korabeli beszámolók szerint a tömeg végül akkorára duzzadt, hogy némelyek egy idő után már a menekülési utat keresték, levegőért kapkodva – de még eközben is sokan befelé igyekeztek…

A fiatalok közül feltehetőleg nem mindenki érkezett jámbor szívvel, többeket csak a zene vonzott a nem mindennapi eseményre. A beatzene iránti szeretet azonban egységes légkört teremtett, ami azokban is felébresztette a tiszteletet a szent dolgok iránt, akik az egyháztól távolabb helyezkedtek el. Vagyis Zöldi Sándor atya eredeti vágya, hogy ezzel a zenével a fiatalság pasztorálható legyen, teljesülni látszott.

Többen úgy tudják, hogy nagyszombat este, a körmenet alatt

felhívta a Mátyás-templomot a rendőrség, és Tóth János atyát kereste.

A sekrestyés vette fel a telefont, majd halálsápadtan adta át az atyának, aki éppen akkor ért vissza a körmenetről. Tardy László, a templom karnagya is jelen volt a beszélgetéskor, és jól emlékszik az atya telefonba mondott karakán válaszaira: „Nem, a szentmisét megtartjuk, mert a fiataloknak megígértük. Ha a rendőrségtől kijön valaki, és mise előtt kiáll a mikrofon elé, és bemondja, hogy a beatmise elmarad, akkor nem tartjuk meg.”

Természetesen senki nem jött ki a rendőrségtől, tehát megtartották a beatmisét.

Az eseményről az osztrák televízió felvételt is készített, ám abból egy olyan anyagot vágtak össze, amely lejáratta mind a magyar egyházat, mind pedig az egész zenei programot. Ezen felháborodva, ellensúlyozandó az osztrákok beállítását, valamivel később a Magyar Televízió is készített a misebemutatóról egy felvételt, amely legalább valamit visszaad az akkori hangulatból. A megismételt bemutató felvételének eseményéről is születtek rendőrségi jelentések, amelyek arról árulkodnak, hogy azt hitték: az Illés zenekar ad koncertet a Mátyás-templomban…

A kiemelt képünk a beat-mise felvételének részlete.

További olvasásra ajánlott írásunk: