Ungváry Zsolt: Végre koszorút vihetünk Mátyás király sírjára

Itáliában katedrálisok, utcák, falak, monumentális épületek formájában látjuk a múltat. Ilyenkor kicsit lesajnálóan megállapítjuk, hogy nálunk mindez nincsen. Alig néhány középkori műemléket tudunk mutogatni, amik összesen nem teszik ki egy szolid olasz kisváros látnivalóit.

Pedig nem a történelmünk hiányzik, hanem a tárgyi emlékei. A százötven éves török hódoltság és a szuverenitásunk ötszáz éves korlátozása után, idegen uralkodók és idegen érdekek által irányított hazánkban elpusztultak, tönkrementek a várak, templomok, kastélyok. Amiket ma a derék taljánok borsos belépti díj mellett mutogatnak, azok a kincsek nálunk is léteztek. Talán kényelmesebb volna kihúzni egy kordont és várni a turistákat, de nekünk sosem adatott meg a kényelmes élet. Némi támpontot persze adhatnak olyan jelek, mint a csodálatos jáki templom. Képzeljük el, ha ezen az eldugott helyen ilyen bazilikát építettek, hogy nézhetett ki a székesfehérvári? Ha elakadt lélegzettel gyönyörködünk a nyugat reneszánsz kastélyaiban, gondoljunk arra, milyen lehetett Mátyásnak a visegrádi palotája, aminek csodájára jártak a kortársak?

És hol van annak a Mátyásnak a sírja, aki 32 évig vezette a korabeli Európa egyik legerősebb államát, feltartóztatta a törököt, udvarába csalta a kor neves tudósait és művészeit, könyvtára messze földön híres volt, elfoglalta Sziléziát és Bécset, kis híján német-római császár lett, és a székesfehérvári bazilikába temették, többek között Szent Istvánnal, Nagy Lajossal és még további tizenkét magyar királlyal együtt?

Nos, ez a sír nincs meg, csak a csontok, összekeveredve, bedobozolva. A magyar közélet pedig ezt évtizedek óta tudomásul veszi. Ahelyett, hogy beléphetnénk egy panteonba, ahol jobbra az államalapító szarkofágja, mellette a magyar ifjúság védőszentje, Szent Imre, aztán Könyves Kálmán, Károly Róbert, II. (Vak) Béla, vagy a kevésbé dicső emlékű Dobzse László fogad minket, eljárhatunk a bécsi kapucinusokhoz vagy a krakkói Wawelbe, ha királyok nyughelyeit akarjuk látni.

A pesszimista felvezetés után pedig következzen az optimizmus. Mert a puszta siránkozás kedvéért nem született volna meg ez a cikk.

Kásler miniszter úr kezdeményezésére ugyanis a napokban felnyitották Mátyás törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak a horvátországi Lepoglava pálos kolostorában található nyughelyét, és a maradványokból DNS mintát vettek.

Így már beazonosítható lesz a fehérvári osszáriumban összezsúfolt csontok között, melyik Mátyásé, és nagy uralkodónkat méltó módon el tudjuk temetni. Ha pedig a tudomány segítségével (és más, szerencsésebb országokban megmaradt sírokban nyugvó rokonoktól vett mintákat felhasználva) a többieket is el lehet különíteni, bizony nem reménytelen a fentebb felvázolt panteon megalkotása.

Attól, hogy valamire nincs tárgyi bizonyíték, még nem jelenti azt, hogy nem is történt meg. (Pl. a világ teremtése is megtörtént; igaz erről történetesen van is írott forrásunk.) De azért jobban szeretjük, ha látjuk a bizonyítékokat, az ezerévnyi magyar államiságról tanúskodó emlékeket.

Nekünk nem kell kamu ortodox templomokat építenünk középkori kövekből, mint a románoknak, nem kell elvennünk mások nagyjait, mint a szlovákoknak, nem kell gyarmatosítanunk távoli népeket, mint a briteknek. Nekünk bőven elegendő a sajátunk, ha azt megismerjük.

Nem kell kitalált fantáziavilágot alkotnunk, mint A Gyűrűk Urában, nem kell varázslóidentitást kreálni, mint a Harry Potterben. A saját történelmünkből százszámra állnak előttünk a valódi Legolasok és Dumbledore-ok.

Amikor az amerikaiak szobrokat döntenek, leszámolva rövidke kis történelmükkel, nekünk újra fel kell fedeznünk a magunkét, és erősen kapaszkodnunk bele. Csak az marad meg, aki tisztában van azzal, hogy kicsoda.

Mátyás uralkodásakor Amerikában indián törzsek vadásztak a bölényekre és egymásra, Manhattan mocsaras ligeteiben vadlovak legeltek. Most iktatták be az USA 46. elnökét; a mi 46. királyunk 300 évvel ezelőtt élt, amikor az Egyesült Államok még nem is létezett.

Mátyás az európai történelemnek is kimagasló alakja volt, sokkal nagyobb hatású, mint például a Shakespeare drámáiból ismert, néhány éve egy parkolóház építése során megtalált III. Richárd, akit aztán nagy pompával 2015. március 26-án eltemettek az angliai Leicesterben. A város csapata ekkor a bajnokság tök utolsó helyén állt. Ettől kezdve megtáltosodott, és a következő évben, minden idők egyik legnagyobb sportszenzációját okozva megnyerte a Premier Ligát az Arsenal, a Tottenham, a Manchester City és United, a Liverpool és a többiek előtt.

Azt nem állítom, hogy a Fradi megnyeri a Bajnokok Ligáját, ha Mátyást méltóképpen eltemetjük, de hogy mi magyarok, mindannyian egy kicsit jobban kihúzzuk magunkat, abban biztos vagyok.

 

A szerző korábbi írásait itt olvashatja

Kiemelt képünk forrása: Wikipedia.org

Iratkozzon fel hírlevelünkre!