A világban napjainkban is rengeteg a fájdalom és a kegyetlenség; közvetlen szomszédunkban háború dúl, terrormerényletekről hallunk, a közel-keleti konfliktus áldozatai is szinte a szemünk láttára hullanak el. Az elmúlt száz évben a szenvedés és a barbárság talán sosem látott mértéket öltött, mégis, az európai történelem legborzalmasabb eseménye, szinte észrevétlenül, az EU fővárosában történt, április 11-én. Azon a napon, amikor 176 évvel ezelőtt a király aláírta a reformkori ideákat beteljesítő törvényeket, és 119 évvel azután, hogy a családjában hatodik gyermekként (két életben maradt és három elhunyt testvére után) megszületett a poéta, akinek tiszteletére nálunk ez a költészet napja.
Ezen a napon az Európai Parlament 336 támogató, 163 ellenző szavazat és 39 tartózkodás mellett megszavazta az „abortuszhoz való jognak” az Európai Unió Alapjogi Chartájába történő beillesztését.
Mit szólt volna Kossuth, Deák, Széchenyi vagy a 12 pont fogalmazói, akik a vallás-, lelkiismereti- és a szólásszabadságért küzdöttek, hogy ilyen módon csúfot lehet űzni „jog”-ból?
hirdetésAz efféle szabályok, rendeletek és törvények, amelyekre hivatkozva tízmilliókat ölnek meg, sosem születnek maguktól. Vannak előterjesztők, támogatók, megszavazók. Jegyezzük meg azt az öt nevet, akik magyar részről ehhez a sátáni tervhez a voksukat adták: Cseh Katalin, Donáth Anna, Ara-Kovács Attila, Rónai Sándor, Ujhelyi István.
Az elkövetőket mindig nevesíteni kell, mert nincs kollektív bűn és kollektív büntetés. Bűnösök vannak, cinkosok és ártatlanok. Ezért a továbbiakban soraimat kifejezetten egyikükhöz, a kérdésben magát sokszor és sokat exponáló, az anyaméh szétfeszítésére és az embrió kiszippantására szánt szerszámot egy botmixerhez hasonlító, és ezen a rádió hullámain keresztül többezer ember füle hallatára röhögcsélő, az orvosként a gyógyításra és az élet védelmére felesküdő Cseh Katalinhoz intézem. Ugyanis minden átélhetőbb és megérthetőbb, ha személyessé tesszük.
Kioldani egy bombát a magasban, amitől majd százezrek égnek szénné sokkal egyszerűbb, mint kést döfni közelről egy ember szívébe. Az „atomgombot” könnyedén megnyomóknak ott kellene állniuk minden műtőben, ahol darabonként szedik ki az anyából az aprócska kezeket, kettétört lábakat és szétlapított koponyákat.
Én Önt, Cseh Katalin, nem tartom embernek. Lehet, hogy a DNS-állománya alapján a Homo sapiens sapiens fajhoz tartozik, de embernek lenni erkölcsi állapot is, embernek lenni azt jelenti, hogy az Isten képmását viselni; azt jelenti, hogy pont olyan a genetikai állományunk, a testfelépítésünk, sőt a lelki-szellemi-érzelmi attitűdünk, mint a megtestesült Istennek, vagyis Jézus Krisztusnak.
Ön védtelen emberek millióinak a halálához járul hozzá tevőlegesen, nem egyszerűen helyesli, de szorgalmazza ezt. Ilyet az Isten képmása nem tehet.
Ha megsértődik azon, hogy nem tartom embernek, mit gondoljunk önről, aki nem tartja embernek a magzatot, holott az édesanya hasában (ideiglenesen) fejlődő élőlénynek a fogantatástól kezdve ugyanaz a genetikai állománya, mint a születése után vagy a halála pillanatában. Tehát ha élete során embernek tartjuk, akkor az anyja méhében is embernek kell tartanunk. Ha ön szerint mégis büntetlenül le lehet mészárolni – sőt, ez egy kívánatos dolog –, akkor ön vagy nem tekinti embernek a magzatot (tehát nem tehet nekem szemrehányást, amiért nem tekintem önt annak), vagy megengedhetőnek tartja ártatlan emberi lények tömeges legyilkolását – de akkor minek nevezzem önt?
Ön állítólag orvos, így tudhatja, hogy a magzat nem része az ön testének. Ha így lenne, nem távozhatna onnan minden gond nélkül. Hiszen, ha a valóban a testünk részét képező vesénket, szívünket, májunkat kiveszik belőlünk – de akár csak egy fogunkat kihúzzák –, már nem élhetünk ugyanúgy tovább. Ha a magzat az ön testének a része lenne, akkor Önnek négy veséje, két mája, két szíve volna? Sőt, ha önben egy magzat fejlődne, akkor Önnek, átmenetileg, kilenc hónapig agya is lenne. Ha a gyermek történetesen fiú, akkor Ön hirtelen transzneművé válna, választhatna, hogy a férfi vagy a női nemi szerveit tartja meg? Ha a magzat az Ön testének a része, hogyan lehet eltérő vércsoportja és kromoszómái?
Az utóbbi hetekben az ön elvbarátai és politikai szövetségesei folyamatosan üvöltik bele hisztérikusan a közéletbe, hogy a kormány bűnös, amiért a (közben már lemondott) köztársasági elnök kegyelmet adott (és nem rehabilitált) egy pedofil bűncselekmény eltusolásában vétkesnek minősített személyt. Eközben pedig lelkesen ünneplik az abortusz „jogát”; a műtét elvégzésére kényszerített orvosokat potenciális gyilkosokká teszik. (Ld. még eutanázia.) Az ön párt- és eszmetársai a parlamentben most az aktuálpolitikai haszon reményében nem szégyellik a „gyermekvédelem” szót szájukra venni, miközben gyermekgyilkosságok millióiban vállalnak cinkosságot, sőt felbujtást.
Amit önök ezzel a szavazással elkövettek, az a történelem legsötétebb mélypontja. Ilyesmit a legbarbárabb korokban sem tettek. Pedig akkor még nem is tudhattak semmit genetikáról, nem volt ultrahang, amin látszott, hogyan szopja az ujját a magzat. Ma már tudjuk, hogy a fogantatáskor minden eldől. Az első zigótában ott van minden információ a későbbi sorsunkról. A nemünk, a hajunk színe, az örökletes betegségeink, a jó és rossz tulajdonságaink. Sem a 6., sem a 12., sem a 24. héten, sem a születéskor nem történik semmi olyan, amitől valaki „emberré válik”.
Soha, egyetlen korban sem létezett a fogamzásgátlásnak ennyiféle módja, mégsem álltak hozzá soha ilyen megengedőn az abortuszhoz. És ha megtörténik a „baj”, már nincs mód kijavítani. Egy ember élete árán nem lehet módosítani. Azt előtte kell, felelősséggel vállalni, hogy bizonyos cselekedeteknek bizonyos következményei vannak. Ha én autóba ülök, vállalom a kockázatát, hogy valaki áthajt a piroson, nem adja meg az elsőbbséget vagy akár én magam figyelmetlen leszek, és nekimegyek egy fának. És akkor már nem lehet a dolgot visszacsinálni. Nem mondhatom, hogy vágják ki a fát utólag. A szexuális együttlétnek is megvan a maga „kockázata”. Ráadásul itt a „baleset” nem gerinctörést jelent bénulással, fél kart, fél szemet vagy halált, hanem egy új életet, egy új embert. Ezt nevezik egyesek a „baj” megtörténtének. Ha megtudnánk, hogy hányan vannak (vagyunk?), akik nem akkor, nem úgy fogantak, ahogyan a szüleik szerették volna, nagyon meghökkentő dolgok derülhetnének ki. Lehet, Ön is megkérdezhetné odahaza… És vajon hány József Attilát kapartattak el, a ferencvárosi mosónőnél jobb körülmények között élő asszonyok?
Ez az április 11-i döntés az emberiség történelmének legsötétebb napjait idézi.
Ennél a gladiátorok Rómája is humánusabb volt, mert a gladiátornak legalább volt esélye a túlélésre. Kapott fegyvert, fellebbezhetett a cézárhoz. A boszorkányégetés is érthetőbb volt, mert ott legalább meg voltak győződve róla, hogy kártékony, veszélyes, alvilági erőkkel cimboráló nőket ölnek meg.
A Nyugat azzal hitegeti magát, hogy civilizációt épít és kultúrát hordoz. Pedig ez a legaljasabb népirtás még a sokat látott Európa históriájában is, mert itt az áldozatoknak semmi esélye, a támadást a saját családja, saját gyermekei ellen követi el, és ami a legborzasztóbb, hogy a közszellem nem is tartja bűnnek, ellentétben mondjuk a rablógyilkossággal. Miközben az állatkínzásért börtön jár, az emberek megöléséért liberális dicséret.
Sokan most talán felháborodnak, mert már beleélték magukat és elhitték, hogy a nem kívánt gyermekek elpusztítása a fogamzásgátlásnak egy formája, vagy mert maguk is érintettek (személyesen vagy családjuk által), és nem fogadhatják el a megismert igazságot, mert abba beleőrülnének.
Magyarországon az elmúlt bő fél évszázadban hatmilliónál több abortusz történt.
Gyakorlatilag minden család érintett. (Az enyém is. Három testvéremről biztosan tudom, hogy nem született meg, de elejtett megjegyzések alapján ez a szám akár a duplája is lehet…) Vagy homokba dugjuk a fejünket, felmentjük magunkat és rokonainkat a bűnök alól, hogy aztán újból és újból elkövessük azokat, vagy úgy döntünk, hogy leállítjuk a gyalázatot.
Nem is feltétlenül törvényi szabályozással. Ugyanis a megszületett gyermekeinket sem öljük meg. A haragosunkat sem. Nem fosztjuk ki az élelmiszerüzletet és nem rabolunk bankot. Nem azért, mert a törvény tiltja. Hanem azért, mert bűn.
Címlapkép: Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
