Ungváry Zsolt: Bizarr világban élünk – a toplisták élén az LMBTQ-mesekönyv

1945-ben a szovjetek megszállták Magyarországot. A kommunisták átvették a hatalmat. Sztálin Budapest díszpolgára lett. Rákosi pajtásról dalok születtek. Hruscsov leverte a forradalmat, Kádár vérengzést rendezett. Aztán 1989-90-ben az idő helyrezökkent, véget ért a hidegháború. Azt hittük, most már nyugalom lesz.

Erre beköszöntött a melegháború.

Írtak egy homoszexuális szempontú mesekönyvet. Ez nem baj. Magánügy. De kiadták, és boltokban árusítják. Ez baj. A CitizenGO tiltakozott, Dúró Dóra ledarálta. Ez jó. Ezek után a buzimesekönyv az eladási sikerlisták élére került. Ez bizarr.

Vajon kik vették meg? Valószínűleg (remélhetőleg) nem a szülők óvodás gyerekeiknek. Kevés anyuka és apuka szeretné, ha a gyerekéből buzi lenne. Úgyszólván senki.

Akkor kik? A liberális celebek, akik mindig csalhatatlan érzékkel állnak az abnormális oldalra? A természet törvényei szerint saját gyermeket nemzeni képtelen homoszexuálisok? Talán. Aztán odaajándékozzák rokon-, barát-, ismerős gyerekének, akik még meg is köszönik. Remélhetőleg fölteszik a polcra. Ha örökre ott marad, ám legyen. De ha egyszer lekerül onnan, valaki lapozgatni kezdi, és a mérgezés megindul. 

Törvényszerű, hogy amit bírálnak, az népszerű lesz? Mindegy, milyen környezetben, csak beszéljenek valamiről, s máris kész a reklám? Ha ez így van, szidjuk az erényt? (A Magyar vándor című filmben az álruhás Mátyás király provokatívan csupa rosszat mond magáról, mire Álmos vezér felkiált: „Egyre szimpatikusabb nekem ez a Mátyás!”.) Nagy dilemma. A tökélyre fejlesztett orwelli duplagondollal mindig mondjuk az ellenkezőjét annak, mint amit el akarunk érni, és a tagadás szelleme mellénk állítja a közvéleményt?

Lehet, hogy csendben kellett volna maradni, hagyni, hátha elsikkad az egész fura mesekönyv? De

így kúszik be minden ocsmányság a világunkba: a megcáfolatlan hazugságok beépülnek, és később kiirthatatlanok.

Valamiért az ember hajlik a hülyeséget elhinni, az igazságot pedig nem. Nekünk keresztényeknek hál’ Istennek lelki-erkölcsi parancsunk ellene mondani a sátánnak. Akkor is, ha ezzel beszélünk róla, a figyelem középpontjába állítjuk. Mert igenis tudják meg, hogy van sátán. Bízzunk az emberekben, hogy képesek jó és rossz között dönteni.

Propagáljuk mi is? Vegye és olvassa mindenki, hányja el magát, és döbbenjen rá, mi folyik itt. Vagy ha annyira tetszik nekik, hát vesszenek el, a mi lelkiismeretünk tiszta, mi szóltunk. A költőknek van igaza, ez a planéta megérett a pusztulásra? („Ó az Ember!! – hagyja karosulni / Az eszmét a butaság szöllején. // S mint ki vágy Krisztus sebébe nyúlni, / Ugy undorodok magamtól is én. // Aromaként öleli itt minden / Magába át a gyűlölet-ködöt. // Nagyon útálkozhatott az Isten, / Hogy ilyen csúnya planétát köpött!” Vagy csak így egyszerűen: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény! nincsen remény!”) 

Jézus olyan szépen és egyszerűen elmondta, mi a jó, mi a rossz. Megverték, megölték. A követői újra elmondják; megvetik, kigúnyolják, megverik és megölik őket. De azért kétezer éve újra és újra elmondják. Mert az emberben mindig is megvolt a hajlam a gonoszságra (rabszolgaság, kínzások, perverziók, diktátorok stb.), de mindig voltak, akik továbbadták az életet és a hitet.

A jó és a rossz harca nem ért véget, minden nap újra kezdődik. De hitünk szerint a jó (az Isten) erősebb a gonosznál (sátán),

ezért a végeredmény nem lehet bukás. Ha a meccs közben kapunk is gólokat és vesztésre állunk, a cél az, hogy a lefújás pillanatában vezessünk.

Ungváry Zsolt

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Brutálisan megfenyegették az LMBTQ-mesekönyvek ellen petíciót indító gyermekvédő aktivistát