A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak

– Sebők Sándor atya jelen volt a máig fennmaradó hazai katolikus könnyűzene születésénél több mint ötven évvel ezelőtt. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

– A piaristákhoz jártam gimnáziumba. Az egyik osztálytársam – nősülés révén – rokoni kapcsolatba került Sillye Jenővel és fiatal feleségével. Mindegyiküknek Börzsönyligeten volt hétvégi háza. Én akkor Verőcén szolgáltam káplánként. Ha jól emlékszem, 71 tavaszán vagy 70 őszén néztek be hozzám a plébániára. Ekkor kérdeztem meg Jenőt, hogy van-e neki éneke Máriáról. Azt felelte, hogy nincsen, de majd lesz. És ezután szerezte a ma is ismert és sokfelé énekelt „Mária, jó anyánk” című dalát. A felnőtteknek tartott hittanomra is eljöttek gitárral muzsikálni a verőcei dunaparti kápolnában. Nálam akkor játszottak első alkalommal. Nagymaroson abban az időben Balás Béla és Kerényi Lajos atyák szolgáltak.

A verőceiek és a marosiak közössége nagyon összetartott, sok mindent közösen csináltak – a fiatalok és a papok is. Aztán a nagymarosiak elhívták Jenőéket magukhoz az ottani hittanra. Ezt követően hírük ment az egész országban. Idővel megszerveztük a marosi ifjúsági találkozókat ezekkel az atyákkal. Ehhez a csapathoz csatlakozott később Tomka Ferenc felsőgödi atya és a kismarosi Major Sanyi bácsi. Így alakult meg a „Dunakanyar Egyházközség” – magunk között csak így hívtuk. 

– A hetvenes évek elején még újdonságként hatott a magyar egyházban a beatmise?

– Az országban nálam volt a harmadik beatmise, amely megszólahatott a templomban. Először Szilas Imre miséje hangzott el Abonyban 1967-ben. Utána következtek a Mátyás-templomi bemutatók. 1970-ben pedig Verőcén és Szokolyán hoztam össze beatzenével kísért szentmisét. Énekeltünk spirituálékat, meg aztán a „Mélyből hozzád száll szavam” című éneket és mindent, ami akkor létezett. A nagymarosi Polaris Zenekar ritmusgitárosa vezette az kórust.

– Ez egy világi zenekar volt, amelyik elvállalta a szentmise zenei szolgálatát is?

– Igen. A nagymarosi kultúrház zenekaraként működtek. Viszont mindegyikük kötődött valamelyik egyházközséghez. Én kértem meg őket, hogy segítsenek, és játsszanak a szentmisén. Ezután elhelyeztek engem Verőcéről.

– Emiatt?

– Emiatt. Ugyanis meghirdettük ezt a misét, mire kaptam egy levelet a váci egyházmegyei helynöktől, amelyben az állt, hogy azt nem adhatom elő a fiatalokkal. Azt mondtam a plébánosomnak, hogy ez az alkalom már kihirdetésre került. Hogy magát védje, ő csak annyit kért, alárásommal jelezzem, hogy elolvastam a püspökségi levelet. A „bűnöm” miatt elhelyeztek Csongrádra.

Szilas Imre a Vasárnapnak: Felajánlottam a tehetségemet Istennek

– Feltételezem, ott ugyanazt folytatta tovább, amit Verőcén elkezdett – ahogy ezt már több regnumi atya esetében tapasztalhatjuk. Ön sem adta fel a fiatalság nevelését?

– 1977 óta vagyok regnumi atya. Csongrádon két plébánia van, én a nagyobbikhoz kerültem. Az ottani plébánosom arra a kérésemre, hogy hadd tartsak hittant a fiataloknak, elutasítóan válaszolt. A kisegítőként alkalmazott káplán társammal – aki titokban jezsuita szerzetes volt – egy alkalommal, amikor a „főnök” nem volt otthon, kipakoltuk az egyik raktárt a sekrestye mellett és elkezdtük az ifi hittant. A plébánosunk, aki egyébként az Isaszegi templomot is építette, és egy derék ember volt, nagyon félt a hatósági megtorlásoktól. Valószínűleg a kommunisták valamivel nagyon megfoghatták őt. Az akkori félelem az emberekben egy nagyon összetett dolog. Nem lehet egyértelműen azt mondani róla, hogy fekete vagy fehér.

Jézus az én orvosom és békességem – Sillye Jenő a Vasárnapnak

A plébánosom végül elküldte a gyerekeket a templomból. Bánk érsek úr azonban a védelmemre kelt, és kijelentette, hogy márpedig Sanyi hittant fog tartani a fiataloknak! Egy évvel később mégis elhelyeztek: először az ÁEH vegzálására a Nagytemplomból átirányítottak az úgynevezett „Piroskavárosba”. Ott mindössze egy évig maradhattam, és így kerültem Lajosmizsére, ahol egy igazi „lelki nagyüzem” volt négyszázhetven hittanossal.

– Ezt nem nézte rossz szemmel a hatóság?

– A jászok, ha vallásosak, abból semmit sem engednek! Heti 22 órában iskolában és 2 órában a plébánián tartottam hittant. Sokan nem tudják vagy nem emlékeznek, hogy a törvény végül is nem tiltotta a hitoktatást. Persze a hatósági szervek mindig próbálták a hitoktatás ügyét gátolni. A szülőket félemlítették meg, akiknek a beiratkozást kellett kérvényezni, hátha eltántorodnak ettől a szándékuktól.

– Az egyház ezek szerint szabadon működhetett elvileg a kommunizmusban is?

– Azért nem teljesen. Emlékszem, egyszer lehívtam a Jenőéket (Sillye Jenő – a szerk.) Lajosmizsére, hogy énekeljenek a fiatal házasainknak. Utólag tudtam meg, hogy a nagyszerű plébánosom a szomszéd kisszobában az előadás egész ideje alatt imádkozta a rózsafüzért, hogy ne legyen semmi balhé a dologból. Ott álltak a rendőrök a templom körül. Amikor jöttek ki a fiatalok, azonnal igazoltatták őket, hogy mit kerestek a templomban. A telefonjainkat lehallgatták. Ezt onnan tudjuk, hogy a főnököm egyik este telefonálni akart, és véletlenül bejelentkezett a rendőrség. Valószínűleg a lehallgatásunkra beosztott személy elbambult egy kicsit és tévedésből felvette.

– Lajosmizsén már hosszabb ideig maradhatott. Onnan nem helyezték új helyre büntetésből?

– Dehogynem. Onnan azért kellett eljönnöm, mert írtunk egy misztériumjátékot, egy evangéliumi másfél órás darabot gitáros énekekkel. A fiataljaimat egyébként a Tarbantommal rendszeresen felhordtam Jenőhöz, hogy autentikus forrásból tanuljanak tőle dalokat. Éjszakánként fuvaroztam őket. A szerző pedig szívesen, áldozatkészen és önzetlenül, mindenféle ellenjuttatás nélkül foglalkozott velük.

– Az egyházon belül vajon elfogadásra lelt ez a zenei és evangelizációs műfaj? Lehet, hogy ma már értékelik annyira, hogy az azt művelő zenei szolgálattevőknek ne kelljen szűkölködniük, ha ezt a hivatást gyakorolják?

– Ma is léteznek „retró papok és hívek”, akik nem viselik el a gitáros zenét. Én ellene vagyok az egysíkúságnak. Kedvencem például a gregorián. Nagyon szeretem a klasszikus zenét, de nem gondolom azt, hogy az egyházban és a liturgiában nincs helye a gitáros zenének. Nálunk Borka Zsolték havonta kétszer énekelnek a szentmisén a fóti templomban. De van egy klasszikus kórusunk is.

Jézus az én orvosom és békességem – Sillye Jenő a Vasárnapnak

– Én ritkán hallok olyat a könnyűzenét művelőktől, hogy kizárólagosan magukat tekintenék elfogadhatónak. Honnan ered mégis ez az „egyházzenei kiszorítósdi”?

– A könnyűzenészekkel nincsen baj. Inkább a másik oldal feszeng állandóan. A Dobszay László tanár úr neve által fémjelzett irányzattal van a gond. 

– De a neves zenetudós már elhunyt… Megmaradtak a támadások?

– A követői sokkal rosszabbak, mint ő volt. A magyar gregoriánusok nagyon nem nyitottak a könnyűzene irányában, és ezt a nézetüket tudományosan igyekeznek alátámasztani. Amikor Sillye Jenőt támadták az egyházzenészek, többen mellé álltunk, hogy megvédjük őt és amit képviselt. A piarista Lukács Lászlóval válogattuk azokat az énekeket, amelyek művészi kvalitása megkérdőjelezhetetlen, hogy kivédjük a támadásokat. Hála Istennek, nem tudták ezt a megszólalást kigyűlölni az egyházból.

– Ön egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy „a beatzene a magyar egyház fejlődéséhez járult hozzá”. Ma is így látja?

– Ma annyiban módosul ez a megállapításom, hogy azt látom: a hatvanas-hetvenes évek fiataljai még akartak valamit. A mai fiúk és lányok nem igazán tudják, mit is akarnak. Ebből a szempontból nehezebb lett a terep. Annak idején, az internetmentes világban egy csettintésre összegyűltek a fiatalok egy hittanra vagy bármire.

Most ránk ömlik ez a liberális szenny százféle csatornán keresztül, ami leföldeli az ifjúságot is. Körülöttünk nagyon erősen dolgoznak a liberális mozgalmak képviselői, hogy mindent megtegyenek azért – direkt vagy indirekt módon –, hogy elkábítsák a fiataljainkat.

Természetesen nem mindegy az előadások és a zeneszámok minősége sem. Erre gondot kell fordítani. Nem szabad a fürdővízzel a gyereket is kiönteni. A hetvenes években ezt mondtam a gitárosaimnak: „nem azért énekelünk, hogy jól érezzük magunkat a templomban, hanem mert már jól érezzük magunkat, és a magunk hangján akarunk szólni a Jóistenhez”.

– És ma mit mond?

– Ma ugyanezt mondom. Ez a zene egyáltalán nem választja szét a generációkat, mint mondják róla sokan. A korombeliek derült arccal énekelik ezeket az énekeket a templomban a szentmisén. Tehát az idősebb korosztálynak is tetszik ez a stílus.

– Nem lehet, hogy amiatt, mert sokak szerint a templomi keresztény könnyűzenei műfaj lehorgonyzott a hetvenes-nyolcvanas évek stílusánál, így feltehetőleg az idősebb generációknak is sajátja?

– Szerintem az újabb hangzású és stílusú dalok is működnek. De a gazdag magyar népénekkincstár művelése és megismerése is ugyanennyire fontos. Meg kell teremteni az egyensúlyt. Minden zenei stílusnak örülök, ami létezik.

– A Váci Egyházmegyében családreferensként is munkálkodik. Szokott olyasmiről előadni, hogy a jövő egyháza a családokból él. Ebben a folyamatban tud szerepe lenni ennek a zenei megszólalásnak és a gitárnak?

– Teljes mértékben. Hozzájárul ez a stílus ahhoz, hogy a családok és a gyerekeik otthon érezzék magukat az egyházban és a templomban. Ahol a gyerek jól érzi magát, ott a felnőtt is. Ehhez fontos, hogy olyan zene legyen (sok fajta), ami segíti a kapcsolatukat Istennel. A könnyűzenei számok előnye a népénekekkel szemben, hogy személyesebbek. Közvetlenebb és derűsebb úton vezetnek bennünket az imádság során. Kedvencem például Daxtól a „Hálaadó zsoltár”. Diószegi Laci dalai közül is van jó pár, amit nagyon szeretek.

– Ma mi fenyegeti a családokat és az egyházat? A hetvenes évekhez hasonlóan lehet látni az ellenerőt?

– Persze. A kereszténység ellen szervezkedik a gender-mozgalom, a liberális gondolkodás. Az elméleti materializmust a józan ember, aki értelmes volt, csak nevetett rajta annak idején. Tisztábbak voltak az erővonalak. Ma sokkal rosszabb a helyzet.

Mintha a ködben hol innen, hol onnan lőnének. Az embereket alapvetően fertőző médiumok az ő kezükben vannak – sok esetben pedig az EU diktál a háttérből. Ez nagyon nagy veszély. Erre egyetlen megoldás létezik: a közösség.

Ezért fontos megtartani és támogatni a családokat, illetve a gyerekeket közösségekbe vinni. Például a Regnum Marianumban már a nagycsoportosokat összeszedjük és foglalkozunk velük. A kortárshatás tudja a fiatalokat és az időseket is megtartani. Hogy a nagy magyar egyház mit tud ebben csinálni, és hogyan áll az egészhez, az megint egy másik kérdés. Nagyon örültem, hogy Osztie Zoltán a közelmúltban felemelte a szavát a „szivárványos zászlóval” kapcsolatban.

Jézus az én orvosom és békességem – Sillye Jenő a Vasárnapnak

– Ugyanerről a kérdésről nem minden, magát keresztény értékrendűnek beállító sajtóorgánum vélekedett ugyanígy. Nem tudom, olvasta-e az ön által az imént említett Osztie Zoltán atya radikális kiállását „káromkodásnak” minősítő lap cikkét?

– Nem olvastam. Viszont álljon már meg a menet: a „buzi” szó egyáltalán nem fogható fel káromkodásnak! Ez egy régi-régi megnevezése a homoszexualitásnak.

Sokkal jobban kellene vigyáznunk arra, hogy ne jussunk a nyugati egyház sorsára. Elég csak az LMBTQ-mozgalmakra és a homoszexualitáshoz történő viszonyulásra gondolnunk. Katasztrófa.

A másik véglet a „retró” mozgalmak, akik vissza akarnak menni a zsinatot megelőző állapotba. Mintha a Szentlélek nem csinált volna semmit az elmúlt hatvan-hetven évben. VI. Pálnak nem volt könnyű dolga annak idején. A családokat meg kell erősítenünk. A családoknak pedig el kell kezdeni a papi utánpótlásért imádkozni.

További olvasásra ajánlott írásunk:

Jézus az én orvosom és békességem – Sillye Jenő a Vasárnapnak

Jézus az én orvosom és békességem – Sillye Jenő a Vasárnapnak

A kiemelt képet a Vasárnap.hu készítette.