Ungváry Zsolt: Hogyan pusztít a balos polgármester-vírus

Magam sem értem, hogyan történt, de bő tíz évvel ezelőtt Érdre költöztünk. Aki járt már itt, az tudja, hogy nem egy Firenzébe oltott Velence. A nagyon tájékozottaknak esetleg eszébe juthat a három megmaradt török kori minaret egyike, a Földrajzi Múzeum vagy a boldoggá avatásra váró apáca, tiszteletreméltó Bogner Mária Margit sírja. No meg az érdi női kézilabdacsapat.

Októberben, mint sok helyütt az országban, ellenzéki polgármester került megyei jogú városunk élére, akinek egyik első ötlete az volt, hogy megvonja a támogatást a kézisektől. (Érdekes, hogy a balosoknak mindig az jut eszébe, mit lehet lerombolni, megakadályozni, megszüntetni, sosem az, mit építsünk.) Valóban tekintélyes összeget áldozott az önkormányzat az egyesületre, és Csőzik László azt ígérte, ezt másra fordítja. Például az utakra. Nem is rossz tipp, Érden simán tudunk 30-40 perces sétákat tenni úgy, hogy szilárd burkolatú utcát hébe-hóba keresztezünk.

Persze, aligha fog tételesen elszámolni vele, mire is ment el a klubtól elvont pénz, de mondjuk leaszfaltoz belőle két utcát. (Nem fog…) Az ott élők majd áldják a nevét, de ez sokat nem old meg. Sajnos a balosok (politikusaik, közgazdászaik és szavazóik) úgy képzelik, a költségvetési pénz valahonnan az ölünkbe hullik, erre és arra fordítjuk, s ha ide nem adunk, akkor jut oda. De hogy a pénz honnan van, abba nem gondolnak bele. Mert pusztán spórolásból nem lehet megélni.

Egyszeri aggyal úgy néz ki:

adtam a csapatnak hétszázmillió forintot, ők nem adtak nekem semmit, a veszteség 700 millió. Ha nem adok nekik, kerestem 700 milliót. Így van?

Nézzük először a nem közvetlenül forintosítható részét: a csapat körül kialakult egy szűk és tágabb szurkolói mag: meccsenként 1500-2000 helyi bíztatta a lányokat, az iskolában, munkahelyen beszéltek róla; az identitásképzésben, az összetartozás érzésében segített. Ez azonban pusztán lelki-tudati kérdés, és tudjuk, a materialistákat az ilyesmi nem érdekli, úgyhogy nézzük az anyagit:

A bajnoki- és kupameccseknek köszönhetően évente 25-30 alkalommal valamennyi országos tévéadóban, internetes felületen elhangzott-megjelent Érd neve, egy-egy közvetítés vagy összefoglaló kapcsán láthatták a gyönyörű sportcsarnokot, ahová például még a Fradi is kiszervezte bajnokok ligája mérkőzéseit.

A külföldi ellenfelekkel (német, holland, francia, orosz) külföldi szurkolók, köztük potenciális befektetők, cégüknek közép-európai telephelyet kereső vállalkozók stb. jöttek-jöhettek. Ha évente csak egy-két cég döntött úgy, hogy Érddel üzletel, mert a kézilabdának köszönhetően hallott a városról, már szinte vissza is jött a támogatás. (Egy ügyes polgármester inkább beül a meccsen a díszpáholyba, és keresi a kapcsolatfelvétel lehetőségét.) Aki látta a puszta közepén kinövő létesítményt az uszodával, mellette a frissen felépült jégcsarnokkal, egészen másként tekint a városra, mint eddig.

A helyiek mellett Budapestről és a környék más településeiről is hoztak ide sportolni gyerekeket; amíg a csemete edzett, a szülők beültek az érdi falatozóba, a péknél kenyeret vettek, elmentek a fodrászhoz, fagyiztak; ezzel érdi vállalkozóknál hagytak pénzt, akik aztán az iparűzési adón keresztül visszafizettek valamennyit a költségvetésbe. Bizonyára olyasmi is előfordult, hogy egy érdi lakos a fővárosi cég állásinterjúján közös pontot talált a főnökkel a kézilabdában, és talán ennek köszönhette, hogy a tárnoki, a sülysápi vagy a gyömrői jelentkező elől elkaparintotta a munkát.

Az agglomerációs ingatlan-vásárláskor is jelenthet a vevőnek-befektetőnek apró lökést,

amikor Gyúró, Páty vagy Érd között hezitál, hogy beugrik neki a jelenet, amikor Janurik Kinga indításából Schatzl Natalie gólt szerzett.

Nem merészség talán azt állítani, hogy minden egyes érdi ház árában 50-100 ezer (vagy több) forint értéknövekedést jelentett a kézilabdacsapat reklámereje.

Nagyon nehéz dolog felépíteni egy brandet, lerombolni viszont könnyű, és az újjáépítése megint évekbe telhet, ha egyáltalán sikerül. Amellett ennyi pénzből más sportágban nem sokat lehet felmutatni, de női kézilabdában világszínvonalú csapat alkotható.

Külön bosszantó, hogy több tehetséges játékosunk Siófokra igazol, ahol EHF-Kupa győztes csapatot hoztak össze. Inkább azon gondolkozzon Csőzik úr, vajon miért éri meg a 25 ezres Siófoknak az, ami a közel 70 ezres Érdnek nem?

Ungváry Zsolt

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay