A leletanyagok alapján több közünk van a hunokhoz, mint a finnugor népekhez – vezető régész a Vasárnapnak

„A kettős honfoglalás elmélete egyáltalán nem elképzelhetetlen, de lehet, hogy csiszolni kell rajta.”

„A kettős honfoglalás elmélete egyáltalán nem elképzelhetetlen, de lehet, hogy csiszolni kell rajta” – mondta lapunknak adott interjújában Makoldi Miklós. A Magyarságkutató Intézet Régészeti Kutatóközpontjának vezetőjével a magyarság 9-10. századi történetéről beszélgettünk.

Makoldi Miklóssal készült második interjúnkat itt olvashatja.

– A magyarok eredetét bő két évszázada nagy társadalmi érdeklődés övezi. Mit tudunk ma a magyarság Kárpát-medence előtti évszázadairól?

– Régészként arról számolhatok be, hogy mi az, ami kibontakozni látszik a magyarság eredetével kapcsolatban. A finnugor népek jelenleg Európa északi vidékein, illetve Szibériában élnek. Érthetően ők a tajgai, tundrai életmódhoz alkalmazkodtak. Mindez merőben eltér a honfoglaló magyarok régészeti hagyatékától. Eleink nagyállattartó, lovasnomád életmódot folytattak, melyek teljes ellentéte a halászó, vadászó, gyűjtögető finnugor népek régészeti hagyatékának. A hiedelemvilágukban viszont lehetett egyezés, melyet egy-egy rituális eszköz hasonlósága sejtet. A magyar és a finnugor népek régészeti hagyatékában egyaránt vannak olyan kicsi amulettek, melyeken kétfejű ló, illetve lópárábrázolások jelennek meg.  Honfoglalóinknál mindez természetes, hiszen lovakat tartottak, de a mai finnugor népek jelenlegi élőhelyén nem találhatunk lovakat. A rituális tárgyaikon, amelyeket feltételezhetően a sámánjaik viseltek, mégis kétfejű ló ábrázolások vannak. Ez arra utalhat, hogy a finnugor népek egy korábbi időszakban olyan helyen éltek, ahol lovakat is tarthattak.

Én arra gondolok, hogy a mai finnugor népek valószínűleg a sztyeppevidékről vándoroltak északra, és nem északról délre, ahogy azt eddig az iskolában tanultuk. Régészeti anyagokból kiindulva ugyanis az szűrhető le, hogy fordított lehetett a folyamat. Véleményem szerint a észak-uráli környezetben a nyelvcsalád kialakulásának lehetősége is sokkal kevesebb, mint egy jobban lakható, kedvezőbb időjárási feltételekkel rendelkező, gazdagabb sztyeppei területen.

Makoldi Miklós, a MKI Régészeti Kutatóközpont vezetője (Forrás: Magyarságkutató Intézet)

Emellett a magyarok lovasnomád nagyállattartó életformája kiegészült a fejlett és komoly esztétikai minőséget képviselő ötvösség leletanyagjaival, mely egyértelműen a sztyeppei népek leletanyagjával mutat hasonlóságot. Ha régészeti szempontból nézzük a tárgyi bizonyítékokat, akkor azt láthatjuk, hogy a leletanyagok tekintetében a magyarok a „törökös” népekhez köthetőek. Ugyanakkor fontos kihangsúlyozni, hogy ez a „törökös” megnevezés félrevezető lehet, hiszen a türk csupán az egyik ága a sztyeppei népeknek.

A leletanyagok tekintetében elmondható, a magyarságnak sokkal több köze van a hunokhoz, a szkítákhoz, mint a mai finnugor népekhez.

– László Gyula több mint negyven éve fogalmazta meg a kettős honfoglalás elméletét, melyért sok kritika is érte. Mit gondol ma a régészet erről az elméletről? 

– A kettős honfoglalás elmélet László Gyula korában nagyon népszerű volt. Szinte egyedüliként próbált visszatérni ahhoz az ősi magyar elképzeléshez, mely szerint mi a hunok vagy avarok testvérnépe vagyunk, vagy akár részben azonosak velük. Elméletét a későbbi időkben a tudomány felülbírálta, régészeti, nyelvészeti alapon igyekeztek megcáfolni. Ugyanakkor, ha objektívek akarunk maradni, akkor azt látjuk, hogy nagyon komoly politikai nyomásra készültek el ezek a kritikák. László Gyula akkor élt és alkotott, amikor Magyarországon erős volt az orosz befolyás.

Az oroszoknak természetesen egyáltalán nem volt érdeke, hogy a magyarok egy olyan központi, európai államot tartsanak a magukénak, melynek előzményei nem csak a honfoglalásig nyúlnak vissza, hanem korábbra is.

Ellentétben érdekük volt az, hogy bemutassák, a Trianonban elcsatolt országrészeken – elsősorban Szlovákia, Jugoszlávia területén – szláv településterületek voltak már a magyar honfoglalást megelőzően is. Az ’50-es, ’60-as években a politikai nyomásra a kutatók előtérbe helyezték azon vélekedést, mely szerint a 9. században az Avar Birodalom teljesen megsemmisült, és helyén a Nagy Morva Birodalom, valamint a Bolgár Birodalom jött létre. László Gyula elképzelése, mely szerint az avarok megélték a magyar honfoglalást, ellenkezett ezzel a politikai elvárással.

Ha viszont az avarok valóban megélték a magyarok megérkezését, akkor kiderül, hogy már nem marad hely sem a Nagy-Morva Birodalomnak, sem pedig a Nagy-Bolgár Birodalomnak a Kárpátokon belül.

 

László Gyula (Forrás: Fortepan)

A legújabb régészeti kutatások ugyancsak nem erősítik meg a 9. századi szláv jelenlétet.

Tudománytörténeti szempontból elmondható, hogy a rendszerváltozás nyomán szépen lassan – ahogy a politikai nyomás megszűnt – kezdték belátni a régészek, hogy szükség van a változásra, a korábbi elgondolások felülvizsgálatára. Ilyen volt a nagy sírszámú avar temetők kérdése, amelyekben elindult a temetkezés a közép avar, késő avar korban, azonban azok használata nem állt meg 804-ben, amikor Nagy Károly „papíron” leveri az Avar Birodalmat. A temetkezésekben megtalált leletek egészen 830-850, vagy akár a 860-870-es évekig keltezhetők, melyet a C14-es szénizotópos vizsgálatok is megerősítettek. Itt pedig már nagyon közelítünk a 895-ös magyar honfoglaláshoz. A legújabb kutatások azt mutatják, hogy ezek a temetők nem csak megérik a magyar honfoglalást, hanem tovább is temetkeznek bennük. A temetők mellett vannak olyan dél-dunántúli kohótelepek, ipartelepek, melyek kutatása az elmúlt évtizedben zajlott le. Kontinuitás mutatható ki a használatukban.

Néhány technikai módosítással, de ezeket az avar kohótelepeket gyakorlatilag a magyar honfoglalók tovább használták, tehát nem volt, nem lehetett nagy törés a két nép között.

László Gyula elméletében van egy olyan észrevétel, mely csak az ő elképzelésével magyarázható. Ez pedig nem más, mint hogy miért nincsenek a Felső-Tisza és a Bodrog közötti területen avar leletek. A Bodrogköz igencsak alkalmas nagytestű állatok tartására, melyet az avarok is végeztek. Az avarok hiánya továbbá azért is érthetetlen, mert a Felső-Tisza déli oldala viszont tele van a kora avartól a késő avar korig származó leletekkel. A Hernád mentén is, számos avar lelet került elő, a Zemplén és a Bodrogköz területén azonban egy sincs!

László Gyula magyarázata szerint azért nincsenek, mert már ott voltak a magyarok.

A Bodrogközben előkerülő honfoglaló magyar emlékek (Forrás: Régészeti tanulmányok a Bodrogköz 10–11. századi településtörténetéhez – A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 1.)

S valóban, az összes nagy honfoglaló fejedelmi sír ebből a körzetből került elő: Karosról, Rakamazról, Tarcalról, Zemplénről, Kenézlőről… A Magyarságkutató Intézet munkatársa, Horváth Ciprián éppen a tavalyi évben jelentetett meg egy monográfiát [Régészeti tanulmányok a Bodrogköz 10–11. századi településtörténetéhez. A Magyarságkutató Intézet Kiadványai 1.], mely a honfoglalás korának Bodrogközéről szól.

Mára már biztos, hogy a legkorábbi honfoglaló magyar szállásterület Bodrogköz volt, mely Árpád fejedelmi központjaként is szolgált.

– Hol találhatunk magyar leleteket?

– Anonymus állításait a történelemtudomány nem mindig veszi teljesen komolyan, ugyanakkor leírása alapján rátalálhatunk a magyarok eleinek nyomaira. Ő az Ural környékéről indítja a magyarokat, és valóban ott kerülnek elő a cseljabinszki (uelgi) temetkezések. Kijevet is említi, onnan is ismerünk magyar leleteket. Ugyancsak említi a Vereckei-hágót, melyen beérkeznek Árpádék a Bodrogközbe. Anonymus szerint a hadjáratot is onnan folytatják le. A fejedelmi szállás a Bodrogközben volt mindaddig, amíg a Kárpát-medence keleti részét meg nem hódították. Mi történik azonban akkor, ha kutatások azt bizonyítják, hogy a bodrogközi leletanyagban van olyan, melyet korábbra lehet keltezni, mint 895?

Magyar és német kutatókban egyaránt felmerült már, hogy a Felső-Tisza-vidéki, bodrogközi településterület akár már a 860-as években a magyarok által megszállt terület volt.

Ez László Gyula elméletének egyik alappillérét látszik alátámasztani. Ma a kettős honfoglalás elmélete egyáltalán nem elképzelhetetlen, de meglátásom szerint csiszolni kell rajta, mert alapjaiban nem hibás, csak talán nem „kettős honfoglalásnak” kell nevezni, hanem valami egészen másnak.

 

Interjúnkat február 4-én, kedden folytatjuk.

 

A témában olvasásra ajánljuk:

Képesek vagyunk tudományos dogmákat felszámolni! – vezető archeogenetikus a Vasárnapnak