Képesek vagyunk tudományos dogmákat felszámolni! – vezető archeogenetikus a Vasárnapnak

A Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatójával beszélgettünk.

A magyarság eredete évszázadok óta élénken foglalkoztatja a hazai közvéleményt. A hagyományos történeti és régészeti források mellett egyre nagyobb jelentőséget kap az archeogenetika, mely új kapukat nyitott a történetkutatások előtt. Dr. Neparáczki Endrével, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatójával beszélgettünk a magyarság eredetéről, a humángenetikai vizsgálatok eredményéről.

– Az antropológia, a humángenetika hogyan tud hozzájárulni a történelemtudomány eredményeihez? 

– A korai magyar történelem megismerésével foglalkozó tudományterületeket két részre lehet bontani, megkülönböztetve a közvetett és közvetlen információval szolgáló tudományokat. Például a népvándorlás korából nincs, vagy alig van magyar nyelvemlékünk. Hiszen kinek lehetne meg hangfelvételen a törzsszerződés megbeszélése? Szóval lehet ugyan kutatni, hogy milyen nyelvcsaládhoz tartozott Árpád magyarjainak nyelve, ha azonban nem ismerjük a szövegek kontextusában ezt a nyelvet, akkor egy nem ismert nyelvről még azt is nehéz lehet megmondani, hogy milyen nem lehetett. Szerencsére a 21. században már olyan tudományok eredményeire is lehet és érdemes támaszkodni, melyeknek lehetőségük van közvetlenül adatokat nyerni a történeti korokból. Ilyen a régészet, mely azon már rég túljutott, hogy csak feltárja a leleteket. Ha pedig a régész kollégák az ásatáson a tárgyi emlékek mellett humán maradványokat is találnak, az embertan is bekapcsolódhat a vizsgálatba: jó állapotban lévő maradványok esetében meg lehet állapítani a lelet becsült korát, nemét, taxonómiai besorolást lehet végezni, amelyek segítségével értékes eredményekkel tudják gazdagítani a kutatást az antropológus kollégák.

A 21. századba érve ezen tudományok körébe bekapcsolódott az archeogenetika, amelynek hazai bevezetése Raskó István nevéhez fűződik, amit az is jól mutat, hogy azóta is az általa alapított szegedi iskola a meghatározó itthon. Az archeogenetika tudományát felhasználva képesek vagyunk arra, hogy közvetlenül a csontmaradványokból nyerjünk ki DNS-információt, hogy azzal dolgozhassunk tovább. Az egyének földrajzi leszármazását a filogenetika módszertanával tudjuk vizsgálni. Ha egy adott történeti korból reprezentatív mennyiségű egyén genetikai hátterét ismerjük, akkor már ezen népességet, azaz ezen populációt is tudjuk vizsgálni; meg tudjuk mondani, mely más egykor élt, vagy ma elő népességgel mutatnak rokonságot. Továbbá megismerhetjük egykor élt őseink szeme és haja színét, de még azt is, hogy képesek voltak-e a tejcukor bontására. Még a gyógyszerek fejlesztésénél is fel lehet használni ezeket az információkat, amikor a kórokozók által terjesztett egykori járványok terjedését modellezzük.

Dr. Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója (Fotó: Magyarságkutató Intézet, 2020)

– Középkori krónikáink leírják a vérszerződést, mely arra enged következtetni, hogy honfoglaló eleink nem egységes eredetű, nyelvű, kultúrájú népek lehettek.

– Középkori krónikáink legfontosabb információforrásaink közé tartoznak, hiszen nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezeknek a szerzői éltek időben a legközelebb Árpád népének bejöveteléhez.

Krónikásaink értesüléseit ezért nagyon komolyan kell venni, s kellő súllyal kell a bennük foglalt leírásokkal számolni.

Minthogy azonban saját tudományom, az archeogenetika a régmúltból származó közvetlen információkkal dolgozik, én nemcsak a krónikások tudásával számolhatok, hanem saját, közvetlen eredményeink tudatában is fogalmazhatok már honfoglaló őseink eredetével. Kutatócsoportunk első archeogenetikai vizsgálatát 2014-ben végeztünk el egy régészetileg már teljesen feltárt temető teljes népességét elemezve. Az volt a szándékunk, hogy munkánk során nemcsak a rokoni kapcsolatok felderítéséig jussunk el, hanem lehetőség szerint az ott temetkező őseink társadalomszervezési gyakorlatára is következtethessünk majd. Ez a Felső-Tisza vidékén, a Bodrogközben feltárt temető a 3-as számú karos-eperjesszögi temető volt, amely igen gazdag mellékletű honfoglalás kori leletegyüttes. Mellette tárták fel csaknem 100 sírral a 2-es számú temetőt, viszont az 1-es számú temetőből csak néhány lelet maradt az utókorra, mert a szántások következtében jelentős részük odaveszett. A három különálló temetőn belül sikerült az elhunytak között rokoni kapcsolatokat kimutatni, az viszont meglepő eredményünk volt, hogy a temetők között rokoni szálat csak a két vezéri sírnál találtunk. Ők feltételezhetően testvérek voltak. Eredményeink alapján egy olyan kép rajzolódott ki előttünk, hogy a vezérek szervezték csoporttá a népességet, amelynek tagjai bár szomszédos dombokra temetkeztek, mégis külön helyen ásták meg sírjaikat. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a

vezéreket egy igen egyedi X2f anyai vonalba soroltuk, mely ma legnagyobb gyakorisággal a Kaukázusban élő emberek között mutatható ki.

– Mire lehet következtetni az eddigi kutatások eredményeiből: kik voltak a múltban a sokszínű magyarság rokonai?

Mi 102 honfoglaló magyar mitogenom (mitokondriális DNS) szekvenciáját határoztuk meg. Ezen anyai vonalak markáns hányada Közép-Belső-Ázsiába vezethető vissza. Az ázsiai géneknek legvalószínűbb forrása az ázsiai hun népesség. Tavaly jelent meg a Nature kiadónál, a Scientific Reports szakfolyóiratban annak a kutatásunk eredménye, amelyben a hunok, az avarok és a honfoglalók korából származó leletek férfiágon öröklődő Y-kromoszómáit vizsgáltuk. Ebben többek között kimutatjuk, hogy a honfoglalás kori leletek apai vonalai is a belső-ázsiai régióból származnak. Azaz most már kijelenthetjük, hogy

a férfiak és a nők együtt érkeztek a Kárpát-medencébe, holott ezt korábban még többen vitatták.

Az eddigi kutatásaink alapján Árpád népének etnogenezise az eurázsiai sztyeppezónában történt. Ezen belül két főbb geolokalizációs pontot írtunk le: Kelet-Belső-Ázsiát és a Kaukázus lábától északra elterülő pontusi-kaszpi sztyeppe területét.

– Szkíták, hunok, avarok egyaránt éltek mai hazánkban. Milyen kapcsolat lehet a korábban itt élt népekkel? Beszélhetünk folytonosságról?

 – A most megjelent publikációnkban rámutattunk az R1a1a1b2a2 – Z2124 genetikai csoportra, mely férfi vonalon összekötötte a hun kort, az avar kort és Árpád népét a Kárpát-medencében. Kásler Miklós és Szentirmay Zoltán szerkesztésével nemrégiben készült el A Mátyás-templomban elhelyezett Árpád-házi csontvázak azonosítása című kötet is. Ebben részletesen bemutatják azt a kutatást, melynek során sikeresen azonosították III. (Nagy) Béla királyunk (1172-1196) és nagyapja, II. (Vak) Béla király (1131-1141) feltételezett földi maradványait. A kutatócsoport arra jutott, hogy Árpád-házi uralkodóink (a Turul-nemzetség leszármazottai), ugyancsak ehhez a R1a genetikai csoporthoz tartoztak. Ebben a vizsgálatban mi is szeretnénk előbbre jutni, köszönhetően annak is, hogy ma már elérhető a nagy lefedettségű teljes genom analízis, akár archaikus mintákból is. Ennél mélyebb genetikai vizsgálat jelenleg nem lehetséges, ezért a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjában ezt vezettem be. Ezeknek a kutatásoknak az eredményeiről 2020-ban is megjelennek majd újabb publikációk.

III. Béla ábrázolása a Képes Krónikában (Forrás: Országos Széchényi Könyvtár)

– Egyes kutatók szerint a honfoglaló magyarok száma kevés lehetett. Ha ez valóban így volt, akkor hogyan lehettek ők a Kárpát-medence uralkodó politikai és katonai ereje? S hogyan őrizhették meg a nyelvüket, amikor elméletileg akár el is szlávosodhatott volna nyelvileg a magyarság?

 – Az elit létszáma nem feltétlenül határozza meg azt, hogy kikből kerül ki az adott térség uralkodói és politikai elitje. A jelenleg elfogadott tudományos nézet viszont sok tekintetben problematikus. Erről Hölbling Tamás írt nagyon találóan. Ő ugyanis erős fenntartásokkal kezeli azt a feltételezést, amit a kutatók jelentős része ma is a magáénak vall, s mely szerint a Kárpát-medence 9-11. századi történetében két, egymással ellentétes asszimilációs folyamatnak kellett volna viszonylag gyorsan lezajlania. E feltételezések szerint 80-100 év alatt egy elszlávosodás, majd újabb 100-200 év alatt egy elmagyarosodás ment végbe.

Ő ugyanakkor rámutat arra, hogy ha az „asszimiláció infrastruktúrájának” elméletét alkalmazzuk ezekre a folyamatokra, akkor úgy kell fogalmaznunk, hogy „az a szláv nyelv, amelynek olyan elsöprő infrastruktúrája volt a 9. század folyamán, hogy beolvasztotta az egész Kárpát-medencét, az hirtelen elveszítette ezt, majd kifejezett hátrányba került a magyarral szemben, és teljesen felszívódott”. Ráadásul mindkét asszimilációs folyamat elvileg roppant gyorsan (80-200 év alatt) játszódott volna le, és mindkettőt egy kisebbség hajtotta volna végre. Különösen feltűnő ennek a jelenlegi feltételezésnek a problematikussága akkor, ha arra gondolunk, hogy a lényegesen kedvezőbb helyzetben lévő latinnak 150-200 év nem volt elég a romanizációhoz (300-400, sőt 600 év alatt sem tudott mindig teljes körű lenni). Az eddig leginkább elfogadott nézet így valójában egy csodába illő folyamattal számol tudományos magyarázatként.  Én viszont szeretem valóban tudományosan megközelíteni a dolgokat, s ilyen módon a „csoda” számomra nem elégséges magyarázat.

Az archeogenetikai eredményeink is abba az irányba mutatnak, hogy korábbi időpontra tehessük mai nyelvünk megjelenését a Kárpát-medencében, mint Árpád népének bejövetele.

– A humángenetika mellett van lehetőség arra, hogy a sírmellékletek állatcsontjai, például a sírokban rituálisan elhelyezett lovak génkészlete alapján következtetni lehessen arra, hogy az állatállományunk honnan származott?

– Van erre lehetőség, itt is Raskó István nevét kell megemlítenünk, aki már a 2000-es évek elején mitokondriális DNS-szekvenciákat azonosított kutatócsoportjával a honfoglaló magyarok mellé temetett lovak csontmaradványaiból. Azóta fejlődött a lovak genetikai kutatása is, és rájöttek, hogy a lovak mitogenomjából nem lehet egyértelműen következtetni a fajtájukra. Itt is teljes genomvizsgálatokra kell áttérni, ha meg szeretnénk tudni, milyen fajta lovakon érkezett Árpád népe a Kárpát-medencébe.

– Mik ma a kutatás legfontosabb kérdései? Milyen terület áll a legközelebb a „megoldáshoz”?

– Jelenleg ott tartunk, hogy a honfoglalás kori köznépi temetők mitogenomjának analízise, majd ezen eredmények publikálása következik. Ebben a kutatási projektben az 540 síros Magyarhomorog-Kónyadomb temető, a 208 síros Homokmégy-Székes temető, a 637 síros Püspökladány-Eperjesvölgy temető, a 263 síros Sárrétudvari-Hízóföld temető, a 716 síros Vörs-Papkert B temető és a 274 síros Ibrány-Esbóhalom temető leleteiből vettünk reprezentatív mennyiségű genetikai mintát (41, 36, 36, 36, 36 és 32 darabot). Így össze tudjuk hasonlítani a honfoglalás kori köznépi temetkezéseket a már általunk vizsgált honfoglalás kori szállási temetők népességével. Ezzel megválaszolhatjuk, hogy ezen populációk mennyiben hasonlítanak vagy mennyiben nem hasonlítanak.

A Magyarságkutató Intézet által finanszírozott kaukázusi ásatásokon feltárt leletek természettudományos vizsgálatának eredményéről a 2020-as év első felében szeretnénk beszámolni a feltáró régészekkel, M. Lezsák Gabriellával és Gáll Erwinnel közös publikációban. 2019-ben indult „A magyarság eredetének kutatása a Kárpát-medence történeti népességeinek archeogenetikai vizsgálatával” című kutatási programunk, melyben több száz teljes genomot határozunk meg azért, hogy a magyarság etnogenezisének történetét egzakt módon bemutathassuk. Ha a programot folytathatjuk a 2020-as évben, akkor az első rész zárásaként a 5-11. században a Kárpát-medencében élt történeti népességek genetikai hátterét mutatjuk be. A már említett Turul-dinasztia genetikai vizsgálatát is folytatjuk a lehető legmélyebb genetikai vizsgálattal: a teljes genom analízisével. Itt is nagyon izgalmas eredményekre számítok már az idei évben. Összefoglalva tehát azt mondhatom, hogy a genetika embertan és régészet szintézissel interpretált eredményei visznek közelebb a „megoldáshoz”. Ezen területek eredményét felhasználva reményeim szerint a közvetett eredményekkel dolgozó tudományterületek kollégái képesek lesznek a hipotéziseik közül kirostálni azokat, amelyek eddig a közvetlen adathiány miatt voltak csak tarthatóak, de a közvetlen adatok ismeretében már valótlannak bizonyulhatnak.

– Hogyan viszonyulnak az új tudomány eredményeihez a régészek, a történészek és a nyelvészek?

– Azt figyeltem meg, hogy a genetika eredményei olyan forradalmi változásokat hoztak, hogy ettől néhányan megijedtek. Az is igaz persze, hogy mi is nagy lendülettel lépünk fel, de a fellépésünk dinamikája pontosan arányban van az eredményeink súlyával. Kutatócsoportunk állhatatos munkájának és egyáltalán a Magyarságkutató Intézet létrejöttének köszönhetően ma már sikerült megváltoztatni magunk körül az eleinte ellenséges hangulatot. Nem függetlenül attól, hogy már nyilvánvalóan látni lehet: jó irányba haladunk. Közvetlen, egzakt információkkal dolgozunk, s ezért is érünk el áttöréseket, amelyekre mindenki felfigyelhet. Szerintem képesek vagyunk arra, hogy számos tudományos dogmát felszámoljunk – és ebben az a legszebb, hogy mindezt a magyarság érdekében dolgozva, a magyarságtudatunkat erősítve tehetjük meg. Ha ugyanis világosabban látjuk őseinket, akkor biztosabban formálhatjuk a jövőnket is.  

Kiemelt képünkön dr. Neparáczki Endre a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója (Fotó: Magyarságkutató Intézet, 2020)