A rend nélkülözhetetlen a világ normális működéséhez. Tengernyi különböző szabály és ezek betartása garantálja a biztonságunkat, megkönnyíti az életünket, még akkor is, ha sokszor igazságtalannak, kirekesztőnek érezzük őket. Még az alap életérzésében lázadó(nak tartott) József Attila verseiben is visszatérő motívum a rend utáni vágy. (Persze a legtökéletesebb a szabadság szülte rend.)
Ugyanakkor a szabályok sokszor hátrányos helyzetbe hoznak bizonyos csoportokat. Az angol öröklési rendben például néhány éve törölték el azt a szabályt, hogy csak férfi örökölheti a trónt; mindenképpen az elsőszülötté lesz a korona, akkor is, ha lány. Ezzel egy nemi diszkriminációt megszüntettek ugyan, de vajon a másod- vagy harmadszülött miért van továbbra is hátrányban? Pedig ez éppen olyan rajtunk kívül álló adottság, mint a kromoszómákból eredő különbség.
Sokszor felmerül a szegényebb családból vagy régióból származók nehezebb érvényesülési lehetősége, de tisztában vagyunk a vidéki-fővárosi létből fakadó eltérő adottságokkal is. Ritkán beszélünk azonban egy napi szinten jelen lévő, sokakat érintő, ráadásul feloldhatatlan kényszerűségről:
ez a betűrend.
Ez egy teljesen önkényes, mereven bebetonozott sorrend, amelyben az „U” betűmmel örök időkre a listák végére kerültem. Az iskolai fogászaton végig kellett izgulnom, amíg osztálytársaim száját fürkészik; mire sorra kerültem, kevés türelem és energia maradt rám. De igaz ez bármilyen rendezvényre, versenyre, ahol az ábécé szerint szólítják az embereket, és nekünk, Takácsoknak, Ungváriknak, Vargáknak mindig csak a maradék jutott. Ráadásul ez egy apai ágon öröklődő diszkrimináció, amit gyermekeinkre hagyományozunk.
hirdetésA nyelvvizsgán hátra kell ülni, ahol alig hallani a magnót; a nagyfiamnak sosem maradt az iskolatejből, mert valahogy mindig kevesebbet adtak, és persze névsorban osztották. Ha csapatot, táncpartnert, vizsgatémát kellett választani, a jobbakat elvitték előlünk.
De végül is rendnek lennie kell. Az alfabetikus sorrend bölcs, univerzális és közmegegyezésen alapul. Ezért soha nem lázadnánk ellene, tudomásul vesszük, mert tudjuk, hogy – noha kárvallottjai vagyunk – a társadalom számára rengeteg előnnyel jár.
Cserébe viszont hasonló önfegyelmet várunk el azoktól a csoportoktól is, amelyeket esetleg más, a közösség egésze szempontjából nélkülözhetetlen szabályok hoznak nehezebb helyzetbe.
Címoldali fotó: Pixabay
