– Kezdjük egy könnyű kérdéssel: kik a lemorzsolódottak?

– Elsősorban a motivációval nem rendelkező tizenévesek, akiknél hiányzik a családi hátterű biztatás. Ők már az első félévben lemorzsolódnak. A későbbiek folyamán a lányok vagy kismamaság miatt esnek ki a rendszerből, vagy a korai párkapcsolat miatt sokat hiányoznak. Így mire végzősök lesznek, az induló létszámhoz képest fele, harmada végzi csak el a középiskolát.

– Tehát akkor ez nem feltétlen a cigányság problémája?

– Nem feltétlenül. A cigányság önmagában nem feltételezi, hogy lemorzsolódik a tanuló. Azok a roma gyerekek, akik magasabb szintű életkörülmények között nevelkednek (pl.: iskolázott vagy művelt, zenész cigányok), náluk ritka jelenség ez. Az alacsony szociális körülmények, az iskolázatlanság, a hátrányos helyzet hozza magával a rendszerből való kiesést.

hirdetés

– Ha jól értem, a lemorzsolódás legjobb ellenszere a megfelelő oktatás, de mit lehet azzal a gyermekkel tenni, aki nem akar tanulni? Vagy nem engedik tanulni?

– A példamutatás a legjobb módszer. A szakoktatók lelkesedése a szakma iránt – akár a siker megosztása a tanulókkal. A saját példámmal élve: a biológia tantárgy oktatása a családi életre való felkészítéssel egy olyan megközelítésből, amiről a legtöbben még soha nem hallottak. Hiszen a szexualitás az érintettek családjánál tabunak számít. A második kérdésre válaszolva: benntartatom a vonatkozó munkafüzetet egész évben a tanteremben, így kerülöm ki azt a szituációt, hogy kínos helyzetbe kerüljön a tanuló a tabu témákat illetően a saját családja előtt. Majd év végén hazaviheti.

– Erre már korábban is voltak programok, nem? Miben más az Öné? Mérhető az Ön által alkalmazott módszer sikeressége? Számokkal alá tudja mindezt támasztani?

– A ’90-es évek közepén Dr. Czeizel Endre írt egy tankönyvet „Felkészülés a családi életre” címmel. Még a próbatanítás is megtörtént néhány gimnáziumban, de a projekt mégis abbamaradt. A doktor úr jóváhagyásával a kétezres évek elején kidolgoztam egy olyan változatot, amiben a szakiskolásokat céloztam meg. Az ő nyelvezetükön, főleg gyakorlati példákra hagyatkozva. Ez lett a Családra hangolva program.

Ha már a számokról kérdezett: 2016-ban az ország 10 különböző szakiskolájában kipróbáltuk a programot – egy-egy osztályban. Úgy gondolom, az eredmények önmagukért beszélnek. A résztvevő pedagógusoktól a következő valós és mérhető adatokat kaptam: a 10 kiválasztott középiskolában, a képzésben résztvevő osztályokban (150 fő) a terhesség miatt lemorzsolódott lányok száma 0 fő. Ugyanezen 10 iskolában a képzésben nem részesült lányok közül összesen 38-an lettek állapotosok (ebből 36 fő roma származású és 16 éven aluli).

– Önnel beszélgetve olyan érzése van az embernek, mintha a mai gyerekek nem tudnák azt, amit a szüleik – gyerekként – még tudtak. Rosszul látom?

– Igazából a probléma generációkon keresztül átívelő. A szakiskolákban és a szakközépiskolákban koncentráltan jelentkezik, hiszen egy gimnáziumban elvétve hallhatunk hasonló gondokat. Ott a családok odafigyelnek a gyermekeikre, hiszen sok helyen számít a „tíz parancsolat”. De ahol én tanítok, ott sok családnál sajnos az az elv, hogy az „apraját majd neveli a nagyja” vagy az utca.

–Honnan jött Önnél ez a nemes gondolat? A legtöbb ember inkább tudomást sem vesz a hátrányos helyzetű gyermekekről.

– Még a ’80-as években Dr. Czeizel Endre előadásait néztem a TV-ben, ott hallottam először az ivarsejtek minőségi előkészítésének lehetőségéről – a családtervezés előtt legalább 3 hónappal. Ez nem valami varázslat, hanem csak egészséges életmód káros szenvedélyek nélkül és vitamindús táplálkozás. A „magzatvédő” vitamin szedése is javasolt már a terhesség előtti hónapokban is. A saját gyermekeink tervezésénél is hasonlóan cselekedtünk. Másik oldalról pedig fontos körülmény, hogy a biológián belül épp a genetika az egyik kedvencem. Mivel a genetika az általános iskolákban kikerült a tantervből, így egy szakközépiskolába jöttem tanítani, ahol foglalkozhattam tovább a genetika tanításával. Itt tapasztaltam, illetve láttam, hogy a tizenévesek között nem ritka az állapotos tanuló, aki a többiekkel együtt ugyanúgy szívja a cigarettát, mint annak előtte. Felháborodásomnak hiába adtam hangot, semmi foganatja nem volt:

„Anyám is szíítta, oszt semmi bajom”- volt a válasz. Szegény kis magzat pedig odabenn fuldoklott a tizenéves hasában.

– Ez indította el Önben a „lavinát”?

– Hasonló indíttatások miatt fogtam hozzá a programom kidolgozásához. Az iskolavezetés támogatott, majd egyre szélesebb körben terjedt el a tanulók körében, hogy mivel is foglalkozom. Sokszor megkerestek négyszemközti beszélgetésekre, majd a Facebook elterjedésével privát üzenetekben. Mindig segítettem, ahogy tudtam. Hamar felmerült bennem, hogy ez országosan is probléma lehet. Megkerestem egykori osztálytársamat Lévai Anikót, hogy tudna-e segíteni abban, kihez is fordulhatnék. Természetesen átlátta a dolgot, a megfelelő emberekhez irányított.

– Tehát nyitott fülekre talált?

– Szerencsére igen. Így jutottam el Maruzsa Zoltánhoz, az Oktatási Hivatal elnökéhez, Cseresnyés Péter államtitkárhoz és Beneda Attila helyettes államtitkárhoz. Valamennyien támogatták az elképzelésemet, miszerint ezt a programot országosan is el kellene terjeszteni. Végül 2016-ban Mayer Andrea főigazgató segítségével a Budapesti Vendéglátóipari és Humán Szakképzési Centrum lett a program hivatalos gazdája, így akkreditálták is a Családra hangolva programomat. Már 8 képzést tartottam az ország különböző szakiskoláiból érkező pedagógusainak, amiről tanúsítványt is kaptak, hogy taníthassák a saját iskolájukban a programot.

– Hogy kell elképzelni egy órát? Miről szól a tanítás konkrétan?

– Először is körben ülünk a diákokkal, ahol gyakran a projektmódszert alkalmazom. A téma felvezetése után spontán kialakul egy beszélgetés. Ha nem tudják a választ, a csoport kiválaszt egy tanulót, aki az okostelefonjába beírja a kulcsszót például a „nemi érés” témakörből, és felolvas. Ezt követően vázlatot írunk a füzetbe, majd óra végén egymást értékelik. Sokszor parázsvita alakul ki, de a végén mindig úgy irányítok, hogy a helyes válasz maradjon. Ez a kooperatív tanulás lényege. A témák pedig olyanok, amelyek egy tizenévest a legjobban érdekli. Így a szerelem, a természetes termékenység, a fogamzásgátlás, a nemi betegségek, a magzat védelme és az optimális családtervezés.

– Közrejátszott Önnél, hogy szolnoki? Vagy ez a probléma az egész országban ugyanúgy jellemző?

– A gond nem csak nálunk van jelen. A testvérem Borsodban tanít. Szerinte ott  még koncentráltabban jelentkezik a probléma, de úgy gondolom, hogy a jelenség mindenhol tetten érhető, legfeljebb az arányok mások.

– Történt olyan esemény gyermekkorában, ami arra sarkallta, hogy később másoknak segítsen?

– A szüleim is pedagógusok voltak. Édesapám igazgatóként, édesanyám tanítónőként alkotta meg először az azóta is többszörösen átdolgozott „Felzárkóztató programot”. A lényege, hogy az alsó tagozatban kiemelték a gyengén teljesítő gyerekeket matematika és anyanyelv órákról, és édesanyám, Marik Mihályné foglakozott velük a ’80-as években. Így bukásmentes iskola lett az övék Rákócziújfaluban. Ma SNI („sajátos nevelési igényű”) és BTMN („beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség”) besorolású tanulóknak nevezik a hasonló képességűeket. Tehát hoztam magammal a családi tradíciót.

– A Mi Hazánk Mozgalom folyamatosan „Cigány Trianonról” beszél. Gondolja, a víziójuk reális lábakon áll?

– Értem a kérdést, de ez nem olyan egyszerű. Már a ’70-es években elkezdődött, amikor a cigányság ősi szakmája (pl.: vályogverés, teknővájás, lópatkolás, stb.) kezdett eltűnni, mivel már nem volt rá igény. A legtöbbjük ezek után segélyből és családi pótlékból élt, ahol a több gyermek után többet kaptak. Generációk nőttek fel így, de szerencsére most visszakerülnek a munka világába. Ráadásul a fiatal cigány lányok kikerülnek a „falusi biztonságból” a városba, ahol már nem tudnak figyelni rájuk minden pillanatban. Hamar jön a tiniszerelem, elcsábulnak, és kész a „szégyen” – az ő szóhasználatukkal élve. A programommal viszont taníthatók, és akarnak is tanulni. A családtervezés ismeretlen fogalom volt előttük.

– Úgy tudom, az Arany János és a Tanoda programok is hasonlóak, viszont igen költségesek. Mi a véleménye?

– Mindkettő jó elgondolás. Ha van rá erőforrás, minden dolog jobb a tanulók lemorzsolódásánál még akkor is, ha nem sokan vehetnek részt benne. A Családra hangolva talán általánosabb, mert mindenkit igyekszik megszólítani.

– Mindenkit?

– Igen, mindenkit. Igyekszem, hogy a szakképzésben résztvevő valamennyi tanulót érintse. Bárkit, aki a biológiaórán részt vesz a szakközépiskolában.

– Van ugyanilyen program máshol a világon?

– Ismereteim szerint működik egy hasonló Japánban.

– Van olyan ország a világon, ahol minden gyermek boldog, ha az anyagiakban nem is egyenlő?

– Nincs rossz gyerek, csak elrontott. Történhet ez akár már a prenatális korban is. A boldogság a családi háttértől függ, anyagiaktól függetlenül. Ahol szeretet van, ott boldogság is. Gondolom, azokban az országokban van ilyen, ahol nagyon régen volt háború, forradalom, öldöklés. Természetesen ott is, ahol biztonság van és kiszámítható családpolitika. Európában Svájc maradt ki a háborúkból, de a családi háttér ott is nélkülözhetetlen.

– Mit tart a legnagyobb veszélynek a szegényebb gyermekek esetében?

– Az éhezés jelen van, a ruhátlansággal együtt. Éhes gyermek nem tud figyelni és teljesíteni. A tanulatlanság pedig hozza magával a fentebb vázolt problémákat. De ezt is megoldottuk. Korábban a menzánkon nagy volt az ételpazarlás. Egy jól átgondolt szervezéssel megoldottuk az éhes gyermekek ellátását a kimaradt ételekből.

– Mit tart akkor ideálisnak, követendőnek? Melyik lehet Magyarország számára a példaország?

– Nálunk élnek még generációk, akik emlékeznek a múltra. De a biztonság és a kiszámítható családpolitika nagy érték. Erre kell alapozni. A tanulókkal is szoktunk beszélgetni ezekről a dolgokról az óráimon. Minden országnak a saját tradícióját figyelembe kell vennie ahhoz, hogy a jelenben a jövőt építse. Nálunk ez az ezer éves keresztény kultúránk.

Fotó: vasarnap.hu