A mai könnyűzenében azok, akik az „ellenkultúrát” igyekeznek képviselni, gyakran mások gyalázása, megsértése árán teszik ezt. Mi most felidézzük, hogy mindezt hogyan lehet másképpen megtenni.
Önmagában véve talán még nem ördögtől való az, ha egyes könnyűzenei előadók – mint például az ellenzéki körök által manapság felkapott Dé:Nash is – egyfajta „ellenkultúrát” akarnak kifejezni a keresztény vagy nemzeti érzésű emberekkel szemben. Mindannyian máshogy gondolkodunk, más nézeteket vallunk, de ha mindezt mások megsértése nélkül tesszük, akkor ezzel senkinek semmi problémája nem lehet. Persze napjaink „Szép új trágár világában” talán már nem meglepő az, hogy egyesek csak ilyen módon tudják kifejezni érzéseiket.
Szemléltetésképp bemutatunk egy példát a magyar történelem egy másik korszakából, annak bebizonyítására, hogy ellenkultúrát igényesen is lehet építeni.
A rendszerellenesség már a szocializmus idején is gyakran a könnyűzenében jelent meg. Az üzenet kifejezésmódja tekintetében azonban nagyon komoly eltérések voltak már abban a korszakban is.
Ugyanazt a tartalmat ugyanis ki lehetett fejezni egy „Ha én rózsa volnék”-kal vagy a CPg „Áll egy ifjú” című számával is. Kulturális és művészeti szempontból azonban a kettő között ég és föld a különbség.
hirdetésA szocializmus időszakának könnyűzenei művészek közül is inkább azokra emlékszünk, akik a maguk ellenvéleményét igényes módon fejezték ki. És egyébként a szocialista korszak állami diktatúrájának legalább annyira – de talán még jobban is – volt félnivalója ezektől a megnyilvánulásoktól, mint a trágár szövegeket ordítozó punkoktól.
És ha a ’60-as, ’70-es évek külföldi könnyűzenéjére tekintünk, akkor is ugyanezt a tendenciát látjuk. Elég csak a korszak legsikeresebb zenekarára, a Beatles-re tekintenünk, amely ugyancsak nem a másokat gúnyoló, gyalázó dalszövegeivel vált a lázadó fiatalok kedvencévé.
A korábban említett rapper problémás dalára visszautalva még egy példát érdemes felhozni. Emlékezetes, hogy Nagy Feró az 1983-as István, a királyban több alkalommal is megénekelte azt, hogy „milyen Isten nem kell” a magyaroknak.
Mindezt azonban senki sem vette sértésként még keresztény szemszögből sem, mivel egyértelmű volt, hogy nem a kereszténység vagy a keresztényi érzés ellen szól.
Dé:Nash esetében mindez már kevésbé tűnik egyértelműnek.
