Újabb interjút adott a keresztényeket gyalázó rapper, Dé:Nash

A keresztényeket gyalázó rapper, Dé:Nash ismét interjút adott az Indexnek, amelyből azt is kiderül, hogy miként értelmezi a keresztény értékeket.

Korábban már írtunk egy nemrég feltűnt fiatal rapperről, Dé:Nash-ről, aki szövegeiben a kereszténységet is célkeresztbe vette. Első koncertje kapcsán egy újabb interjút készített vele az Index, amely már korábban is több anyagot publikált szerepléseiről. 

Az interjúból érdemes kiemelni néhány pontot.  Így például már az is érdekesnek hangzik, amikor Dé:Nash úgy nyilatkozik, hogy „szabadidőmben egyetemre járok”. Gyermekkori élményei közül pedig egy Kárpátia dalra hivatkozik, de az nem derül ki pontosan, hogy mi is a problémája vele: 

Legyen, mint régen volt, Szeplőtlen nemzetet” – így szól a dalban a Dé:Nash által kifogásolt rész. Arra gyanakodnánk, hogy ebben ő valamiféle „náci jelmondatot” láthat (legalábbis saját dalában már „etnikai szeplőtlenségről” énekel a dalszövegre visszautalva), holott erről szó sincs. Persze nácizni manapság nagy divatnak számít, gondoljunk csak vissza a családpolitikai akcióterv kapcsán nácikat hallucináló svéd miniszterre vagy Hadházy Ákos vasárnapi megnyilvánulására

A mi értelmezésünkben a szeplőtlen nemzet kifejezése arra utal, hogy a történelmi Magyar Királyságot Regnum Marianumként, azaz Szűz Mária Királyságaként is ismerték. A szeplőtelen fogantatás történetét pedig talán még Dé:Nash-éknek sem kell magyarázni. Sőt, nemrég  egy ima során a magyar nemzetet újra Szűz Mária szeplőtlen szívének ajánlották. Viszont ha Dé:Nash-nek már a fenti kifejezésből is náci konnotációk csapódtak le, akkor talán nem kell meglepődni azon, hogy nem érti meg a keresztény kultúrkörben megfogalmazódó értékeket sem. 

Dé:Nash az interjúban önmagának is ellentmond egy-egy mondatával. „Nem áll szándékomban a kereszténységből gúnyt űzni egyáltalán” – mondja az interjú első részében.  Később viszont ő maga mondja azt, hogy 

„Bizonyos esetekben egy-egy határt átlépek, ami akár bántó is lehet”. 

És bizony úgy fest, hogy a határok átlépése tényleg bántó. Pedig ellenkultúrát mások megsértése nélkül is lehetne építeni. 

(Kiemelt kép forrása: Pixabay)

Iratkozzon fel hírlevelünkre