A kereszténység gyalázásával építi karrierjét egy fiatal magyar rapper, Dé:Nash

Dé:Nash (akinek művészneve keresztneveiből, a Dénesből és a Hansból származik) a múlt év végén tűnt fel a rappervilágban. A decemberben megjelent Turul című száma már majdnem félmillió megtekintést ért el másfél hónap alatt, a 4 napja feltöltött Keresztes hadjárat 2019 pedig nemrég érte el a 150.000 megtekintést YouTube-on. A fiatal rapper sikerét kizárólag mások gyalázására és megcsúfolására építette fel, eddig minden egyes száma ennek a tematikának a mentén fogalmazódott meg, és sajnos úgy látszik, hogy egyesek körében van igény az efféle zenére is.

Mint említettük, Dé:Nash (eredeti nevén: Sallai Dénes Hans) legújabb száma, a Keresztes Hadjárat 2019 néhány napja lett elérhető a YouTube-on. Az előadó nem bízta a véletlenre: a dal címe és tartalma mellett a szám közepén expressis verbis is megfogalmazódik a szám kereszténygyülölő üzenete:

Ez a dal Dé:Nash Tarsolylemez című albumának részeként jelent meg, amelyről az Index is beszámolt. Az album többi nótájáról is elég annyit elmondani, hogy ehhez hasonló szellemiségben íródtak. 

Meglepő lehet az, a passzio.hu-n fellelhető információ, miszerint Dénes egy középosztálybeli keresztény családban nevelkedett… A természet szeretete már igen fiatal korában tagadhatatlanná vált. Művészetében előszeretettel állítja kontrasztba többnyire békés bensőjét, mind tartalmilag mind előadásmódban agresszív számokkal, amelyek esetében az előadásmód gyakran konvergál a két szélsőérték között a békéshez közeledve.”

No, a békés bensőből eddig bizony nem sokat láttunk. Őszintén megvallva, számunkra első blikkre Dé:Nash azokhoz a rapper előadókhoz hasonlít, akik megrekedtek a tinédzserkor traumáiban és ezen problémáikat a világon akarják levezetni. Idehaza eddig kevés ilyen rapper volt, Amerikában viszont lassan Dunát (vagy inkább Mississippit) lehet rekeszteni a depresszív, agresszív, világgyűlölő dalszövegeket éneklő tinédzser vagy fiatal huszas éveikben járó rapperekkel. Az olyanokkal, mint a tavalyelőtt drogtúladagolásban elhunyt Lil Peep, vagy a tavaly az utcán lelőtt XXXTentacion,  akik viszont a magánéleti problémákkal küzdő tinédzserek körében imádott bálványokká válnak. 

Dé: Nash ehhez hasonlóan azoknak a támogatását tudja megszerezni, akik vevők a másokat gyalázó, mások ellen uszító, destruktív dalszövegekre. Érdekes ellentétben áll mindezzel az, hogy jelenleg szociológiát tanul az ELTE-n, és a passzio.hu szerint „a haza szolgálatába kíván állni, és a társadalmilag/gazdaságilag izolált magyar térségeken kíván segíteni, amennyire lehetséges, mindezt természetesen szociológusként”. Hogy ez miként egyeztethető össze mások vallásának és értékeinek meggyalázásával, az viszont eléggé kérdésesnek tűnik számunkra. 

Dé: Nash egyébként nem most tűnt fel a hazai könnyűzene színpadán. Már 2015-ben is megjelent a YouTube-on egy száma A gettóban az úr címmel, amelyben Mr. Busta hip-hop előadónak „szólt be keményen”. Az már csak a slusszpoén, hogy a szám háttérképeként a Tankcsapda 1992-es Legjobb méreg című albumának borítóképét kopírozta le az ifjú „tehetség”:

Dé: Nash egy másik rapperrel, Krúbival is gyakran kooperál. Vele közösen egyébként már Schmuck Andorba is beleszálltak, ebből is látszik, hogy politikai oldaltól függetlenül nem válogatnak a célpontokban:

Eléggé úgy fest, hogy a rapperből néhányan sztárt akarnak csinálni. Az előadót a Krúbit is szponzoráló Universal Music nemzetközi lemezkiadó is segíti ilyen téren. Az utóbbi napokban a Universal Music magyarországi oldalán több alkalommal is megosztotta Dé: Nash számait, többek közt

hazánk büszkeségének

is nevezve őt…

Illetve az sem mellékes, hogy az Index is rendszeresen cikkezik Dé:Nash számairól, a tavalyi decemberi Turul például náluk debütált

Szociológus-hallgatóként a fiatal rapper alighanem tisztában kell legyen azzal, hogy milyen hatással lesznek a társadalomra, különösképp a felnövekvő generációra az ő munkái. Az, hogy ennek ellenére is gyalázkodó és gyűlöletkeltő tematikák mentén építi fel a karrierjét, talán mindennél jobban leírja azt, hogy mennyire is kíván ő valójában „a haza szolgálatába állni” – akár szociológusként, akár rapperként.  

Bizony jó lenne, ha a társadalomban tudatosítani lehetne azt, hogy mások identitásának gyalázása és kigúnyolása egész egyszerűen nem “menő”. Függetlenül attól, hogy zsidókról, homoszexuálisokról, fogyatékkal élőkről vagy éppen keresztényekről van szó. 

(Forrás: passzio.hu, Index.hu, kiemelt kép forrása: Youtube)

 

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre