Tudta? Brüsszelben írták a kommunista kiáltványt

Az 1848. február 15-én, Brüsszelben készült el a kommunista kiáltvány, amely közvetve hatást gyakorolta a világtörténelem utóbbi 171 évének alakulására. Már a kiáltvány szövegében is megjelenik a család és a vallás tagadása, illetve az erőszak alkalmazásának szükségessége, ami talán megmagyarázza azt, hogy miért is vált közel százmillió ember az eszme áldozatává.

A kommunista kiáltvány még annak a korszaknak a szülötte, amikor az elsődleges társadalmi választóvonal a feudalizmus és a polgári világ közt húzódott. A kommunizmus alapját adó szocializmus eszméje már a 19. század első felében megjelent, legjelentősebb képviselői a brit Robert Owen, valamint a francia Charles Fourier voltak, akik az eszmék kivitelezését is igyekeztek megvalósítani.

A kommunisták az 1840-es évek során már jó néhány európai nagyvárosban jelen voltak, azonban létszámuk még nem volt jelentősnek mondható.

A londoni kommunisták 1847-ben Karl Marxot és Friedrich Engelst bízták meg azzal, hogy alkossanak egy olyan kiáltványt, amely összefoglalja főbb célkitűzéseiket.

Érdekesség, hogy Marxék egy utazást követően Brüsszelben láttak neki a feladatnak, itt készült el a szöveg jelentős része. Lehetséges, hogy ez is az oka annak, hogy napjaink brüsszeli elitje is oly nagy becsben tartja a kommunizmus alapító atyját. 

A kiáltvány készítése meglehetősen lassan haladt. A források szerint Marxék gyakorlatilag eltűntek a kommunisták szeme elől jó időre, miközben Brüsszelben épp a helyi munkásokat okították arról, hogy miként zsákmányoljak ki őket a burzsoázia (az existentialcomics.com egyébként egy jó humorú képregény-karikatúrát is közölt arról, hogy miként is festhetett a kiáltvány megalkotása valójában). 

A „mű” jelentős részét csupán akkor alkották meg, amikor a londoni kommunisták 1848 januárjában már egyre inkább sürgetni kezdték őket. A dokumentum végül február 15-én készült el, amelyet aztán Londonba küldtek el nyomtatásra. 

A kiáltvány kéziratából csupán egy oldal maradt meg.

Eredetileg „angol, francia, német, olasz, flamand és dán” nyelveken akarták kiadni az a Marx által német nyelven írt szöveget, azonban nem jártak sikerrel. Még a szöveg angol fordítása is csupán 1850-ben jelent meg hivatalosan először, ami talán talán rámutat arra, hogy a kiadás korszakában mennyire nem volt jelentősége a kiadvány szavainak. 

Mindennek megfelelően a kommunista kiáltvány hatása 1848-49-ben nem is nagyon látszódott. Gerő András történész szavait idézve a dokumentum akkoriban nem váltott ki nagy érdeklődést, egy volt a napvilágot látott nagy számú politikai megnyilatkozások sorában”

Az eredeti, 1848-as német nyelvű kiadás

A kiáltványban számos alkalommal említésre kerül a társadalom és a társadalmi rend erőszakos megdöntése:

„A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.”

Talán ezek a sorok okozták legutóbb az emberiség számára a legnagyobb károkat, hiszen mindez utóbb legitimizálta az erőszak alkalmazását. Annak tükrében pedig, hogy már a kommunista kiáltványban is több alkalommal esik szó az erőszak alkalmazásának szükségességéről, talán nem is csoda az, hogy a 20. századi során

emberek millió váltak az eszme áldozatává.

Talán nem túlzás kijelenteni azt sem, hogy a kommunista rendszerek létrejötte nem is hozhatott magával más eredményt, mint erőszakot. A kiáltványban előírtakat ilyen téren az eszme gyakorlati megvalósítói minden eseten be is tartották.

A kiáltvány szövegében emellett egyfajta dölyfösség, felsőbbrendűség-érzet is megjelenik a szerzők részéről, akik a kommunizmussal szemben megnyilvánuló ideológiai kritikákat eredendően elvetik. Marxék szerint 

„azokat a vádakat, amelyeket a kommunizmus ellen vallási, filozófiai és egyáltalában ideológiai szempontból emelnek, nem érdemes részletesen tárgyalni.”

A kiáltványban a kommunisták számos alkalommal tagadják azt, hogy a család és a vallás a társadalom alapvető értékei lennének. A család helyett ők a gyermeknevelést egyfajta központosított, társadalmi nevelés által kívánták volna megoldani, ennek módját azonban – sok más elképzelésükhöz hasonlóan – nem fejtették ki részletesen. Az efféle kísérletek eredményeként azonban a legtöbb esetben indoktrinált, önálló gondolkodásra és alkotásra kevésbé képes egyének nevelődnek ki, tehát az általuk vázolt alternatíva semmiképp sem nevezhető egy jobb társadalom alapjának. 

A vallás pedig a kommunista felfogás szerint csupán az emberi lét egyfajta „mellékterméke”, amely az anyagi viszonyok változásával az ő olvasatuk szerint fokozatosan eltűnik majd.  Erre hivatkozva rázzák le magukról azt a vádat is, hogy 

A kommunizmus azonban eltörli az örök igazságokat, eltörli a vallást, az erkölcsöt, ahelyett, hogy újjáalakítaná őket, ellentmond tehát minden eddigi történelmi fejlődésnek.

Paradox módon persze a kereszténységgel szemben a kommunisták saját tanaikat állították be egyfajta követendő vallásként. „Istenük” Marx és Engels lett, Bibliájuk pedig az alapító atyák írásai voltak. És mindennek jegyében hatalomra kerülésük után üldöztek mindenkit, aki ezekhez képest „más vallás híve volt”. 

A marxista eszme befolyása a II. világháború, illetve a kínai polgárháború lezárását követően érte el csúcspontját, amikor a világ lakosságának jelentős része kommunista kormányzat alatt élt, s a kapitalista országokban is meglehetősen komoly volt a helyi kommunista pártok támogatottsága.  Ebben a korszakban is meglehetősen gyakran foglalkoztak még a párthívek a kiáltványban írtakkal. „Nem biztos, hogy el is olvasták, de hivatkoztak rá” – írja Gerő András.

Bár a hidegháború lezárását követő átalakulással a kommunista rendszerek többsége megbukott, Marx és Engels gondolatait napjainkban is követik még néhányan. 171 évvel ezelőtt még talán érthető volt az, hogy néhány fanatikus bízott abban, hogy a kommunizmus valóban egy jobb, élhetőbb világot hoz el a számukra. Ma már azonban értetlenül állunk az előtt, hogy miként lehet még hinni a kommunizmus képtelenségeiben. A 20. század során a marxista gondolatot számos alkalommal alávetették a gyakorlat próbájának.

„És minél inkább kipróbálták őket, annál kudarcosabbaknak bizonyultak” – fogalmazott Gerő András. 

A történész megállapította azt is, hogy „Ma már a mutatóba megmaradt, magukat kommunistának mondó államok is csak részlegesen követik a kommunista kiáltvány útmutatásait. Amiből az következik, hogy a kommunisták hatalmi helyzetben is képtelenek voltak megvalósítani a kiáltvány egymásból logikailag következő intencióit”.

A kommunisták valójában a társadalmat és világunkat nagyon leegyszerűsítve ábrázolták és az ezekben felmerülő problémákra is leegyszerűsített, az „átlagember” által is érthető válaszokat adtak. Alighanem ez volt az oka annak, hogy a 19-20. századi során ennyi követőt tudtak szerezni. És persze annak is, hogy az általuk proponált válaszok a gyakorlatban nem váltak be…

(Forrás: geroandras.hu, képek forrása: Wikimedia Commons)