És az megvan, amikor Biden összeadott két homoszexuális férfit?! Nem, akárhogy is próbálják elhitetni az ellenkezőjét, ebből semmi jó nem fog kisülni.
Megszámoltatott – cenzúrázott választás az Egyesült Államokban A Mars kolonizációjáról beszélgetünk, de az USA nem képes lebonyolítani egy tisztességes választást...
Gubík László: Trump módszere elegánsabb, mint a szélsőbalé A jogi vita sokkal jobb, mint az égő városok látványa.
Határozottabbnak és harcosabbnak kell lenni a baloldallal El kell felejteni, hogy mi majd elegánsak, kedvesek, megértőek - és lúzerek leszünk.
Ön hány bifób hétévest ismer? Olaszországban május 17. minden évben a homofóbia, a leszbofóbia, a bifóbia és a transzfóbia elleni nemzeti nap lehet.
Mit is jelenthet az ország „fidesztelenítése”? A közjogi berendezkedést nem a napi percepciók határozzák meg, hanem az alaptörvény.
Örömhír! – kilenc éve velünk a Demokratikus Koalíció Éreztem már korábban is, hogy volt miniszterelnökünk úgy, ahogy van, lassan lélekké magasztosul.
Mi történt az amerikai álommal? Valóra vált! Trump végül nem csapolta le a mocsarat, pedig a magyar jobboldal már tudja: ezekkel szemben nincs úriemberkedés.
Ungváry Zsolt: Hit nélkül nagyon nehéz… A történelem nagy misztériuma, hogy sosem zárul le, bármennyire is szeretnénk egy-egy békésebb időszakban megállítani.