Pár hónappal ezelőtt olvastam a Facebookon Pokol Béla kiváló alkotmánybíró egyik bejegyzését, politikai elmélkedését. Ez arról szólt, hogy a járványhelyzetből történő felszabadulás, az eufória érzése vajon értelmezhető, felhasználható lesz-e politikailag? Különösen annak örvén gondolkozott el ezen, hogy mint a normális élethelyzetekben, úgy a járvány alatt is gyakorta követik egymást a közvélemény-kutatások. A Magyarországon készültek tavaly tavasztól őszig erőteljes kormánypárti erősödést mutattak, majd enyhe csökkenésbe kezdtek a számok, nagyjából azzal arányosan, ahogy az ellenzék erősödött – bár nem azon szavazók köréből, akik elfordultak a Fidesz-KDNP-től –, végül az elmúlt 1-2 hónapban újfent felfelé kapaszkodnak a kormányzó pártok.
Ez egy dolog, de mit jelenthetnek a számok a valóságban?
És itt érkezünk el újfent Pokol elgondolásához: ami igazán pontos képet mutathat a járványhelyzet politikai vetületeiről, az egy élesben végrehajtott közvéleménykutatás, más néven: a választások.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. MTI/AP/Ariel Schalit
Ennek a tézisnek a bizonyításához keresve sem találhatnánk jobb példát, mint Izrael. Hiszen ott az elmúlt években Netanjahunak és a Likud-vezette jobboldali szövetségnek nem sikerült parlamenti többséget szereznie. Választások jöttek és mentek, de csak a politikai felfordulás maradt. Ám Izrael az elsők között kezdett el nagyüzemben oltani. Olyan ütemben haladtak, hogy csakhamar elsők lettek a világon az átoltottságot tekintve. Mára a lakosság felén bőven túl vannak, az idősebbeknek pedig gyakorlatilag 100 százalékán. Bár vannak problémák és ott is el kell még viselni bizonyos szintű korlátozásokat, de egyszerűen leelőzték a Föld többi országát.
Ha ezt értékelik az emberek, és a járványhelyzet alatt a védekezést irányító, az oltásokat megszervező, majd abban világelsővé váló Netanjahuék végre többséget szereznek, akkor kijelenthető, hogy a sikeres védekezés igenis sikerpolitikát szül.
hirdetésPersze az emberek vélekedésétől teljesen független az, hogy egy adott államot, nemzetet meg kell védeni. Éppenséggel ha nagyon nem tetszene a polgároknak, a felelős kormányzat akkor sem tehetne másképpen. Tisztán pozitivista szempontból az emberek véleménye e kérdésben ganz egal.
Eddig Pokol Béla felvetése, aki mindezeket még bőven a legfrissebb izraeli választások előtt írta le. A voksolás megvolt és mi történt? A Likud és a jobboldali szövetség semmivel sem szerepelt jobban, sőt, a Likud érzékeny veszteségeket is elszenvedett a képviselőik számában. Továbbra sem elképzelhetetlen, hogy Netanjahu kormányt tud alakítani, de semmiféle áttörés sem történt. Izraelben voltak húzósabb időszakai a járványnak, tavaly erőteljesen meg is tépázta a lakosság állóképességét, de még egyszer mondom: egyetlen ország sem lépett olyan gyorsan és hathatósan az oltások tekintetében, mint Izrael.
Nem számított semmi, csak az, hogy minél gyorsabban biztonságban tudják a polgáraikat, és a járvány ezen szakaszában senki sem vizsgázott náluk jobban e tekintetben.
Akkor is igazuk van, ha esetleg az emberek szerint nincs igazuk
No, itt jutunk el a tételmondatig. A hála nem politikai kategória. Nem volt korábban sem az. Churchill reménytelen helyzetből nyerte meg a háborút Nagy-Britanniának, cserébe elvesztette a választásokat. Az első Orbán-kormány nem csak a remény sugarát villantotta fel 8 év szívás után, de a régió vezető szereplői voltunk 2002-ben, már akkor is remek családtámogatással, otthonteremtési programmal, növekvő bérekkel, csökkenő munkanélküliséggel. (Mindezt egy kifejezetten nehézkes koalícióban, a ciklus közepén atomjaira széteső kisgazdákkal.)
Nem számított. Elég volt Medgyessy ígérete az egyszeri 19 ezer forinttal és a 100 napos program homályos elképzelései, amelyek egy dologban voltak egyértelműek: szavazz ránk és lesz pénzosztás. Persze erre a 100 napra ráment a következő 8 év is, de kit érdekelt? Hadd szóljon a habzsi-dőzsi!
Tudomásul kell venni, hogy válsághelyzetekben időnként akkor is kellemetlen döntéseket kell hozni, ha az az emberek jelentős részének elképzeléseivel nem találkozik. Ilyen ugyanis a felelős kormányzat.
És mi nyilvánvalóan tudjuk, hogy az angolok szempontjából Churchillnek, a magyarok szempontjából az első Orbán-kormánynak volt igaza, akkor is, ha a választók többsége nem így látta. A szükséges, jobb esetben életeket segítő, válságosabb helyzetben életeket mentő elhatározásokat akkor is keresztül kell vinni, ha 100-ból csak 1 ember ért vele egyet.
Ebben nincs demokrácia.
Szóval mit üzennek nekünk a mindenkori választások? Azt, hogy az emberek nagyon könnyen befolyásolhatóak. Azonnali, közvetlen benyomás alapján is dönthetnek, és nincsenek tekintettel arra, kinek és mit köszönhetnek. Ezt el kell fogadnunk, hiszen ténykérdés. Az államférfiak ott kezdődnek, amikor a nehéz döntéseket is meghozzák, mert meg kell hozniuk.
József Attilát parafrazeálva, értünk döntenek, nem ellenünk. A jobboldali sajtónak az egyik legfőbb feladata, hogy a nyilvánvalót megmutassa az embereknek: ahogy Orbán Viktor is fogalmazott, Európa-bajnokok még lehetünk az átoltottsági adatokat tekintve.
Ehhez a legjobb úton haladunk. Mutassuk is meg az embereknek, mennyire így van!
Trombitás Kristóf
