Vendégkutatóként 1994-ben egy hónapot töltöttem Németország és egyben a világ egyik vezető intézetében. Az első munkanapon a laboratórium munkatársaival együtt ebédeltünk az intézet étkezdéjében. Ebéd közben a laboratóriumot vezető professzor kifejtette, hogy a németek igen nehéz helyzetben voltak, hogy mit is csináljanak az olyan kommunista országokkal, mint amilyen Magyarország is volt. Szóba álljanak-e velük egyáltalán.
Szíven ütött ez a kijelentés. Egy 1956-ot megharcolt Magyarországról ezt állítani!
Erre a méltatlan minősítésre csak annyit mondtam, hogy Magyarország soha nem volt kommunista ország.
Magyarországot a nagyhatalmak alkuja szerint eladták, szovjet fennhatóság alá helyezték. Arra is utaltam, hogy a kommunizmus ideológiája nem magyar eredetű; azt erőszakkal, de nem sok sikerrel ránk próbálták kényszeríteni.
A professzor tájékozatlansága megalapozatlan, de annál határozottabb véleménnyel párosult. Tájékozódás és tárgyalás nélkül hozott ítéletet. Mennyire ismerős ez nekünk! Jobb lett volna, ha arról kérdez, hogy mi a helyzet a hazámban, milyen változást hozott a rendszerváltás. Mentségére legyen mondva, hogy 1945-ben még csak hétéves lehetett.
hirdetésA professzor kijelentésétől és erre való reagálásomtól fagyossá vált a hangulat. Több szó nem is esett, mindenki csak a tányérjába bámult.
Visszatérve a laboratóriumba, német munkatársam – le a kalappal előtte – bocsánatot kért főnöke otrombaságáért. Hosszasan elbeszélgettünk Magyarország helyzetéről.
Kifejtettem, hogy hazám kis ország, senki sem gondolhatja komolyan, hogy valaha is teljesen függetlenül dönthetett saját sorsáról; mindig nagyhatalmak kereszttüzében kellett a túlélésért harcolnia, sokszor mások helyett is.
Megkérdeztem, véletlen volt-e, hogy Európa nyugati fele és a Szovjetunió közötti országok egységesen kommunista befolyás alá kerültek. Még Lengyelország is. Nyilván nem volt véletlen, mert a nagyhatalmak abban állapodtak meg, hogy saját biztonságuk érdekében szovjet befolyási övezetként létrehoznak egy pufferzónát. Természetesen a zónába eső országok véleményére nem voltak kíváncsiak.
Ami pedig a kommunista ideológia gyökereit illeti, a német Marx nevét is megemlítettem. Arra is felhívtam német kollégám figyelmét, hogy Lenin – ki tudja, kiknek az „ösztöndíjából” – Svájcban éldegélt, majd német segítséggel „vírusként” juttatták vissza Oroszországba, hogy beindítsa a bolsevikok könyörtelen pusztítását. Sikerrel végrehajtotta megbízatását. Milyen ismerős művelet!
Ez a történet jutott eszembe, amikor megjelent a német Deutsche Welle Magyarországot lejárató, manipulatív propagandafilmje, azt sugallva, hogy a felújítás alatt álló budai Vár és a Kossuth tér a szélsőséges nacionalizmus bizonyítéka, ahol az 1944-es állapotok köszönnek vissza. A filmet készítők nem említették azt a tényt, hogy Magyarországot, kiszolgáltatott szövetségesüket, a németek megszállták, és végóráikban a várba fészkelték be magukat, ami törvényszerűen hozzájárult a csodálatos épített örökség rommá tételéhez.
A Deutsche Welle becsületére legyen mondva, hogy az I. kerületi lakosok érdekeit képviselő Budavári Lakosok Szövetsége felháborodását kifejező felszólító levelére bocsánatot kért.
Két, látszólag független történet, két tiszteletre méltó bocsánatkérés. Már csak a magyar statiszták önvizsgálata és bocsánatkérése hiányzik.
Az olvasóra bízom annak eldöntését, hogy a két történetben kik az agymosók és kik az agymosottak. Esetleg az agymosó agymosottak. És kik lehetnek a finanszírozók. És miért.
Zoltán István
A szerző nyugalmazott egyetemi docens.
Kiemelt kép: Wikipedia
