A mi új világunk a bátor tanúságtétel lesz

Az elmúlt hetekben sokan nekem szegezték a kérdést: hogyan áll talpra a koronavírus után az egyház, a kis egyházközségek, a közösségek. Lesz-e lelkierő az atyákban reményt és biztatást nyújtani a templomokban és azon kívül?

Sajnos a világtörténelemben több világjárvány okozott drámai fordulatot az emberi sorsokban, és veszített el jó egyházi személyeket és jó híveket. Csakúgy mint most, ebben a vészterhes időkben. Imákat kérnek közösségi oldalakon édesapákért és édesanyákért, papokért és más felekezetű lelkészekért, kórházba került művészekért, politikusokért, orvosokért, ápolókért, pedagógusokért és még sorolhatnám…

Nehéz időszak van mögöttünk és némi remény előttünk.

Lelkileg kimerült családok és gyerekek, orvosok és kórházi dolgozók, nagyszülők és házi segítségben fáradozók. Félelem, aggódás, a jövőtől való rettegés gondolatai vannak naponta az emberi fejekben. Lehet így élni? Egyértelműen nem!

Lesz-e normális élet a koronavírus után? Mindenkit megnyugtatok; igen, lesz!

Remélem, ez az év a credo éve lesz. Vagyis a hit éve. Nem a nagypénteké volt az utolsó szó, hanem húsvétvasárnapé, a feltámadásé. Krisztus feltámadása az emberiség feltámadását is jelenti.

Akkor lesz igazán újból életünk, ha Krisztus újból és visszavonhatatlanul élni kezd bennünk, élni kezd a sorsunkban, az éltünkben. Ha nem változtat meg bennünket a napi híradások tragédiája, ha nem rendülünk meg naponta az elhunytak miatt, s ha nem érzünk mélyen együtt a gyászolókkal, akkor még nem fáj eléggé az élet.

Kell hogy változtassunk az életünk ritmusán a koronavírus után! Kell hogy rádöbbenjünk, ez az élet nem tud megadni mindent, de elveszi belőlünk még azt is, ami emberré tesz bennünket. Nem engedhetjük, hogy elbizonytalanodjunk a hitünkben! Óriási űr van az emberi lélekben, és az is marad, ha nem találunk válaszokat a hit szemszögéből az életünk kérdéseire a járvány után.

A gonosz mégis akkor támad, amikor a világ és a világban élő ember a járvány miatt a leggyengébb. Új világrend van kialakulóban, halljuk nap mint nap a megmondóemberektől, ahogy azt is, hogy milyen világot akarnak a globális nagyhatalmak és üzleti érdekek.

Való igaz. Amit látunk, nem boldogít. Mindent kiiktatnak, ami érték, vallás, hit, emberség. Helyette jön az egoizmus, az univerzális ezoterikus vallás, tradíciók és hagyományok nélkül felépített összeturmixolt spiritualizmus. Eltörölni mindet, ami a személyes Istenhez, Megváltóhoz köti az ember hitét.

Nem az egyháznak kell asszimilálódni ehhez az új világrendhez, hanem magának az új világrendnek kell alkalmazkodni az egyház egyetemes tanításához.

Nem kell új világrend, hanem azt kellene rendbe tenni, amit az Isten alkotott – az Evangélium tanítása szerint. Az egyház nem adhatja nevét az Új Világrend szűk kisebbségéhez csak azért, mert ma a közízlés ezt várja el tőle. A tolerancia azt is jelenti, hogy tolerálják a keresztények jogait és persze a szülők jogait.

Például a szülők felelőssége, hogy a gyermeküket megkereszteljék, „mert a keresztség az első és legszükségesebb szentség, amely megszabadít miden bűntől, Isten gyermekévé és az egyház tagjává tesz”. Ne egy külső ideológia helyettesítse a szülői akaratot és döntést, mert a szülő elementáris joga nevelni, mindaddig, amíg él!   

Ha nem az Isten által megalkotott világ és a világban élő ember életének védelme és értéke áll az első helyen a prioritások sorrendjében, akkor az embertelenség vírusa tovább marad az életünkben, mint gondolnánk.

Reménykedjünk, hogy a vírus utáni időszak felébreszti bennünk keresztény hitünk szunnyadó hamuját, felébreszt bennünket, hogy milyen világot akarnak ránk kényszeríteni.

A mi új világunk a credónk lesz, a hitvallásunk, melyet nem szavakkal és elméletekkel védünk meg, hanem hiteles, tanúságtevő, bátor keresztény életünkkel!

 

Makkai László atya

A szerző további írásait ide kattintva olvashatja.

Kezdetét veheti a tradíciók nélküli új pogányság

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!