Kezdetét veheti a tradíciók nélküli új pogányság

Régen az ellenségnek, ellenfélnek megvolt az arca, tudtuk, hogy ki felelős az egyházellenességért, ki a megfigyelő és a megfigyelt. Ma az ellenség arctalan, csupán ideológiák mentén folynak a csaták – mondta el a Vasárnapnak adott interjújában Makkai László atya, pasztorálpszichológiai lelkigondozó. Szerinte ma a lélek rombolása elsősorban azon a színpadon zajlik, ahonnan kiveszik az egyént a közösségből, a cél pedig az emberek elbizonytalanítása, megtévesztése. Egyedüli földi paradicsomot pedig csak a látható világrend fog biztosítani, és kezdetét veheti a tradíciók nélküli új pogányság.

  – A kommunizmus óta talán sosem volt ennyire erős az Isten- és egyházellenesség világszerte. Mi ennek az oka, és milyen erők állnak a hátterében?

– Gyerekkorom egy részét a kommunizmusban éltem, a rendszerváltozást Budapesten tapasztaltam meg. Öröm és euforikus élmény volt szabad templomba, hittanórára és keresztény közösségekbe járni. Senki nem szólt ránk – mint gyermekkorunkban –, hogy hagyjuk abba a templomba járást, mert baj lesz. Régen az ellenségnek, ellenfélnek megvolt az arca, tudtuk, hogy ki felelős az egyházellenességért, ki a megfigyelő és a megfigyelt. Ma az ellenség arctalan, csupán ideológiák mentén folynak a csaták. Az Egyháznak világos elképzelése van az emberről, családról, gyermeknevelésről, oktatásról, szenvedésről és halálról. Ez nem tetszetős téma az új világrendben. Ma inkább egy tudatosan felépített, jól strukturált egyházellenességet lehet megtapasztalni.

Szeretnék aláásni a fizikai világon túl lévő szellemi értékeket, mint mennyország, pokol, ünnepek, karácsony, húsvét feltámadás.

És szeretnék a papság tekintélyét is aláásni különféle vádakkal, lásd a botrányokat, melyeknek jelentős része alaptalan. A harmadik várható folyamat lesz, hogy az Egyház nem tud bánni a javakkal, a „szegény asszony két fillérével”, vagyis anyagilag megbízhatatlan. Pénzügyileg kikezdhetővé teszik, persze szintén a jól bevált sémák alapján. Ezzel nagyon sok embert akarnak elbizonytalanítani, megtéveszteni. Egyedüli földi paradicsomot csak a látható világrend fog biztosítani. Kezdetét veheti a tradíciók nélküli új pogányság.

– Nemcsak Istent és az egyházat támadják, a nemzetállam is célkeresztbe került. Hazánkat is számos támadás éri a nyugati országokból. Miért lettünk közellenség az Unióban, de még az új amerikai elnök szemében is?

– Ha a sorok között olvasunk, több vezető politikus is úgy fogalmazott: új világrend van kialakulóban, mely a szabad és nyitott társadalomra épül. Ebbe a kontextusba nem fér bele a nemzetállamokon épülő demokratikus jogállam, és nem fér bele a kereszténység. Ezen értékek voltak Európa fundamentumai.

A lélek rombolása elsősorban azon a színpadon zajlik, ahonnan kiveszik az egyént a közösségből, majd egyedivé, különlegessé formálják,

végül az életviteléből trendet, „értéket” nyújtanak. Minél sérülékenyebbé és kiszolgáltatottabbá teszik az embert, annál befolyásolhatóbb és manipulálhatóbb lesz, akár a választások tekintetében is. Erről szól a genderideológia is. A legerősebb identitásunk, ami gyermekkortól fogva folyamatosan fejlődik, az a nemi identitás. Ha ebben elbizonytalanítanak bennünket, és újat, jobbat kínálnák a saját biológiai nemünk helyett, a „valósítsd meg önmagad” hamis szlogenje alatt, az beláthatatlan boldogtalanságot eredményezhet. Gondoljunk a hormonális gyógyszerekre vagy általánosságban az egész gyógyszerlobbira! Nem kevés műtéten átesett ember válik hajlamossá az öngyilkosságra, mert nincs tisztában önmagával.

Az ember Isten gondviselő szeretetét kérdőjelezi meg akkor, amikor nem hisz önmaga nemi identitásában.

Ha a családok összetartó erejét és közösségét megkérdőjelezik az egyén gyöngeségén keresztül – család, közösség nélkül –, akkor az az ember manipulálható, személytelen lénnyé degradálható.

– Hogyan kell hozzáállnia egy keresztény embernek a migránskérdéshez? A Krisztusi tanítás szerint segíteni kell az elesetteket, de tudjuk, hogy itt mégsem csupán erről van szó…

– Talán azért furcsa a helyzet, mert Európánk nem volt válasza arra, hogy a kontinens az öregedés útjára lépett. De nincs válasza a migrációra sem, mert nem – Mekk mester módjára – a tetővel kell kezdeni a ház építését, hanem az alappal. Ebben a témában elmaradtak az alapvető kérdések, válaszok és egyeztetések. Az európai vezetők nem próbáltak meg saját országukban kialakítani egy működő családtámogatási modellt, ösztönző gyermekvállalási rendszert, hanem „feltölteni” akarják a népességet.

Mivel a befogadáson és a segélyen túl nincs megoldásuk arra, hogy hogyan „integrálódjanak” a migránsok, zsákutca lehet az egész folyamat.

Elmaradtak a hatástanulmányok, módszertani programok. Az érintett országok mindig társadalmi és politikai nyomás alatt lesznek, a folyamatok pedig beláthatatlanok. A bajban lévő ember mindig kapott segítséget a keresztényektől a történelem folyamán. Magyarország ma is segít, több országban jelen van a Hungary Helps kitűnő és egyedülálló programjával. Magas rangú egyházi vezetők mondtak már köszönetet Magyarországnak a segítségért, támogatásért. Ezért is fontos tudatosítani, hogy segíteni többféleképpen is lehet. Bár a napi hírekben nem szerepel, de a katolikus segélyszervezetek rendkívül sokat tesznek a szegény sorsú emberekért, itt Magyarországon és külföldön is. Isten előtti felelősségünk Krisztus tanításának tiszta megtartása és őrzése. Ez nem kirekesztés, hanem önmagunk és értékeink védelme.

Makkai László (Fotó: Levcsenkó Helga)

– Ma milyen szerepe van az egyháznak, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy papnak?

– A pap elsődleges feladata az imádság. A templomi szertartások vezetése, megélése, a hívekért végzett könyörgések és imádságok végzése. 22 éve vagyok pap, de még mindig elevenen él bennem a papszentelésem egyik mozzanata, amikor a szentelő püspököm, Dr. Keresztes Szilárd atya átadta megőrzésre (bizományba) Krisztust testét, amivel el kell számolnom a Mindenható Isten előtt. Tehát nem pályázatírás vagy kirándulások, üdültetések szervezése a pap elsődleges feladata, hanem a mindennapi ima.

Minden lélekkel, aki egyszer is kapcsolatba került velem, el kell számolnom az ítélet napján.

Feladataim során nagyon sok emberrel találkoztam, hiszen papi jelmondatom Lukács evangéliumából való: „ örömhírt vinni a szegényeknek” (Lk. 4, 18 ). Ezekből a találkozásokból kirajzolódott egy konkrét képlet, egy rangsor. Először vagyok ember, majd keresztény, végül hivatásomat gyakorló személy (orvos, ügyvéd, politikus, stb). Ma talán sokan felcserélik ezt a trendet, de van remény rá, hogy Isten végtelen Kegyelme betöltse az emberek életét.

– Milyen mértékű ma a paphiány? Miért választja egyre kevesebb fiatal ezt a hivatást, miközben – feltételezem –, Isten nem hív el kevesebb fiatalt?

– Nem rosszabb a helyzet, mint a kommunizmus alatt vagy a török hódoltság után volt Magyarországon. Akkor sokkal kevesebb pap működött a Nagy-Magyarország területén, mint most. Mégis gyümölcsöző lelki és hitélet volt hazánkban. A hivatás titok. Próbálják a pszichológusok megfejteni, hogy valaki hogyan érez hivatást a papságra vagy a szerzetességre. Elárulom. Nem tudják. Azért nem, mert ez Isten örök titka marad az emberi lélekben. Gondoljunk bele, hogy Jézus 12 apostolt választott, ma több mint egy milliárd a katolikus hívők száma a világban. Nekik nem volt okostelefon, laptop vagy fénymásoló a kezükben. Amit magukkal vittek, nem volt más, mint a meggyőződésük a Feltámadt Krisztusban.

Talán nem mutatjuk meg eléggé a fiataloknak ennek a hivatásnak, a szolgálatnak a szépségét és egyben kihívását.

Szent II. János Pál Pápa mondta, hogy a fiatalok azért puhulnak el, mert nem állítunk eléjük kihívásokat, amivel meg tudnak küzdeni. Túlvédjük őket. A papi hívatás egyben kihívás, nem csak erre az életre, de az örökkévalóságra is. Kevesebb intrika, több tett – ahogy Ferenc pápa fogalmazott.

Leendő papok fekszenek arcra borulva az oltár előtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában tartott papszentelési szertartáson 2019. május 12-én. (Fotó: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami)

– Szakterülete a krízislélektan. Pasztorálpszichológusként milyennek látja most a magyarokat? Úgy tűnik, a sokak szerint népünket egyébként is jellemző depresszió most felerősödött a pandémia, az elzártság, a félelem, a szorongás miatt.

– Sajnos a krízis még nem múlt el, hiszen a járvány nem szűnt meg, továbbra is meghatározza az emberek szociális életét. Az aggódás és félelem a szeretteink iránt továbbra is a mindennapok görcsét képezik. Nem beszélve az egymás is körbevevő gyanakvásra, ki volt, ki nem volt koronás, stb… Sajnos a járvány a bizalmatlanságot is erősítette az emberek mindennapi életében. Hiányoznak a szülők és nagyszülők, a technika segítségével talán lehetett telefonon, Skype-on, Messengeren köszönteni őket, de a személyes találkozást nem adják vissza ezek az eszközök. Ennek ellenére látok optimizmust is. Talán már nem vagyunk olyan depressziós nép, mint ahogy ezt elkönyvelték rólunk a régi rendszerben – és ez még a kollektív tudattalanunk részét mindig meghatározza valamilyen mértékben.

Öröm megtapasztalni, hogy nőtt a házassági kedv, a gyermekvállalás, új otthonok épülnek. Hiszem, hogy az ember lelki értelemben is a növekedés útjára lépett.

Ez a járvány rádöbbentett esendőségünkre, de a hit és az ima szerepe is felértékelődött életünkben. A kérdés az lesz, hogy a pandémia után tudunk-e vigaszt adni a gyászolóknak, meghallgatni a szorongó, lelkében továbbra is bezárkózott embert. Ilyen értelemben a lelkigondozásnak nagy szerepe lesz a következő időszakban.

– Milyen hatással lesz a világra a koronavírus? És egyáltalán: mit üzen nekünk?

– Remélem, hogy jobb emberek leszünk, mint a járvány előtt voltunk! Szerintem már olyan apró dolgoknak is tudunk majd örülni, mint az, hogy nem kell maszkot viselni, hogy újból beülhetünk egy kávézóba, kimehetünk focimeccsre, vendégeket hívhatunk vagy újból elmehetünk moziba, színházba. A hétköznapi dolgok újból ünneppé válhatnak az életünkben. Éljünk Evangéliumibb életet az igaz Szeretet útján!

A mesét hallgató gyerek azonosul a főszereplővel – figyelmeztet az LMBTQ-mesekönyvvel kapcsolatban a pasztorálpszichológus

(Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com)