vallásszabadság
- Keresztényüldözés
Burkoltan lehetetlenítették el a kommunisták az evangélikusok elöljáró-választását
Nyíltan ugyan nem tiltja be, de valójában teljesen ellehetetleníti az ország legnagyobb evangéliumi keresztény egyházának elöljáró-választását a vietnámi kommunista kormány.…
- (H)arctér
Halódik a demokrácia a világ két végén – Kínában is tűzzel-vassal küzdenek ellene
A hong kongi rendőrség több mint 50 embert tartóztatott le január 6-án, szerdán, amiért megsértették Kína „nemzetbiztonsági törvényét”. Az ország…
- Keresztényüldözés
Húsz misszionáriust gyilkoltak meg idén – a Vatikán éves jelentése
Évről évre gyászosabbak a jelentések, melyek számai mögött felfoghatatlan tragédiák állnak. Az Agenzia Fides év végi jelentése egy igen szűk csoportot vizsgált,…
- Keresztényüldözés
Reméljük, hogy Biden számára is fontosak az alapvető emberi jogok
A héten az elektori kollégium bejelentette, hogy Joe Biden a hivatalos győztese a 2020-as amerikai elnöki választásoknak. Ahogy az adminisztráció…
- Keresztényüldözés
Amerikai keresztények kérik: kezeljék a templomokat is úgy, mint az üzleteket!
Néhány amerikai államban a koronavírus terjedését lassítani hivatott korlátozásoknak a templomok fokozottan ki vannak téve. A kérdés jogos: amíg az…
- Keresztényüldözés
Tömegesen zárják be a templomokat Indonéziában – és nem a Covid miatt
Az elmúlt három évben több mint 20 templomot és imahelyet zártak be vagy romboltak le Indonéziában – közölte az ország…
- Vélemény
Kaphatna-e Buttiglione Szaharov-díjat?
Most egy pillanatra úgy tűnt, közeledünk a nagy fordulathoz. Történt ugyanis, hogy a 2020. évi jelölési folyamatban a három nagy…
- Keresztényüldözés
Nyílt levél Algériának: Nyissák meg a templomokat!
Az International Christian Concern nyílt levélben szólította fel Abdelmadjid Tebboune algériai elnököt, hogy a vallásszabadság érvényesítése jegyében nyissák meg az országszerte bezárt…
- Keresztényüldözés
Sok kárt okoz az új indiai tanterv
India 35 tagállamból áll és kicsit hasonlóképpen, mint Amerika egyes államai, ezek is rendelkeznek bizonyos döntési és kormányzati szabadsággal. A…
- Keresztényüldözés
Indonéziában megtárgyalják: van-e nálunk vallásszabadság?
Az Indonéz Köztársaság kormánya száz fős delegációt hívott össze különböző vallások képviselőiből, hogy az országuk vallásszabadsága körül felmerülő kérdéseket megtárgyalják,…