A magyar püspököt az úr legkifogástalanabb szolgájának nevezte II. János Pál pápa

Százhuszonöt éve, 1896. augusztus 28-án született Márton Áron, Erdély római katolikus püspöke, a kisebbségi jogok és a vallásszabadság kérlelhetetlen szószólója, aki következetesen kiállt minden diktatúra ellen.

Egy székely földműves család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot a Hargita megyei Csíkszentdomokoson (ma Sandominic, Románia). Gyulafehérváron érettségizett 1915-ben, három nappal később megkapta katonai behívóját. Az I. világháború alatt hadnagyként szolgált Doberdónál és az Ojtozi-szorosban, és háromszor sebesült meg.

Leszerelése után volt földműves és tisztviselő, 1920-ban jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1924-ben szentelték pappá, ezután káplán, hittantanár, 1930-tól udvari káplán és püspöki levéltáros, 1932-től püspöki titkár volt. 1934-ben az Erélyi Római Katolikus Népszövetség ügyvezető igazgatója lett, alapítója és szerkesztője volt az Erdélyi Iskola című nevelésügyi folyóiratnak, jelentős szerepet töltött be az egyházi kereteken túllépő népművelői rendszer megalapozásában. 1937-től címzetes kanonok, 1938-tól kolozsvári plébános volt.

XI. Piusz pápa 1938 decemberében nevezte ki a történelmi Erdély területét magába foglaló gyulafehérvári egyházmegye püspökének.

Jelszavának, amelyhez egész életében hű maradt, ezt választotta: „Non recuso laborem – Nem riadok vissza a munkától”.

A következő nehéz évtizedekben az általa vezetett egyház biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak. Márton Áron karizmatikus személyiség volt, szavaiból, tetteiből belső erő, sziklaszilárd hitbeli meggyőződés áradt.
Amikor az Észak-Erdélyt Magyarországnak ideiglenesen visszajuttató 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés kettészakította egyházmegyéjét, ő Romániában, Gyulafehérváron maradt, nem hagyva el ott rekedt híveit.

1944 májusában felemelte szavát a magyarországi zsidóság deportálása ellen, miként a háború után a romániai magyar kisebbség jogaiért is.

Erélyesen tiltakozott akkor is, amikor 1948-ban a kommunista bukaresti kormány felmondta a Vatikánnal kötött konkordátumot, majd államosította az egyházi iskolákat. A katolikus vallási vezetők nem voltak hajlandók elfogadni a román kommunista hatóságok által diktált, a vallásszabadságot sértő és a gyakorlatban a Rómától való elszakadást előíró működési szabályzatot, a katolikus egyház így jogon kívüli helyzetbe került. Márton Áron ellen – aki semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó, nehogy azt a benyomást keltse, mintha az országban vallásszabadság lenne – hecckampány indult, nyílt támadások érték, megfigyelés alá helyezték.

A püspököt, akinek beszédét az 1949-es csíksomlyói búcsún százezrek hallgatták, néhány héttel később, június 21-én letartóztatták.

Elterjedt halálhíre, hollétéről még a Vatikánban sem tudtak, de a pápa címzetes érsekké nevezte ki. Koncepciós perét csak 1951-ben tárgyalta a bukaresti hadbíróság, s hazaárulás vádjával tíz év szigorított fegyházra és életfogytiglani kényszermunkára ítélték. A külföld felé kedvezőbb kép kialakítására törekvő román kormány 1955-ben szabadlábra helyezte a püspököt, aki átvehette egyházmegyéje vezetését. A zaklatások, fenyegetések, megfélemlítések azonban nem szűntek meg, és 1957-ben tíz évre házi őrizetbe helyezték. A püspöki palotából csak a székesegyházba mehetett, de látogatókat fogadhatott, papokat szentelhetett.

A nyomás enyhülésével 1969-ben elutazhatott a vatikáni püspöki szinódusra, 1971-ben fogadta VI. Pál pápa.

Az idős, betegséggel küszködő főpap, aki püspöksége idején szinte mindvégig fogoly volt (a bécsi döntés után Gyulafehérvár, a kommunista hatalom berendezkedése után a börtön, majd egy évtizedig püspöki rezidenciájának rabja), polgárjogainak visszaadása után immár saját testi gyengeségének lett foglya. 1976-tól több alkalommal felajánlotta lemondását a Vatikánnak, ezt 1980. április 2-án fogadta el II. János Pál pápa, aki „az úr legteljesebb, legkifogástalanabb szolgájának” nevezte őt. Márton Áron fél évvel később, 1980. szeptember 29-én hunyt el veserákban, temetésén így méltatták:

„Üstökösként járt elöl, hogy az Isten és hit megbecsülése által érzékennyé tegye a népeket az igazságra, az élet értékének felfogására és megbecsülésére”.

Holttestét a gyulafehérvári püspöki székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra. Hamvait 2016-ban, a születésének 120. évfordulóján meghirdetett Márton Áron-emlékévben a székesegyház déli mellékkápolnájában található kőszarkofágba helyezték át, hogy bárki leróhassa előtte kegyeletét és imádkozhasson folyamatban lévő boldoggá, majd szentté avatásáért.

A püspököt 1999-ben a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet a Világ igaza címmel tüntette ki, ez volt az első alkalom, hogy a kitüntetést nem tettekért, a holokauszt idején az üldözöttek cselekvő mentéséért, hanem erkölcsi kiállásért, szavainak erejéért ítélték oda.

Márton Áron emlékét Erdélyben és Magyarországon is számos helyen őrzik, iskolákat, intézményeket, utcákat, egyesületeket neveztek el róla, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik szakkollégiuma is nevét viseli. Első szobrát 1995-ben Székelyudvarhelyen avatták fel. Szülőfalujában, Csíkszentdomokoson található 2018-ban felújított emlékmúzeuma, a gyulafehérvári püspöki palotában látható emlékszobája, szellemi hagyatékát 2005-2014 között adták ki. Életéről több dokumentumfilm készült. A 2019-ben megjelent (Le)hallgatásra ítélve című könyv azokat a dokumentumokat tartalmazza, amelyet a kommunista titkosrendőrség, a Securitate a püspök dolgozószobájának lehallgatása során készített 1957-1960 között. A 80 ezer oldal terjedelmű anyag részletes és hiteles képet rajzol a püspök alakjáról, megmutatja, mit jelentett pengeélen táncolni egy roppant nehéz történelmi korban.

 

(Forrás: MTI)

Kiemelt képünkön Márton Áron püspököt ábrázoló üvegfestmény látható a marosvásárhelyi Szent Imre-templomban 2020. november 5-én. Ezen a napon a püspök halálának 40. évfordulója alkalmából készült üvegfestményt megáldották a Szent Imre-búcsún a templomban. MTI/Kiss Gábor

Iratkozzon fel hírlevelünkre!