erdélyi magyarság
- Vélemény
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!
Ötödik napja járjuk Erdély, Székelyföld vidékét a Vasárnap.hu szerkesztőségének kilenc fős küldöttségével. Eljutottunk Kolozsvárra, Sepsibükszádra, Kézdivásárhelyre, Sepsiszentgyörgyre, Árkosra, találkoztunk újságíró…
- (H)arctér
EU ide, EU oda: Ceaușescu a sírjából is parancsol
1984-85-ben, illetve 1988-89-ben Románia minden idegen és román háborús emlékművét nyilvántartásba vették. Erre azt követően került sor, hogy az 1980-as…
- Vélemény
Románok, ti nem ilyenek vagytok
Nem tudjátok, mit cselekedtek – írja a Bayer Zsolt a románokhoz intézett, de minden magyarnak is szánt, üzenet értékű írásában.…
- (H)arctér
Vatikán: Nem a múltat kell emlegetni, hanem a jövőt
A gyulafehérvári érsek a Romkat.ro-nak elmondta, eredetileg egy hosszabb köszöntőbeszéddel készült Ferenc pápa számára, amelyet hónapokkal korábban ellenőrzött a Szentszék.…
- (H)arctér
Ferenc pápa sebeket akar gyógyítani Csíksomlyón
A Székelyhon.ro portálon megjelent interjúban Csiszár Klára kiemeli, hogy Ferenc pápa mindig a peremvidékeket látogatja meg utazásai során. Ezért nem…
- (H)arctér
Összefognak az erdélyi magyar pártok a nemzeti régiók polgári kezdeményezés sikeréért
Erről Izsák Balázs SZNT-elnök, Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke…
- Vélemény
Sógor Csaba: Románia nem jogállam
Úgy gondolom, hogy a legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat, minden lehetőséget kihasználtam, hogy megismertessük közösségünket és törekvéseinket. Nem csupán…
- Vélemény
Balogh Levente: Magyarellenesség és közérdek
A román ügyészség szerint bárki nyugodtan gyújtogathat magyar zászlókat, azzal nem érdemes foglalkozni, mivel nem számít közösség elleni izgatásnak. Így…
- Vélemény
A piros-fehér-zöld zászló nem egy idegen hatalom lobogója!
Nem meglepő módon a romániai nacionalista pártok magyarellenes bejelentéseiket éppen a nemzeti ünnepünkre időzítették. Még a legkisebb ellenséges politikai csoportosulások…
