Ferenc pápa sebeket akar gyógyítani Csíksomlyón

Bátorítani és buzdítani érkezik Ferenc pápa Csíksomlyóra június elsején, hogy hittel építsünk szebb jövőt – fogalmazott Csiszár Klára pasztorálteológus, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának adjunktusa, aki szerint csak rajtunk áll, hogyan fogadjuk be a szentatya nekünk szóló, sebeket gyógyítani akaró üzenetét.

A Székelyhon.ro portálon megjelent interjúban Csiszár Klára kiemeli, hogy Ferenc pápa mindig a peremvidékeket látogatja meg utazásai során. Ezért nem véletlen, hogy Csíksomlyóra is ellátogat. Arra akar buzdítani bennünket, hogy merjünk a jövőbe nézni, s hogy lendülettel, hittel építsünk egy szebb és jobb jövőt magunknak és mindazoknak, akik ránk vannak bízva – mondta.

Nagy jelentősége lesz a pápai homíliának, amely egyenesen az erdélyi magyarságra szabott üzenetet rejt majd a teológus szerint, aki

a látogatás a kisebbségben lévők melletti kiállásként értelmezi.

Ferenc pápa szeretetről, békéről és irgalmasságról szóló üzenetét egyfajta gyógyító balzsamként fogadjuk be szívünkbe! Oda fogadjuk be, ahol leginkább rászorulunk a gyógyulásra, ahol leginkább érezzük, hogy csődöt mondunk, nem tudunk egyről a kettőre jutni, oda, ahol saját határainkba ütközünk. A pápa szavai ugyanis a vigasztalás szavai lesznek – buzdít Csiszár Klára.

Balázsfalvi útja is jelzésértékű: azok mellett is ki akar állni, akik a kommunizmusban görög katolikusként kisebbségben éltek, szenvedtek. Oda akar menni, ahol az élet és a hit nagyon sok kitartást, sőt vértanúságot követelt – magyarázta.

Szenvedéseinkkel tisztában van a pápa, de nem azt akarja, hogy ebben a szenvedésben megmaradjunk, hanem azt, hogy ebből jövő fakadjon, olyan jövő, amelyben mindenki jobban érzi magát – fogalmazott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának adjunktusa, hozzátéve:

Jézus Krisztus soha nem a megosztás híve – mindig hidakat akar építeni általunk.

Forrás: Székelyhon.ro; Fotó: MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre