Indonéziában megtiltották egy keresztény templom megépítését A tiltás szembemegy az indonéz alkotmánnyal, valamint az ország és a jelenlegi kormány filozófiájával.
A háború kitörése óta először találkozott egymással az amerikai és orosz külügyminiszter Rövid megbeszélést folytatott Blinken és Lavrov a G20 újdelhi csúcstalálkozóján.
Az amerikai külügyminiszter nem akar találkozni kínai és orosz kollégáival Blinken és Lavrov 2022 januárjában, néhány héttel az ukrajnai háború kezdete előtt egyeztetett utoljára személyesen.
Ezeket az országokat sújtják leginkább a földrengések 1990 óta 58 földrengést regisztráltak Törökország területén.
XVI. Benedek kívánsága volt, hogy Joe Biden ne vegyen részt a temetésén Az Egyesült Államokat a szentszéki nagykövete, Joe Donelly képviselte.
Bogár László: Ukrajna megszűnhet létezni "Ugyanaz ismétlődik meg, mint az első és második világháborúban."
Az energiaválság példátlan lendületet adott a megújuló energiaforrásoknak Nemzetközi energiaügynökség: 2025-ig a nap- és a szélenergia az elektromosság elsődleges forrásává válik.
Joe Biden jelezte „erős szándékát”, hogy újrainduljon az elnöki pozícióért Az amerikai demokraták teljesen átalakítják az elnökjelölési folyamatot.