Indonéziában megtiltották egy keresztény templom megépítését 

Indonézia északkeleti részén, Borneó szigetének egyik falujában a muszlimok megtiltották egy helyi keresztény egyháznak, hogy templomot építsen – közölte a Christian Post. 

A helyi vezetők egy február 28-ai levélben kijelentették, hogy a keresztény egyház tervezett építkezése ellentétes az állami előírásokkal, ugyanis a területen túlnyomó részt muszlimok élnek. 

Az Indonéz Keresztény Diákmozgalom VI. régióbeli tagozatának koordinátora azt mondta, hogy a tiltás szembemegy az indonéz alkotmánnyal és az ország filozófiájával, valamint a kormánynak az Indonézia különböző népei számára egységet és társadalmi igazságosságot célzó politikájával.

„Az állam garantálja az istentisztelethez és a vallásszabadsághoz való jogot minden ember számára. Ahelyett, hogy elutasítanánk a Mawar Sharon Egyház (GMS) istentiszteleteit, aminek nem szabad megtörténnie, tolerálnunk kell egymást és meg kell őriznünk a sokszínűséget” – jelentette ki   

A GMS arra ösztönözte Észak-Kalimantan és Tarakan város vezetését, valamint a Vallásügyi Minisztériumot és a különböző állami hivatalokat, hogy teljeskörűen védjék a bejegyzett egyház tevékenységét.

A címlapkép illusztráció. Forrása: Unsplash

Iratkozzon fel hírlevelünkre