Gyerekek randalíroztak a kolozsvári Szent Mihály-templomban húsvéthétfőn A három, 11 és 12 év közötti gyerek a keresztelőmedence rézfedelével távozott a helyszínről.
Nem imádkozni ment, Szűz Mária szobrot lopott egy VI. kerületi templomból A feltételezett elkövetőről felvétel készült.
Indonéziában megtiltották egy keresztény templom megépítését A tiltás szembemegy az indonéz alkotmánnyal, valamint az ország és a jelenlegi kormány filozófiájával.
Közel 500 templomot és vallási épületet romboltak le eddig az orosz-ukrán háborúban A legtöbb támadás az evangéliumi egyházak intézményeit érte.
Korhű másolatokkal pótolják a párizsi Saint-Denis-bazilika üvegablakait A több mint 780,3 millió forintba kerülő munkálatokra közel huszonöt éve készülnek.
Tizenhat millió nő hagyta el az egyházakat az elmúlt 10 évben Az okok között szerepel a túlterheltség, a stressz és a kevés szabadidő is.
Vitályos Eszter: együtt voltunk, éreztük a testvériségünket és a közösségünket A parlamenti államtitkár Nagydoboson járt.