Ezeket az országokat sújtják leginkább a földrengések

Átlépte a négyezret a Törökországot és Szíriát sújtó hétfői földrengés halálos áldozatainak száma. Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek. A katasztrófa okán megnéztük, hogy mely országokban történt az utóbbi időben a legtöbb földrengés.

A National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) adataiból kiderül, hogy a mostani földrengés az elmúlt száz év egyik legerősebbje volt a világ egyik legaktívabb földmozgásos zónájában. Csak 1990 óta 58 földrengést regisztráltak Törökország területén, amelyek az eurázsiai és afrikai elsődleges tektonikus lemezek mozgásaiból adódnak. Az 58 földrengésből négy volt a Richter-skála szerinti 7-es értékű, vagy a feletti. Az ilyen erősségű földrengések súlyos károkat okoznak, házak és hidak összeomlását eredményezik és utak, vasúti sínek deformációját akár az epicentrumtól 100 km-es távolságban is.

Törökország szomszédja, Irán az elmúlt három évtizedben a legtöbb földrengést elszenvedő országok közé tartozik. 1990 és 2022 között 108 földrengést regisztráltak az ország területén. Ebben az időszakban a legtöbb földrengés Kína területén volt, szám szerint 182. Indonéziában 161, Japánban pedig 94 földrengést regisztráltak. Bár a földrengések leginkább az ázsiai országokat sújtják, Olaszország a 23 regisztrált földrengésével Európa egyik legveszélyeztetettebb része.

(Forrás: NOAA)

Címlapképen: Túlélők után kutatnak egy összeomlott épület törmeléke közt a délkelet-törökországi Diyarbakir nagyvárosban 2023. február 6-án, miután hajnalban több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét. Fotó: MTI/EPA/Deniz Tekin

Iratkozzon fel hírlevelünkre