Hölvényi György: Az Európát megosztó ügyek rendezése nem megy a vallási vezetők nélkül Az Iszlám Állam támadása mérföldkövet jelentett egész Európa biztonságának szempontjából
Lázadás a Vatikán ellen: az osztrák papok mégis megáldanák a melegházasságot Szerintük a szerelemben összekapcsolódott homoszexuális párok is tudják ünnepelni Isten áldását az egyházban.
Temesvár vesztegzár alatt marad Iohannis cáfolta, hogy Románia orosz vagy kínai vakcinát is próbálna beszerezni.
„Feltárni az igazat, igazságot tenni és gyógyítani” A Krisztus Legionáriusai Kongregáció feltárta a kiskorúak elleni visszaéléseket.
Keresztény szervezetek összefogásával jelent meg az interaktív biblia A díjnyertes kötet a bibliatanulmányozás új dimenzióját nyithatja meg a fiatalok előtt.
Már ötszáz önkéntes jelentkezett kórházi munkára Gyógyszerészek, diplomás ápolók és egészségügyi tanulók jelentkezését is várják.
Egyre súlyosabb a járványhelyzet Elhunyt 249 beteg, 7587-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon.