Lázadás a Vatikán ellen: az osztrák papok mégis megáldanák a melegházasságot

Szembeszállva a Vatikán akaratával, néhány európai katolikus pap azt közölte: továbbra is megáldanák a melegpárok házasságkötését – adta hírül a Christianpost.com.

A múlt héten jelentette be a Vatikán, hogy a katolikus egyház nem áldhatja meg a bűnös kapcsolatokat. A 350 tagot számláló Osztrák Papok Kezdeményezése nevű szervezet, amely korábban is támogatta a melegházasságok megáldását, kiadott egy nyilatkozatot, amelyben kiemelték, hogy nem fognak engedelmeskedni a Vatikán legutóbbi rendeletének. Mint arról mi is beszámoltunk, az ausztriai Hard egyházközsége mindezt azzal is megfejelte, hogy a tolerancia jeleként kitűzte a szivárványos zászlót a temploma előtt.

Fotó: Eva Hammerer/Facebook

A közleményben visszaesésnek nevezték a döntést, és megjegyezték, azt remélték, ezeken már sikerült túllépniük Ferenc pápa vezetése alatt. „Szolidaritásképp nem fogunk visszautasítani egyetlenegy szerelmes párt sem, akik szeretnék élvezni a mindennapjukban megtapasztalt isteni áldást egyházi esküvő keretein belül” – szögezték le. A közleményt jegyző  osztrák papok úgy vélik ugyanis, hogy

az azonos nemű párok ugyanolyan szeretetteljes kapcsolatban élhetnek, mint a heteroszexuálisok.

Szerintük az élet már rég bebizonyította: ezek a szerelemben összekapcsolódott homoszexuális párok is igazán tudják ünnepelni Isten áldását az egyházban. „A korszerű teológia pedig el is fogadta ezt a szokást” – tették hozzá.

A Vatikán azonban azon a véleményen van, hogy nem szabad az olyan kapcsolatokat megáldani, amelyek során házasság előtt éltek nemi életet az érintettek. Ez pedig vonatkozik az melegpárok élettársi kapcsolatára is. „Az ilyen kapcsolatokban a pozitívumok jelenléte, amelyeket értékelünk, nem igazolhatják az ilyen szövetségeket, és nem jogosíthatja fel azokat az egyházi áldásra, mivel ezek a pozitívumok egy olyan kapcsolaton belül léteznek, amelyek alapból nem egyeztethetők össze a Teremtő tervével” – olvasható a Vatikán nyilatkozatában.

Bill Donohue, az Egyesült Államok legnagyobb emberi jogokkal foglalkozó katolikus szervezete, a Katolikus Liga elnöke azt nyilatkozta: „Az egyház soha nem fogja megáldani az együttélést. És ez nem csak a homoszexuálisokra vonatkozik. Férfiak és nők is élnek együtt házasságon kívül, és ezt az egyház nem ismeri el. Ez nem csak a homoszexuálisokról szól, bár ők erőltetik ezt a témát leginkább. De ez minden házasságon kívüli együttélés formájára vonatkozik.”

LMBTQ-zászlót tűztek ki egy templom elé Vorarlbergben – később felgyújtották

Vatikán: Az egyház nem áldhatja meg az azonos nemű párokat

Forrás: Christianpost.com, Hitrádió.hu

(Kiemelt képünkön: Ferenc pápa húsvétvasárnapi misét pontifikál a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2020. április 12-én. A koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett kijárási korlátozások miatt a misét zárt ajtók mögött tartják. Fotó: MTI/EPA/ANSA/AFP pool/Andreas Sola)

Iratkozzon fel hírlevelünkre