Miután a kommunisták 1965-ben felrobbantották a Nemzeti Színház épületét, pár évtized múltán előbb a művészek kezdeményezésére (Gobbi Hilda emlékezetes felajánlása nyomán), majd a politika által is vállaltan folytonosan napirenden volt egy új Nemzeti megépítése. A sok hamvába holt terv és ígéret után végül az Orbán kormány építtette és adta át a baloldal által természetesen vehemensen támadott (a tervezőt még a kamarából is kizáratták) színházat 2002-ben a Duna parton.

A korábbi ellenzők aztán a kormányváltást követően szemrebbenés nélkül vették birtokba, előbb Jordán Tamás majd Alföldi Róbert igazgatása alatt, tartalmilag is saját képükre formálva a teátrumot. Alföldi kis híján még a román nemzeti ünnepre (Erdély elrablása) is kölcsön adta a megszállóknak. Szerencsére 2010-ben visszatértek a hatalomba az építtetők, és – mandátuma lejártával – nem hagyták birtokon belül Alföldit.

A „Nemzet színésze” címet is az első Orbán kormány találta ki, az erre méltó tucatnyi művész kijelölésével. Idővel azonban ez is lassacskán átcsusszant a másik térfélre, egyre inkább balos-ellenzéki-nemzetietlen aktivisták terepévé vált; Jordán Tamás, Molnár Piroska, Udvaros Dorottya nem is titkolva politikai szimpátiáját rendszeresen nyilvánul meg a négyszer kétharmados támogatást kapó kormány ellen. A rendszerváltáskor még a televízió előtti nagy tüntetés arcaként, egyfajta integráló személyiségként fellépő Cserhalmi György is mind nehezebben rejti véka alá ellenérzéseit a példátlanul erős demokratikus felhatalmazással bíró kabinettel szemben. Cserhalmi valahogy belecsöppent a rendszerváltó ellenzéki szerepébe, pedig túl azon, hogy az Ötödik pecsétben egy megkínzott kommunista szerepében Őze Lajos megpofozta, leginkább arról volt emlékezetes, hogy az ismert színészek közül talán elsőként feltűnt egy bank reklámjában. Néhány napja indokolatlan, a nemzet színészéhez méltatlan trágársággal, most pedig ismét nyílt, fenyegetést sem nélkülöző politikai állásfoglalással vétette észre magát, bírálatát a Nemzeti Színház igazgatójának címezve: „Aki pedig irigyli tőlünk azt a pici szabadságot is, hogy tizenegyen dönthetünk a tizenkettedikről, annak az órája rossz irányba ketyeg.  Már ameddig ketyeg.”

Történt ugyanis, hogy a – sajnos, mind gyakrabban, ezúttal valóban egy vitathatatlan ikon, Tordy Géza halála után – megürülő tizenkettedik helyre a korábbi balos tüntetések moderátorát, arcát, a balliberális oldal iránti szimpátiáját mindig nyíltan vállaló (annak idején, Nahlik Gábor elleni tiltakozásképpen másokkal együtt önmagát a tévéből letiltató) Kulka Jánost választották.

Kulka kiváló színész, ezt senki sem vitatja, bár aligha dobban meg a szíve a „nemzet” szóra. Sokaknak máig ő a Szomszédok Magenheim doktora, és bár kétség kívül azon kevesek egyike, akik abból a borzalmas, igénytelenül didaktikus, rosszul megírt, elmondhatatlan dialógusokat tartalmazó produkcióból is ki tudtak valamit hozni, de azért művészileg inkább szégyellnivaló, mint dicsőség.

hirdetés

A hírt a szokástól eltérően nem Vidnyánszky Attila közölte a díjazottal, hanem Molnár Piroskát kérte meg rá; az ezt firtató RTL Klubnak pedig nem nyilatkozott. A hivatkozás szerint családi elfoglaltsága volt, de nem rugaszkodunk el valószínűleg a valóságtól, ha a háttérben politikai okokat vélelmezhetünk, amik néhány napja Udvaros Dorottya kapcsán már előkerültek.

A “Nemzet színésze” kérdése nem csak a szűk szakma belügye. Ez nem elsősorban konkrét teljesítményt jutalmaz; nem Oscar-díj, hanem küldetés. A felfoghatatlan mélységű magyar kultúra, a mindannyiunk identitására ható csodálatos magyar irodalom és a két évszázados magyar színjátszás valamennyiünket érintő ügye. Hogy ki a legjobb lakatos, érsebész vagy szoftverfejlesztő, azt a szakmán kívül valószínűleg senki sem tudja megítélni. Ez azonban más.

Magyarországon a művész (színész, író) szerepe más, több, mint egyszerűen a kultúra tolmácsolása. Dérynének a magyar nyelvért folytatott küzdelme, Sinkovits 56-os szavalata, Latinovits megalkuvást nem ismerő személyisége magukban hordozzák a címet. Még Petőfi is volt (állítólag elég rossz) színész, mégis inkább volt a „nemzet színésze”, mint Udvaros Dorottya vagy akár Kulka.

Az eredeti névsorban olyan gigászokkal találkozhattunk, mint Agárdy Gábor, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Máthé Erzsi, Sinkovits Imre, Törőcsik Mari. Kegyeleti okokból nem tenném melléjük a jelenlegi névsort, az interneten visszakereshető. Míg Sinkovits az MDF, Darvas Iván pedig az SZDSZ emblematikus figurája volt (mindketten antikommunisták), művészi és emberi minőségük okán joggal lehettek a nemzet színészei.

Jellemző, hogy Pécsi Ildikó többször sérelmezte, hogy állítólag ő azért nem kaphatta meg a címet, mert Törőcsik Mari megakadályozta; Törőcsik akkor neheztelt meg rá, amikor Pécsi 1994-ben az MSZP színeiben parlamenti képviselő lett a pufajkás Horn kormányának támogatójaként. Az, hogy Pécsi Ildikó nem értette, ez miért megbocsáthatatlan, az egyben azt is megindokolja, miért nem volt méltó a titulusra.

Ezzel együtt, mivel a tagok maguk közül választják az újat, idővel egyrészt a középszer érvényesül (aki mindenkinek megfelel, vagy legalábbis nagyon nem ellenzi senki), másfelől nem a „nemzet”, hanem egy brancs színészei lesznek. (Ez, minden sértődést kerülendő, általános érvényű. Ritkán van egy közösségben elég bölcsesség, belátás és önfeladás ahhoz, hogy – ha megtehetik – egy ne közülük valót válasszanak.)

A kezdetben színvonalas, sokakat érdeklő Eurovíziós Dalfesztivál mára teljesen az LMBTQ lobbi seregszemléje lett. Ezúttal éppen egy nembináris énekessel nyerették meg. Mi már néhány éve (noha egészen kiváló előadóink színvonalas produkciókkal mutatkozhattak be a programban) kivonultunk belőle, látva, merre tart. Nem lenne jó, ha a „Nemzet színész”-ére is rá kellene legyintenünk, hogy ez már nem a mi dolgunk. De azért csakugyan furcsa, hogy Mécs Károly, Balázs Péter, Eperjes Károly, Béres Ilona vagy akár Huszti Péter miért hiányzik a névsorból?

Címlapkép forrása: Hoppá Színház