Pengető
-
Ákos Jerikó című új dala küzdelemre szólít fel
A dal alapjául szolgáló történetben a választott nép fiai szembetalálják magukat a bevehetetlennek tűnő Jerikó városával. Isten azonban Izrael bizalmát…
-
Szikora Robi elkergetné a farkasokat a Facebookról
Barátainak, követőinek és rajongóinak címzett üzenetében a popsztár rögtön egy tűpontos korrajzot tár elénk. Mint írja: „Azt az időszakot éljük,…
-
Csak róla szól – a megújult „Ez az a nap” Rádió már elérhető a Pengető oldalán!
A kilenc műsorsávra felosztott tartalom bőségesen ellátja mindazokat, akiknek közel áll a szívükhöz a könnyűzenei istendicséret. Közvetlenül a nap kezdetén,…
-
Sikeres sztárok a keresztény könnyűzenében
Amikor egy keresztény előadó alkot, elsősorban nem az jár a fejében, hogy emberi elismertségére tegyen szert. Mondhatnánk, hogy felettébb flegma…
-
A védőoltást az Úristen ajándékának tartom – Sillye Jenő a Vasárnapnak
„Nagyon hiányzik, hogy végre elmehessünk a szentmisére, vihessem a gitáromat és énekeljek a Jóistennek!” – fogalmazott Sillye Jenő dalszerző, a…
-
Az EDDA billentyűse Istenben bízik
Az EDDA billentyűsét egy újfajta eljárással gyógyították. A művelet nem volt veszélytelen, ugyanis a zenész tüdőembóliával már korábban is kórházba…
-
Eric Clapton gyönyörű száma a Szűzanyához
A korai neveltetéséből fakadó identitászavarral küzdő előadó élete nem indult egyszerűen. Eric az anyja és egy kanadai katona rövid kapcsolatából…
-
Elindult a nevezés az idei Szikra-díjra
2021. március 31-ig van lehetőségük jelentkezni a Szikra-díj hat kategóriájában mindazoknak a keresztény értékrendet valló magyar előadóknak, akik a keresztény…
-
Szilas Imre: Amerikában már kommunizmusról beszélnek, mi Istenben bízunk
A Capitoliumnál történt eseményekről értesülve megkértük a hazai keresztény könnyűzene történetének egyik első, kiemelkedő személyiségét, hogy számoljon be az Amerikában…
-
Zach Williams Jézus jelenlétéről énekel
„Jézus mindig ott volt mellettem. Akkor is, amikor a saját, magányos útjaimat jártam, de akkor is, amikor álltam vagy éppen…