NapiPápa
-
#NapiPápa: A kereszténység és az iszlám közös missziója egy jobb világért
„Az Emberi Testvériség dokumentuma a Világbékéért és az Együttélésért” – ezt a címet viseli az a nyilatkozat, amelyet február 4-én…
-
#NapiPápa: a rossz időkben is emlékezzünk a jóra!
A pápa Szent Pálnak a zsidókhoz írt levelét is felidézte, amely az üldözés sötét korszkában íródott. A pápa úgy fogalmazott,…
-
#NapiPápa: Házas hittérítők, avagy miért fontos a jó házasság?
A pápa úgy fogalmazott: a jó házasság két legfontosabb gyümölcse az „egymáshoz való hűség és az összetartozás”, amelyek egyúttal Krisztus egyházának is fontos sarokköveit képezik. …
-
#NapiPápa: A szexualitás nem ördögtől való
Az egyházfő szokása szerint a külföldi látogatásáról visszatérő repülőúton az őt kísérő sajtó képviselőinek szabadon feltett kérdéseire válaszolt. A pápa…
-
#NapiPápa: A kisember is sokat tehet a kereszténységért
Ferenc pápa miséjében azt hangsúlyozta, hogy az emberiség megváltását egy fiatal názáreti lány „igenje” tette lehetővé, aki elfogadta az Isten…
-
#NapiPápa: „Gyógymódok” kimerültség ellen
Ferenc pápa szerint a kimerültségnek változatos okai vannak: a hosszú, munkával töltött órák, a személyes kapcsolatokban való csalódáson át és…
-
#NapiPápa: Sokan válnak napjainkban a „szociális média remetéivé”
A pápa azt a korábban megfogalmazott gondolatát hangsúlyozta ismét, amely szerint az internet és a közösségi média fontos erőforrásokat jelentenek…
-
#NapiPápa: Miként lehet valóban keresztényi életet élni?
Hétfői miséje során a Szentatya kiemelte: sokan önmagukat katolikus hívőként határozzák meg, valójában azonban mégsem a keresztény értékeknek és a…
-
#NapiPápa: Imádkozni okostelefonnal? Mostmár lehetséges!
Ferenc pápa szokásos vasárnap déli beszédét mondta, amikor egy pap táblagépet nyújtott felé. Az egyházfő néhány klikkeléssel megnyitotta a saját…
-
#NapiPápa: Úgy szóljunk Istenhez, mint ahogy egy gyermek szokott atyjához
Isten sosem veszít minket szem elől és hibáink ellenére is feltételek nélkül szeret minket – fogalmazta meg a Szentatya. Isten…