- Pengető
Andrea Bocelli a kislányával közösen énekli a Hallelujah-t
„Aha! A gitárt hoztad ide nekem. Jól behangoltad? Énekeljünk egy dalt közösen? No, akkor csücsüljünk le ide!” – kezdi viccesen…
- Pengető
A „legdicsőítőbb” mondatok 2020-ból
Írd meg a leggyönyörűbb dallamot, ami csak létezhet, amelyet egyébként Istentől kapsz! (Szilas Imre) A dicsőítés során nem kell új…
- Pengető
Martin Smith: Mindig van, amiért hálásak lehetünk Istennek
A rock stílusában előadott dal Ezekiel bibliai látomására épít, amelyben a próféta egy nagy síkságon, mindenfelé csak kiszáradt csontokat lát.…
- (H)arctér
A ma este feltűnő betlehemi csillag üzenetét nekünk kell megérteni
Amint egy bibliai „csodás jelenségről” kiderül, hogy talán nem is annyira csodás, mert létezik rá tudományos magyarázat, egyesek máris az…
- Pengető
Születésnapi tortát adunk Jézusnak
Jézus megszületett Betlehemben. Az Ige testté, az Isten emberré lett. A Megváltó ma is meglátogatna bennünket – hiszen jelen akar…
- Pengető
Az esztergomi kispapok karácsonyi üdvözletet küldtek nekünk
A papnövendékekkel kapcsolatban általában egy olyan kép él bennünk, amelyben ők a szeminárium elzárt magányában „képződnek”, érlelődnek, hogy egyszer majd…
- Spiritusz
Brenner Jánoson a kommunisták 32 késszúrást ejtettek, és még ez sem volt elég nekik
János atya épp az Oltáriszentséget vitte egy állítólagos haldoklóhoz, amikor a gyilkosság történt. Egy pillanatig sem hezitált – ízig-vérig pap…
- Pengető
Izrael miniszterelnöke az X-Faktor egyik nyertesével énekel
A huszonhat éves énekesnő és a miniszterelnök közös előadása különleges erőt sugároz. A generációk kölcsönös tiszteletének és az idősek iránti…
- Pengető
Pintér Béla már hozzájutott a különleges vakcinához!
…ó, ió, ció, injekció! Hurrá! Itt van, megjött végre! Komolyan mondom, már minden bajom volt. Egy ideje már számoltam a…
