A kereszténység keretei között a „haladás” fogalma értelmezhetetlen. Krisztus ígérete a menyországról szól, aminek nincsenek fokozatai. A földi élet pedig mindenféleképpen csak zarándokút, átmeneti, teljesen lényegtelen, milyen technikai-politikai-gazdasági viszonyok között történik. A középkori sárkunyhóból üdvösségre jutó pontosan ugyanoda kerül, mint aki a huszonegyedik század high-tech világából boldogul meg.

Ezért bármilyen, a társadalomban előre lépésnek, haladónak minősített változás a transzcendens felől nézve érdektelen. A modern mint pozitív jelző (modern ember, modern nő) tehát egy olyan materialista szemléletet tükröz, amelyik úgy képzeli, hogy a földi életben van egyfajta (pozitív) fejlődés, és emiatt magasabb rendű a jelenlegi a múltbelinél.

Ennek teljesen téves kivetülése például az, amikor a köztársasági államformát jobbnak, „haladóbbnak” gondoljuk a monarchiánál, vagy a nemek közötti különbségek eltüntetését női emancipációnak nevezzük, és ünnepeljük.

Pedig a biológia – és nagyrészt ebből fakadóan, erre épülve a társadalom – kijelöli azt az utat, amelyen a nő célja és feladata az élet továbbadása, a közösség (család) összetartása, az érzelmi hátország biztosítása; a férfié pedig a gazdasági háttér, a pénzügyi biztonság megteremtése. Ez egy viszonylag jól működő rendszer volt évezredekig.

A nőkben iszonyatok energia és munkaképesség rejtőzik. Kell is a gyerekekhez, akiknek a nevelése a huszonnégy órás szolgálatban sokkal több figyelmet, erőt, értelmet és érzelmet igényel, mint bármelyik nyolcórás tinglitangli hivatali munka. (Ezért abszurd az a gyakori párbeszéd: „Dolgozol?” „Nem, otthon vagyok a gyerekekkel.” Sokkal hitelesebb volna: „Dolgozol?” „Á, nem, az irodában ücsörgök napközben.”)

hirdetés

A férfiak ezt nem is bírták nézni, azt mondták, kimennek a mezőre, vállukra vették a kapát, elballagtak a szántóföldig, kicsit csapkodták a göröngyöket, majd lehevertek az árnyékba. Ebédre hazaugrottak, utána egy kicsit pihengettek a lócán, amíg az asszony elmosogatott és elaltatta a kicsiket, majd visszamentek a földekre még egy kicsit tötyörögni.

A nők évszázadokig mostak a patakban, söpörtek, sikáltak a lakásban. Jött a modern kor, a férfinak is ki kellett ebből vennie a részét. Nagy nehezen felkelt a karosszékből, rájött, hogy ez a mosás iszonyú fárasztó. Feltalálta inkább a mosógépet, benyomta a gombot, és visszaült a karosszékbe.

Mivel a nők úgy döntöttek, hogy a saját sorsuk, önmegvalósításuk, feladatuk alsóbbrendű, ezért át akarták venni a férfiakét. (Innen persze egyenes út vezetne oda, hogy a férfiak átveszik a nőkét, vagyis megjelennek a terhes férfiak. Illetve mégsem, mert ez biológiai lehetetlenség. Ugyan néhány elmebeteg vitatja, de attól ez még abszurd.)

A technikai fejlődésnek és a kevés gyermeknek köszönhetően a nők hatalmas energiájának jó része felszabadult, így új kihívásokat kerestek lankadni nem képes vállalkozó kedvüknek. Akadt, aki nyelvtanulásba, jógába, pilatesbe, zumbába vagy ezek variációjába vágott bele, esetleg iskolaigazgató, főorvos, netán köztársasági elnök lett belőlük.

A konzervatív oldal nehezebben barátkozott meg a nők túlzott közéleti szerepvállalásával, a baloldal azonban meglovagolta, azt hirdetve, hogy a gyermeknevelő, családösszetartó hagyományos életforma másodrendű a parlamentben rikácsoló szerephez képest. Vonzó alternatívát ugyan nem tudtak felmutatni, a korrupt, háborúpárti von der Leyen, a jogállamot saját szájíze szerint értelmező Vera Jourová, a magyar különítmény Szabó Tímeástul, Dobrev Klárástul, Donáth Annástul, Cseh Katalinostul, Kunhalmi Ágnesestül, Bangónéstul pedig kifejezetten ellenreklámja mindenféle női kvótának.

Miközben egyre intenzívebben és empatikusabban ápolgatjuk a nők lelkét, szép lassan kihúztuk a talajt a férfiak lába alól, akik azon kapták magukat, hogy voltaképpen nincs is rájuk szükség. Ha aztán a feleség – pláne ugyanabban a szakmában – többre viszi, hát robban a komplexus, az irigység, a düh, a megalázottság bombája.

És megszületnek az olyan kártékony megoldások, amikor valaki a személyes frusztrációiból hirtelen országos politikát akar építeni. Az ellenzék szégyene, hogy beáll egy ilyen súlyosan sérült ember mögé, és komolyan veszi. Ezek után viszont mindazok, akik ebben a beteges helyzetben fantáziát láttak, maguk is teljesen komolytalanná válnak.

A címlapképen Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője és Donáth Anna Júlia, a párt alelnöke, mandátumot szerző képviselők a Momentum Mozgalom eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án.
MTI/Illyés Tibor