Az előttünk álló Európai Parlamenti választás döntő kérdése az lesz, hogy ki háborúpárti és ki békepárti - erről beszélt Orbán Viktor, miniszterelnök múlt héten a Kossuth rádióban. És valóban: a törésvonalak egyre inkább e kérdés mentén alakulnak ki.
Kétségtelen, hogy az európai politikát, gazdaságot és társadalmat leginkább meghatározó kérdés ma az orosz-ukrán háború. Amely bár távol van a brüsszeli hatalmi központtól és a legtöbb Uniós országtól is, mégis közvetlenül érzékelteti hatását ezekben az államokban is. Hiszen az Uniós országok többsége bőkezűen támogatta Ukrajnát pénzzel és fegyverrel. Utóbbival egyes országok olyan mértékben, hogy azzal már a saját biztonságukat is veszélybe sodorták. Nem egy olyan ország van ugyanis, amely jelen pillanatban képtelen lenne a saját védelmére, annyi felszerelést adott át a háborúban álló Ukrajnának. Legalább ennyire fontos a konfliktus gazdasági dimenziója is, a szankciók miatt megdrágult energia és az annak nyomán fellépő infláció ugyanis egész Európát érintette. A drágulás okozta sokkon lassan túl is van a kontinens, a drága energia okozta hatásokat ugyanakkor várhatóan még idén is nyögni fogja. Sok, energiaintenzív ágazatban dolgozó cég ugyanis még most jön majd rá, hogy a megváltozott körülmények között nem tudja folytatni a termelést.
Európára így idén akár egy komolyabb gyárbezárási és munkanélküliségi hullám is várhat.
Az imént leírt helyzetben tehát nem túlzás azt mondani, hogy az egész Európai Unió és a tágabb értelemben vett Európa elemi érdeke az, hogy véget érjen a vérontás, béke legyen és elkezdődhessen a háború okozta mély sebek begyógyítása.
A kontinens vezetői ugyanakkor jelenleg egyáltalán nem ebbe az irányba kormányozzák az Unió hajóját. Macron elnök vezetésével ma már egy olyan, napról napra bővülő koalíció körvonalazódik, amely nemcsak fegyvereket, hanem európai katonákat küldene Ukrajnába. Vagyis a nyugati vezetőkön olyanannyira eluralkodott a háborús pszichózis, hogy úgy tűnik, saját honfitársaik életét is képesek kockára tenni azért, hogy Ukrajna sikereket érjen el a harctéren. A háborúpártiak egyébként úgy mennek előre, tövig nyomva a gázpedált, hogy nincs mögöttük társadalmi többség.
hirdetésAz európai emberek ugyanis békét akarnak.
És úgy tűnik, hogy Európa konzervatív, patrióta erői közül ezt egyre többen ismerik fel. Ezek a pártok kontinens szerte rájöttek arra, hogy senki nem képviseli ebben a kérdésben az embereket és felimserték azt is, hogy Európa csak úgy őrizheti meg a jólétét és a versenyképességét, ha béke van. Éppen ezért lesz egyre nagyobb a kontraszt és válik az Európai Parlamenti választás a béke és a háború közötti döntéssé. Minél nagyobb erőt képviselnek ugyanis az Európai Parlamentben a békepártiak, annál nehezebb lesz a háborút támogató erőknek folytatni az ámokfutásukat.
Sokszor hangzik el az a mondat egy-egy választással kapcsolatban, hogy a jövőnkről szól. A mostani helyzetben ugyanakkor ez fokozottan igaz. Ez a választás ugyanis nemcsak a saját, hanem a gyermekeink és az unokáink jövőjéről is szól. Hogy milyen világot hagyunk nekik? Hogy képesek vagyunk-e megfékezni a világban zajló, egyre vészjóslóbb folyamatokat?
A II. világháború okozta sokk kiheveréséhez 40-50 év kellett. Fel kell tennünk magunkban a kérdést, hogy van-e még egyszer ennyi időnk? Hogy akarjuk-e, hogy a gyerekeink éhezve, romos házak között, nélkülözve nőjenek fel?
És ez a kérdés idehaza ugyanúgy aktuális, mint európai szinten. Ezért nem kell foglalkoznunk a valóságshow-kat idéző politikai sárdobálással, a mások hátán felkapaszkodni próbáló politikai percemberekkel és az általuk erőltetni próbált közéleti iszapbirkózással. Mert a tét most sokkal nagyobb. Gyermekeink és unokáink jövő múlik most azon, hogy a békepárti, vagy a háborúpárti erők mellett tesszük le a voksunkat.
