
Vezető katolikus politikusokkal, valamint karitatív és emberi jogi szervezetek vezetőivel találkozott Washingtonban Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője – derül ki a politikus Facebook bejegyzéséből.
A találkozón jelen voltak az ACN – Aid to the Church in Need vezetői is. Az ACN egy, a Vatikán megbízásából működő szervezet, amely az üldözött keresztények megsegítésével foglalkozik. Az államtitkár velük, valamint a Washingtonban lévő nigériai üldözött keresztényekkel az afrikai ország helyzetéről és a rászorulók megsegítéséről beszélgetett.
A nigériai keresztények hálájukat fejezték ki az eddigi segítségnyújtásért, az államtitkár pedig biztosította őket, hogy nincsenek magukra hagyva: Magyarország törődik velük.
Azbej Tristan szerint a találkozón megjelent szervezetek mind „a hit, a remény és a szeretet” hármasságát figyelembe véve igyekeznek támogatni az üldöztetetteket.
A címlapkép forrása: Facebook/Azbej Tristan