Fűtetlen bevásárlóközpontok, leálló gyárak és többszörösére emelkedett rezsiköltségek. Ezek ma már nem egy utópisztikus katasztrófafilm nyitóképei, hanem az európai mindennapok. Nyugat-Európában a lakosság és az államok is komoly spórolásba kezdtek egyrészt azért, mert drága az energia, másrészt azért, mert nem is biztos, hogy lesz. Hogyan jutottunk idáig és mi lesz ennek a következménye?
A háború okozta sokk miatt sokak emlékezetében február 24-e, vagyis a háború kitörésének napja szerepel, mint minden baj forrása. Az európai gondok azonban már ennél jóval korábban elkezdődtek. Az erőltetett zöldítés során ugyanis Brüsszel már tavaly ősszel úgy döntött, hogy megváltoztatja eddigi, olcsó energiára alapuló gazdasági struktúráját. Mit sem törődve az emberek jólétével és a cégek versenyképességével, az állítólagos klímavédelem oltárán feláldozta a kontinensnek eddig komoly előnyt és jólétet biztosító energiaforrásokat. A cél világos volt: ha drága az energia, kevesebbet is fogyasztunk belőle, még akkor is, ha ez az életszínvonalunk rovására megy.
Jól emlékszünk, hogy már tavaly ősszel elhangzottak olyan nyilatkozatok európai politikusoktól, hogy két pulóverben is lehet a lakásban lenni és elég kétnaponta zuhanyozni.
Az Európai Unió tehát saját magának idézett elő egy olyan helyzetet, amely eleve labilis és instabil volt. Akkor azonban még úgy tűnt, hogy a nyugati média által megtámogatott agymosás működhet és az emberek lenyelik a keserű pirulát. A dologban még csak nem is a háború kitörése hozott fordulatot. Február 24-e után ugyanis alig mozdult az áram és a gáz világpiaci ára, a befektetők és a pénzemberek ugyanis – ahogyan mondani szokás – „már előre beárazták” az orosz támadást.
hirdetésA változás akkor történt, amikor az Európai Unió valamilyen morális fölényt magáénak tudva elkezdett egyre keményebb szankciókat kivetni Oroszországra.
Nem mintha ezekkel 2014 óta bármilyen hatást is elértek volna. Az ukránok persze tapsikoltak és egyre több és több korlátozást követeltek. Saját szempontjukból jogosan. Ebben a háborúban ugyanis Ukrajna a megtámadott fél, amely területeket veszít és saját földje védelmére törekszik. A stratégia európai részről elhibázott: Brüsszelnek ugyanis a békére kellene törekednie minden eszközzel. Szankciók helyett közvetítenie kellene a felek között. Persze ez nem így történt és mostanra nem nagyon van visszaút. És a korlátozó intézkedések is komolyabb támogatottságot élveztek addig, amíg nem lábon lövésről volt szó.
Amikor azonban az energiaügyi szankciók a látóhatárra kerültek, az egyből érzékenyen hatott a piacokra is, egekbe lökve az olaj, a gáz és az áram árát.
Innentől kezdve nem volt visszaút. Az eleve bizonytalan helyzetet csak tetézte a szankciós fenyegetettség, az árak letörésére irányuló halvány kísérletek pedig kudarcot vallottak. És a brüsszeli fenyegetések hatására változott Oroszország hozzáállása is. Moszkvának ugyanis már nem volt érdeke az, ami évtizedeken keresztül az európai jólét alapját jelentette: hogy megbízható partner legyen. A Gazprom így időről időre mondhatni folyamatosan csökkenti a kontinensre juttatott gáz mennyiségét, elérve azt, hogy már nem az a kérdés, hogy mennyiért, hanem hogy lesz-e elegendő gáz? A hiány réme persze elegendő ahhoz, hogy az árat is magasan tartsa. Sőt, olyan magasra lökje, hogy az már fájjon az európai embereknek.
Brüsszel tehát megint túllőtt a célon: ilyen árak mellett ugyanis az emberek már nem spórolni fognak, hanem egyszerűen képtelenek lesznek kifizetni a számláikat.
Persze sok állam – Magyarországgal ellentétben – ilyenkor sem a fogyasztókat védi. Németországban például most készülnek kivetni egy újabb illetéket a rekordmagas gázárra, hogy ezzel kompenzálják a szolgáltatók veszteségét! És ez az a fajta szociális érzéketlenség, amiből az embereknek egyre inkább elegük lesz nyugaton. Hogy a kormányaik és Brüsszel meg sem próbálja őket megvédeni attól a helyzettől, amelyet nagyrészt a politikai vezetők hibás döntései idéztek elő. Ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek. Az elmúlt hetekben az észt és az olasz kormány már megbukott és nem lennék meglepve, ha a következő fél-egy évben több nyugat-európai kabinet is erre a sorsa jutna. Nem tudni, hogy hány lecke kell még, de idővel talán nyugaton is megtanulják a magyar modellt: válsághelyzetben az embereket védeni kell és nem ellenük dolgozni.
A címlapkép forrása: Freepik.com
