Később követni fogsz – Nagykedd

Arra vállalkoztunk, hogy Jézust kövessük a Nagyhéten. Figyeljük a mozdulatait, a reakcióit, szívünkbe véssük tanítását. Betániában, hat nappal húsvét előtt a Messiás már semmi másra nem tudott gondolni, csak arra az áldozatra, amelyre készült, és ami miatt emberré lett. Mindezt teljes engedelmességgel viszi végbe. Szüntelenül az Atya akaratát cselekszi. Ebben a számunkra felfoghatatlan odaadásában a dicsőítés legtisztább etalonja rajzolódik ki előttünk. Nagyheti sorozatunkkal a Megváltó nyomába szeretnénk eredni, ellesve tőle a dicsőítő szív attitűdjeit. Vajon Júdésként vagy Péterként viselkedünk majd?

Az evangélium mintegy megelőlegezi számunkra a betekintést az utolsó vacsora termébe. Nem azért, hogy lelője a poént, hanem hogy már most, Nagykedden felkészítse a szívünket arra az ajándékra, amelyet Isten eltervezett számunkra az idei húsvéton. Jézus jövendöl, előre megmondja, hogy mi fog történni. Ezt nem azért teszi, hogy isteni mivoltát fitogtassa. Jelet ad, hogy annak idején visszaemlékezve, összeállhasson bennünk a kép. A megmentésünkért végbevitt mennyei akcióterv minden mozzanatának fontos üzenete van: a Megváltó önként és szeretetből adta értünk az életét. Nem belesodródott, csak mert egy cselekvéssorozat, kívülről szemlélve, szerencsétlen véget ért.

Az ünnepi asztalnál, ahol a választott nép arra emlékezett, hogy Isten megszabadította őket az egyiptomiak fogságából. Mindezt aktív, megjelenítő emlékezettel élik át. Ők maguk is valóságosan részesei ennek a szabadulásnak. Őket, magukat is megmentette Izrael Istene. Az iskarióti Júdás is részese ennek az ószövetségi szabadulásnak, de az újszövetségi szövetségkötést már képtelen befogadni.

Az ökumenikus párbeszéd alapja lehet, ha leásunk a gyökerekig

Jézus őróla szólva jelzi, hogy egy valaki az apostolok közül elárulja őt. Az ünneplés magasztos, szent pillanatába rossz, fekete, éjszakai gondolatok keverednek. Az árulás tudatos és tudatlan mozzanatai. A türelmetlen, pusztán emberi elképzelések, amelyek kihagynák a képből az Atya szeretet-tervét. 

Ne mentsük fel magunkat! Hiszen olyan sokszor mi is Júdás módjára viselkedünk.

Nem figyelünk Isten bennünk élő hangjára, csak a saját okosságunkra. Akár keresztényüldözővé is átváltozunk olykor, ha képtelenek vagyunk visszaadni a saját elképzeléseinket Isten kezébe. A legtöbbször annyira zsigeri reakciónk mindez, hogy szinte észre sem vesszük: megszédülve saját okosságunktól, gőgösen elengedjük Isten kezét és barátságát. 

Jézus az őt szintén eláruló, megtagadó Péter példáján azonban bemutatja számunkra, hogy van visszaút a legmélyebb helyzetekből is. A fűt-fát megígérő, fogadkozó főapostol meg kell, hogy szégyenüljön. Jézus letöri a „kőszikla” egóját, hogy aztán később ő tudja megerősíteni a testvéreit: „később követni fogsz”. És valóban, ott a római via Appián Péter is követi majd Mesterének útját. Ugyanez a Jézus-követés velünk kapcsolatban is érvényes kijelentés.

A Nagyhét drámája több, mint egy elmúlt eseménysor felelevenítése: az maga az élet – itt és most.

A kialakult drámai helyzetben – számunkra emberi módon nehezen értelmezhetően – Jézus elkezdi dicsőíteni az Atyát. Júdás éppen elárulja, Péter lelkes, de nyilvánvaló, hogy meg fogja majd tagadni, a tanítványok pedig szanaszét futnak kis idő múlva. Jézus ennek ellenére dicsőít és hálát ad Istennek. „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti.”

Jól láthatjuk, hogy a dicsőítő szív kialakulásához elengedhetetlen, hogy ne ragaszkodjunk a saját elképzeléseinkhez, hanem képesek legyünk elkérni Isten tervét az életünkben. Ez a terv a legtöbbször felülmúlja a mi elképzeléseinket.

Isten mindig mutat egy még jobb megoldást, amire nem is mertünk volna gondolni.

Jóllehet ez az ösvény szűk, de mégis csak célba vezet. 

A Nagyhét második napján kérjük Istentől ezt a dicsőítő szívet, amely képes visszaadni mindent Isten kezébe, hogy övé lehessen az irányítás! Egyben tanuljuk meg Jézustól, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is képesek legyünk áldani Isten szeretetét! Tegyük ezt akkor is, amikor a megoldásnak még semmi reménysugarát nem észleljük! Ez valóban dicsőítővé fogja formálni a szívünket.

Gável András

 

 

Dicsőítő szívvel a Nagyhéten – Nagyhétfő

A virágvasárnapi dicsőítők hamar elhervadnak

Isten nem mindig azt az ajtót nyitja ki, amit gondolnánk

Iratkozzon fel hírlevelünkre!