Akik megvallanak engem az emberek előtt… – hitvalló előadók az A Dal 2022-ben

Most szombaton Fóris Rita és Andelic Jonathan Jota is megmérettetik magukat és hitvalló előadásukat ország világ előtt. Az A Dal műsorában nem először fordul majd elő, hogy keresztény üzenetű vagy dicsőítő előadó akár implicit, dalba öntött bizonysága hangozzon el. Egy évvel ezelőtt Nagy Feró lelkesen üdvözölte, hogy „végre van valakinek bátorsága Istenről énekelni”. 

GRETA az igazi kincsről énekel

És valljuk be: bátorság valóban szükséges ahhoz, hogy a nagy nyilvánosság előtt tegyen valaki hitet Isten mellett.

Ez a tanúságtétel az emberi szív legmélyebb, legrejtettebb és leginkább féltve őrzött kincse.

Ha valaki ezt őszintén megosztja másokkal, bizony mindent, a lényeget mutatja meg önmagából. Ebből következően sérülékennyé is válik.

Jota és korábbi énektanára, Rita mindketten aktív dicsőítésvezetők. Egyáltalán nem idegen számukra, hogy embereket Isten jelenlétébe vezessenek a dicséret során. Andelic Jonathan például több alkalommal szolgált az Ez az a nap! felekezetközi dicsőítő rendezvényein és számos más keresztény alkalmon. Fóris Rita a saját gyülekezetében, a Dics-Suli csapatában, a családi, FOURisFive zenekarral szolgál, vagy akár nem olyan régen az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyesült dicsőítőkből álló zenekarában is kivette a részét.

„Ha csak a dal sorait nézzük, abban az az egyszerű üzenet, hogy mennyire szép ez a világ, és mennyire jó az Isten, aki ezt az egészet teremtette. De emellett számomra van ebben egy mélyebb mondanivaló is. Itt arra az abszurditásra gondolok, hogy benne vagyok egy nem túl kiegyensúlyozott szituációban, amely mégis ajándék lehet. Így kaptam ezt a dalt is, ami egy kegyelmi pillanat volt. A dugóban nem bosszankodtam, hanem megláthattam a szépet. Ez valóban ajándék volt! – vallotta meg Fóris Rita az Európa Rádió vele készült interjújában, aki nem önmagát, hanem az üzenetet akarja a középpontba állítani.

 

 

„Vannak helyzetek, amikor hiába vannak körülöttünk emberek, mégis magányosak vagyunk. De ez csak egy érzés, és nem tény. Az ilyen érzéseimet sokszor megcáfolta már Isten, a családom és a barátaim. Azt kívánom, hogy hozzám hasonlóan minél többen döbbenjenek rá arra, hogy még ezekben a pillanatokban sincsenek egyedül. A hívő ember ilyenkor döbbenhet rá, hogy Isten nulla-huszonnégyben ott van mellette” – emelte ki hitvalló módon az Elhiszem még című dalának lényegét Jota a Pengetőnek adott korábbi interjújában.

 

 

Elmondható tehát, hogy hiába rejtetten, finom utalásokkal vagy implicit módon szólal majd meg az előadó énekesek Istenbe vetett hite az előadott produkcióik során,

énekeik és jelenlétük mégis csak hitvallás – akár úgy hozza majd a műsor, hogy beszélhetnek erről, akár nem.

Ez a tanúságtétel Isten szeretetéről önmagában ajándékot rejt a hitvalló énekesek, de az őket értékelő zsűri számára is. Hiszen Jézus ígérete már az övék: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32).

 

 

Guns N’ Worship

GRETA az igazi kincsről énekel

GRETA az igazi kincsről énekel

Fotó: Andelic Jonathan Jota (Facebook)

'Fel a tetejéhez' gomb