Jusson el az üzenet minél több emberhez – Fóris Rita a Pengetőnek

A Dal 2022 a Duna Televízió hét héten át tartó tehetségkutató műsora. A nézők és a szakmai zsűri választja ki, hogy melyik a legjobb magyar sláger ebben az évben. Sokféle tematikájú és stílusú dal közül kell válogatnunk idén is. Jota előző évi szereplése után nem lesz szokatlan, hogy idén is halljunk keresztény tematikájú, színvonalasan megírt és előadott, profi zenei produkciókat – ráadásul többet. Jota és Gréta előadása mellett Fóris Rita „Olyan szép” című, a Szikra Projekt által támogatott szerzeményéért is szurkolhatunk majd január 29-től.

– Mi motivált, hogy szakmailag megmérettesd magad az idei A Dal 2022 című műsorban az Olyan szép című énekeddel?

– Nem maga a megmérettetés volt számomra az érdekes. Persze, nyilván, ha egy szakmai zsűri is jónak és befogadhatónak találja a szerzeményemet, az mindenképpen egy pozitív visszacsatolást jelent. Azt mutatja, hogy szélesebb körben is, akár nem hívő emberek számára is tud üzenni. 

– Ezt az univerzalitást akkor is megvalósíthatónak látod, ha az éneked fókuszában, amelyben számos gyönyörű költői képet használsz, egyértelműen Isten áll, mint a világ teremtője?

– Ha az első tévés szerepléskor elhangozhat ez a dal, azt gondolom, hogy sokkal több ember fogja hallani, mint ha nem hangozhatott volna el. Igazából én már annak is nagyon örülök, ha a megfogalmazott üzenet minél több ember szívéig eljuthat. Ez volt a fő motivációm.

Ez a dal tényleg olyan szép!

– Erre gondoltál már akkor is, miközben alkottál annak idején?

– Ez az énekem akkor született bennem, amikor most tavasszal a Városligeti fasorban ültem az autómban, lépésben araszolgatva. Érdekes módon, nem kezdtem el bosszankodni a pesti dugó miatt. Egyszerűen csak gyönyörködtem az utat szegélyező, virágzó gesztenyefák virágaiban. Ez egy belső ajándék volt számomra, ami egyik pillanatról a másikra, váratlanul rámzúdult. Ezt a kis kezdeményt azonnal fel is énekeltem magamnak a kocsiban. Onnantól kezdve már tudtam, hogy Isten teremtett világáról fog szólni ez az ének. Azután pedig Isten sorban hozta a gondolatokat, a képeket a fejemben.

– A Dal 2022-ben ugyanezzel az egyszerű, letisztult, akusztikus hangszereléssel hallhatunk majd téged?

– Az alapkoncepció az marad, ahogyan most hallható az eredeti videoklipben. Pici változtatások lehet, hogy lesznek. 

Gável András

GRETA az igazi kincsről énekel

Bari Laci kőkemény a Kőszikla című dicsőítő dalban

Most is veled vagyunk, Jota!

A kiemelt kép forrása: Fóris Rita (Facebook)

Iratkozzon fel hírlevelünkre