Mármost attól tartok, hogy nem ugyanazt az Újszövetséget olvassuk; ez a két rövidke kis megnyilvánulás ugyanis minimum három ponton áll szöges ellentétben a keresztény tanítással, már ha maradunk egy óvatos becslésnél. Zavarba is jön az ember: most vajon tényleg ennyire tájékozatlan a mi régi motoros Péter testvérünk Jézus Krisztus tanítását illetően, vagy nem tájékozatlan ő, csak néhány szavazat és Facebook-lájk kedvéért időnként inkább rugalmasan kezeli ezt a kereszténység-dolgot?

Mert miről is van szó. „Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked” – mondja az evangéliumi szőlősgazda akkor, amikor a hajnalban felbérelt és az egész napot végiggüriző szőlőmunkás zúgolódni kezd, mert a nagyvonalú gazda az estefelé felvett napszámosoknak is kifizeti az egész napi bért. Márki-Zay Péter elég sokszor hallhatta ezt a példabeszédet vasárnaponként a templomban ahhoz, hogy világossá váljék számára: teljesen irreleváns, ki mióta keresztény.

Hippói Szent Ágoston 32 évesen keresztelkedett meg, Edith Stein pedig 31 évesen, tehát nekik is henceghetne MZP, hogy lárifári, ő bezzeg sokkal hamarabb lett katolikus. De Szent Pál leveleire is legyinthetne lesajnálóan, mondván, ne prédikáljon nekem a szentleckében egy olyan fazon, aki a húszas évei elején még üldözte a keresztényeket.

Még inkább kérdéseket vet fel azonban a brüsszeli ereszes bejelentkezés, amelynek keretében keresztény politikusunk kedélyesen csámcsog egy másik keresztény tragikus bukásán. Lehet persze erre azt mondani, hogy itt egy volt közszereplőről van szó, ráadásul olyanról, aki a homoszexuálisokat állítólagosan korlátozó alaptörvényt írta – csakhogy soha nem derül ki, miért is lenne kötelező bárkinek is LMBT-progresszív alkotmányt megfogalmazni.

hirdetés

Márki-Zay Péter úton-útfélen hangoztatja, hogy az ő katolikus mivolta magánügy, és soha nem keverné bele a dolgot a jogalkotásba; akkor viszont miért ne lenne elfogadható, ha egy homoszexuális is magánügynek tekinti az irányultságát, és alkotmányozáskor inkább az általa képviselt közösség elvárásait és az általános közjót tartja szem előtt. (Különös tekintettel arra, hogy a keresztényeknek kötelességük az apostolkodás, míg a homoszexuálisok számára nemigen létezik efféle központi előírás.)

Egy láncdohányos is simán betilthatja bizonyos helyeken a bagózást; ez csupán annyit jelent, hogy bár ő maga képtelen leszokni, azért hajlandó akár a dohányos pajtások barátságát is bukni a közegészség javítása és a fiatalok védelme érdekében.

Márki-Zay Péter mindenesetre a biztonság kedvéért megfogott egy követ, hogy utólag még egyszer rávesse az élethosszig lakoló bűnösre, stílusosan és ízlésesen. Hogy aztán a kollektív bűnösség dicső elvének jegyében még azt is hozzáfűzze: azon az ereszen az egész Fidesz ereszkedett le olyan erkölcsi mélységbe, ahonnan – kész, vége – nincs visszaút.

Nem tudom, a tékozló fiú története megvan-e a példásan régóta keresztény miniszterelnök-jelöltnek. Vagy esetleg az említett Ágoston életrajza, benne azzal az időszakkal, amelyet ő maga a „fajtalan kívánkozás sötétsége”-ként jellemzett. Ne tudja meg Márki-Zay Péter, mi minden ment azokban a bűnbarlangokban, aztán mégis két kanonizált szent lett a történet vége. A kampány hevében persze kicsúszhat a szájon ez-az (főleg, ugye, ha az ember már fáradt), aki azonban Isten végtelen irgalmában kételkedve akár csak véletlenül is azt üzeni nagy nyilvánosság előtt bármely bűnösnek, hogy kár a gőzért, nincs út fölfelé, az iratkozzon be katekézisre, amíg nem késő.

Az ugyanis valóban végtelenül szomorú, ha egy évtizedeken át keményen küzdő keresztény politikus egy ereszen lecsúszva írja ki magát a közéletből, annál viszont nincs szánalmasabb, amikor egy, a gyerekkorában kapott hitével kérkedő másik keresztény ugyanazon eresz segítségével törekszik fölkapaszkodni a politikai hatalomba.