Mi, magyarok a történelmünkből kifolyólag jól tudjuk, hogy milyen függésben élni. Tatár, török, Habsburg és orosz is parancsolt már nekünk, és egyiket sem szerettük. A rendszerváltás, majd az uniós csatlakozás ígérete pedig éppen az volt, hogy sosem kell többé sem keleti, sem nyugati uraktól függnünk. Mindez azért fontos, mert a 21. század dereka felé haladva ismét felerősödtek azok a törekvések, amelyek arról szólnak, hogy megmondják nekünk, hogyan éljünk.
A bevezetőben felsorolt példákkal ellentétben azonban most egy sokkal lassabb, szofisztikáltabb és sunyibb befolyásolási kísérletet látunk. El akarják ugyanis hitetni velünk, hogy ami nyugaton zajlik, az jó. Ezt sokáig el is hittük, és talán még ma sem tudjuk egészen pontosan megítélni, hogy valóban volt-e a Nyugatnak, a nyugati életformának egy, a mainál sokkal jobb, virágzóbb és közeledésre érdemes állapota, vagy csak a távolság illúziója mondatta ezt velünk. De ez már mindegy is. Ami biztos, hogy az a fajta társadalmi méricskélés, az a fajta önmagából kifordult liberalizmus, az a fajta vallásellenesség, amelyet a Lajtán – és az óceánon – túl látunk, nem szimpatikus számunkra. Mi, magyarok és közép-európaiak másképp akarjuk berendezni az életünket, és ez így is lenne jól. Nem kell mindenkinek egyformának lennie.
Csakhogy mivel egyre erősödött a nyomás arra vonatkozóan, hogy mi is éljünk ugyanúgy, természetes, hogy az ezzel szembeni ellenállásnak is erősödnie kellett. Ez csúcsosodott ki az elmúlt hetekben a gyermekvédelmi törvény elfogadásában.
És hogy előre borítékolható volt a konfliktus? Hát persze. Ahogyan a különböző szektoriális adóknál, a rezsicsökkentésnél vagy számos más esetben az elmúlt tíz évben, amikor az Orbán-kormány az ország szuverenitását védte az azt elvenni akarókkal szemben. A gyermekvédelmi törvény esetében pedig azért volt hevesebb a védelem is, mert a gyermekeinkről van szó. A jövőnkről, az életünkről, a folytonosságunkról. Egyéni, családi és nemzeti szinten is. Csakhogy a védelemre adott ellenreakció is ezért volt olyan heves, mert
hirdetésa másik oldal is tudja, hogy a gyermek a jövő. Amilyenné őket neveljük, olyan lesz a világunk a következő 30-40-50 évben és még hosszabb távon. Ezért nem mindegy ennek a csatának a kimenetele, mert a jövőről, egyik vagy másik oldal, a szuverenisták, vagy a globalisták túléléséről szól.
Az életösztön, a realitás és az elmúlt 2000 év történelme alapján pedig egyértelműen mi, szuverenisták állunk a jó oldalon. És van egy olyan sejtésem, hogy ezt odaát is tudják, ezért akarják minél hamarabb elkezdeni az átnevelést, ami nyugaton sajnos egyre jobban működik. Csakhogy Orbán Viktor ismét homokot szórt a gépezetbe. Sokadjára és most annyit, ami már „magas rangú szemekbe” is beleszóródott.
Ráadásul van egy másik, a hazai törekvéseket erősítő folyamat, amely Varsóból érkezik. Ott a lengyel alkotmánybíróság nagyon leegyszerűsítve arról döntött, hogy a nemzeti jog elsőbbséget élvez az uniós joggal szemben. Természetesen ez is kiverte a biztosítékot Brüsszelben, hiszen precedenst teremthet más országok számára is, és végtére is ugyanarról van szó: a lengyelek sem hagyják, hogy más mondja meg nekik, hogyan éljenek. Varsó és Budapest tehát láthatóan egymást erősíti, és ami globalista szempontból még veszélyesebb: példájuk egyre többek számára vonzó.
Nem véletlen, hogy éppen most álltak elő egy, a lehetetlenség határát súroló kémkedési váddal.
A forgatókönyvet jól ismerjük: sajtóértesülés, egyre több érintett, egyre nagyobb felháborodás, majd esetleg tüntetés, és mire a cáfolat megérkezik, az már senkit sem érdekel. Sokszor kipróbált, hatásos fegyver, amellyel nagyon sokat fogunk találkozni a következő hónapokban. A „világok harca” ugyanis a végéhez közelít. Legalábbis a globalista tábor a döntő ütközetre készül. Ezért kell átlátni a szitán.
